Egy szakértő elárulta, milyen negatív következményekkel járhat, ha nem iszunk elég vizet. Létezik egy ideális mennyiség, amennyit naponta mindenkinek meg kellene inni, ez azonban életkortól és egyéntől függően változhat.
A négy és nyolc év közötti gyerekeknek például körülbelül 1,2 liter vízre van szükségük naponta. Ezzel szemben a 60 év feletti felnőtteknek napi 1,6-2 liter víz fogyasztása ajánlott. Dr. Nadira Awal elmagyarázta, hogyan reagál a testünk, ha nem viszünk be elegendő folyadékot a mindennapokban – elmondta, hogy mely tünetek jelzik, hogy a testünk dehidratált.
Agy
Dr. Awal szerint, ha nem iszunk elég vizet, a vértérfogat csökken, ami „az agy vérellátásának romlásához” vezet. Ez leggyakrabban kellemetlen fejfájás formájában jelentkezik.
Száj, bőr és ajkak
„Ahogy a szervezet kiszárad, csökken a nyáltermelés, amitől a száj száraznak vagy ragacsosnak érződhet, valamint az ajkak is kiszáradhatnak és kicserepesedhetnek” – magyarázta a szakértő.
A dehidratáció hatására a bőr is kevésbé lesz feszes és rugalmas. Egy egyszerű módszer a kiszáradás ellenőrzésére az úgynevezett „csípésteszt”.
A bőr turgortesztje egy egyszerű vizsgálat, amely során finoman megcsíped a kézfej bőrét, majd elengeded.
Ha a bőr nem nyeri vissza gyorsan eredeti állapotát, hanem kisebb elváltozások lesznek rajta felfedezhetőek, az a kiszáradás jele lehet” – magyarázta.
Energia szint
A fáradtság szintén a dehidratáció egyik fő tünete. Ha nem iszunk elég vizet, a szervezetnek keményebben kell dolgoznia a mindennapi folyamatok fenntartásához, ami kimerültséget és energiahiányt okozhat. Tehát ha úgy érezzük, hogy állandóan fáradtak vagyunk, és ez nem az alváshiány miatt van, könnyen lehet, hogy egyszerűen több vízre van szükségünk. Ráadásul szélsőséges esetekben a súlyos kiszáradás akár ájuláshoz is vezethet a vérnyomás csökkenése miatt – figyelmeztetett Dr. Awal.
Amikor ezek a tünetek megjelennek, nagyon fontos azonnal kezelni a dehidratációt.
A legtöbb esetben a folyadékbevitel növelése elegendő az enyhe vagy közepes fokú kiszáradás megszüntetéséhez. Súlyos esetekben, illetve különösen veszélyeztetett csoportoknál – például kisgyermekeknél vagy időseknél – azonban orvosi beavatkozásra is szükség lehet” – mondta.
(Unilad)
(Borítókép: Egy pohár víz. Illusztráció: Getty Images)