A szakértők szerint egyes élelmiszerek idővel kockázatossá válhatnak, míg mások szinte korlátlan ideig eltarthatók.
A kamrában található legtöbb alapélelmiszer a lejárati dátum után is biztonságosan fogyasztható lehet, ez csak akkor igaz, ha megfelelően tárolták, és nem mutatja a romlás jeleit, például kellemetlen szagot, ízt vagy állagot. A szakértők szerint ugyanakkor egyes élelmiszerek idővel kockázatossá válhatnak, míg mások szinte korlátlan ideig eltarthatók. Éppen ezért érdemes tudni, mely alapanyagokat lehet nyugodtan tovább használni, és melyeket célszerű a lejárat után inkább kidobni. Ezek közül mutatunk most párat.
Fotó: Valeriy_G / Getty Images Hungary
Liszt
A liszt akkor is nyers élelmiszernek számít, ha még nem járt le a minőségmegőrzési ideje, mivel a gabonafélék termesztés közben káros baktériumokkal, például E. colival vagy szalmonellával szennyeződhetnek. Az őrlés és a fehérítés nem pusztítja el ezeket, ezért nyers tésztát fogyasztani kockázatos lehet, a baktériumok csak sütés vagy főzés során semmisülnek meg. A liszt eltarthatósága fajtától függ, használat előtt pedig érdemes ellenőrizni az állagát és az illatát: ha elszíneződött, penészes, dohos vagy savanykás szagú, ki kell dobni.
Fotó: Lucy Lambriex / Getty Images Hungary
Rizs
A rizs esetében is fontos az óvatosság, legyen szó főtt vagy nyers változatról. A nyers rizs tartalmazhat olyan baktériumspórákat, amelyek a főzést is túlélhetik, a nem megfelelően tárolt vagy sokáig szobahőmérsékleten hagyott főtt rizs pedig ételmérgezést okozhat. Az eltarthatóság fajtától függ: a fehér rizs akár két évig is elállhat bontatlanul a kamrában, míg a barna rizs rövidebb ideig tárolható.
Fotó: Chadchai Ra-ngubpai / Getty Images Hungary
Sérült konzervételek
A konzervek megfelelő tárolás mellett akár évekig is eltarthatók, de a sérült, rozsdás vagy mélyen horpadt dobozokat akkor sem szabad felhasználni, ha még nem jártak le. A rozsda és a sérülések ugyanis utat nyithatnak a baktériumoknak, ezért az ilyen konzerveket érdemes kidobni. A szakértők szerint a konzerveket hűvös, száraz helyen célszerű tárolni, távol a hőforrásoktól és a nedvességtől.
Fotó: OlenaMykhaylova / Getty Images Hungary
Csecsemőtápszer
A csecsemőtápszerek esetében is nagyon komolyan kell venni a lejárati dátumot. A szakértők szerint a tápszert soha nem szabad a csomagoláson feltüntetett felhasználhatósági idő után adni a babának, mert a gyártó csak addig garantálja a megfelelő minőséget és tápanyagtartalmat. Felbontás után a por állagú tápszert egy hónapon belül érdemes felhasználni, és hűvös, száraz helyen kell tárolni.
Fotó: Huizeng Hu / Getty Images Hungary
Krumpli
A burgonya nem tartozik a hosszú ideig eltartható alapélelmiszerek közé: megfelelő, hűvös és sötét helyen tárolva általában egy-két hónapig őrzi meg a minőségét. A megromlott krumpli gyakran puha, penészes, nagy csírákat növeszt, amelyek szolanint tartalmaznak. Ez egy mérgező vegyület, amely nagy mennyiségben fogyasztva akár súlyos mérgezési tüneteket is okozhat.