Rebel Wilson őszintén beszélt arról, hogyan viszonyul jelenleg a testéhez.

Rebel Wilson még 2020-ban döntött úgy, hogy szeretne megszabadulni a súlyfeleslegétől, részben egészségügyi okokból. A színésznő most, hat évvel később őszintén vallott arról, miként is viszonyul a saját testéhez, valamint a fogyással kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta. 

Beskatulyázták 

A 46 éves színésznő pontosan tudja – és erről már korábban is beszélt –, hogy Hollywoodban gyakran beskatulyázták a külseje miatt, ezért főleg a  „vicces, túlsúlyos barátnő” szerepét kapta, nem pedig romantikus főszerepeket. Wilson egyébként azt is elmondta, a legmagasabb testsúly körülbelül 100 kiló körül volt, az életmódváltása során pedig mintegy 36 kilótól szabadult meg. 

Kíméletes változás

Wilson amúgy nem a gyors eredményekre helyezte a hangsúlyt, sokkal inkább a fokozatos, kíméletes változásokban hitt. Elmondása szerint az egyik legfontosabb szokás, amit beépített a napjaiba, a rendszeres séta lett. Az életmódváltása alatt, 2022-ben egy gyermeket is vállaltak szerelmével, Ramona Agrumával (akit most a második babájukkal várandós), a pici béranya segítségével jött világra. A színésznő nem titkolja, a baba születése után nem edzett olyan intenzíven, így akkor fel is szedett pár kilót. 

Fogyókúrás injekciókat is használt

Az életmódjával kapcsolatosan az Instagramon szokta megosztani a gondolatait, nemrég például arról írt, hogy neki valószínűleg sosem lesz bikinialakja, de ezt már elfogadta. Wilson azt is elárulta, rövid ideig kipróbálta a manapság népszerű fogyókúrás injekciókat is. 

De valljuk be, imádom az édességeket, szóval időnként szükségem van ezekre az injekciókra, hogy egy kicsit segítsenek”

– fogalmazott korábban,  de azt nem tudni, hogy jelenleg alkalmaz-e bármilyen GLP-1 típusú készítményt. 

(Unilad)

(Borítókép: Getty Images / Amanda Edwards / Contributor)