A kávéról sokaknak elsőként az jut eszébe, hogy felpörget, sőt néha idegessé is tehet, egy friss kutatás szerint azonban a mértékletes fogyasztás akár a szorongás és a depresszió kockázatát is csökkentheti. A Fudan Egyetem kutatói arra jutottak, hogy azok járhatnak a legjobban, akik naponta két-három csésze kávét isznak.
A vizsgálat
A tanulmányt a Journal of Affective Disorders közölte, és több mint 461 ezer brit résztvevő adatait elemezte. A kutatásban résztvevőknek a vizsgálat kezdetén nem volt ismert mentális problémájuk, a szakemberek pedig nagyjából 13 éven át követték őket, miközben figyelték a kávéfogyasztási szokásaikat és azt, kinél alakul ki később depresszió vagy szorongás.
A mérsékelt kávéfogyasztás
Az eredmények tanúsága szerint a mérsékelt kávéfogyasztók, vagyis akik napi két-három csészével ittak, kisebb eséllyel számoltak be mentális zavarokról, mint azok, akik egyáltalán nem kávéztak, vagy akik ennél jóval többet ittak. A kutatók szerint tehát ez lehet az a mennyiség, amely még javíthatja az éberséget, a koncentrációt és az energiaszintet.
Napi öt csészénél több?
A kutatás szerint például napi öt vagy annál több csésze már egyértelműen kedvezőtlenebb képet mutatott: az ilyen mennyiséget fogyasztók körében nagyobb arányban jelentkeztek mentális panaszok. A szakértők szerint ilyenkor a koffein serkentő hatása már nem támogatja a szervezetet, hanem inkább fokozza a feszültséget, az ingerlékenységet és az alvásproblémákat, ezek pedig hosszabb távon ronthatják a mentális állapotot.
A legfontosabb üzenet
A pszichiáterek szerint mindezek alapján a legfontosabb üzenet a mértékletesség . Nem feltétlenül kell mindenkinek azonnal megváltoztatnia a szokásait, de aki napi négy-öt vagy még több csészét iszik, és közben szorongást, nyugtalanságot vagy alvászavart tapasztal, annak érdemes lehet fokozatosan visszafognia a mennyiséget, és figyelnie, javulnak-e a tünetei.
(The Sun)
(Borítókép: Getty Images)