Elvetemült és beteg embernek tartom

„Történetem egy társkereső oldalon indult” - szokványosan kezdődik az alábbi sztori, de egészen extra fordulatot vesz egy ponton. Így aztán illik is a beküldőhöz az extra álnév, ami jutott neki: Témisz. Témisz az interneten ismert meg egy férfit, és minden a lehető legnagyobb rendben haladt a maga útján, amíg egyszer csak ki nem derült egy elképesztő dolog az illető pasiról. Önnel is fordult már elő ilyesmi, miután az interneten megismert valakit? Az ön kalandjáról is szívesen olvasnánk egy beszámolót, úgyhogy ha van ilyen sztorija, kérjük, írja meg nekünk! A Randiblog e-mailcíme mindig az ön rendelkezésére áll.

„Mások elmondása szerint dekoratív nő vagyok, így sok levelet kaptam, majd írt Ő.

Egy kisfiúval közös profilképpel regisztrált az oldalra, így egyértelmű volt, hogy már édesapa. Kezdetben csak beszélgetésnek indult, alapvetően a független, gyermektelen pasik érdekelnek, hisz magam is 30 közeli, kapcsolatra és majd családra vágyó nő vagyok, ráadásul ő 200 km-rel távolabb él. Pár napig csak 1-2 levelet váltottunk, majd egyre sűrűbben írtunk egymásnak, pillanatnyi helyzetképekkel mutattuk meg a másiknak, ki mit csinál épp, elég hamar elég intenzívvé vált a kommunikáció, a levelek napon belül szinte félóránként (vagy gyakrabban) mentek és jöttek, amivel egyenesen arányosan nőtt a szimpátia is egymás iránt.

A levelek során szóba került a családi állapota, mint kiderült, tragikusan végződött a második gyermeke születése, a pici és anyukája is belehaltak a szülésbe, így a képen látható kisfiát egyedül nevelte. Volt egy kisebb cége, aminek a vezetőjeként nem éltek rosszul, így egyedüli szülőként sem okozott problémát a megélhetés.

Nagyjából 4-5 hét után elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy találkozzunk, így elutazott hozzám egy hétköznap, én szabadnapot vettem ki munkából és végre élőben is megismerhettük egymást! Az első benyomás alapján nagyon szimpatikus volt, a beszédhangja tetszett (addig csak írásban kommunikáltunk, telefonon nem), a beszédstílusa is, választékos volt, udvariasan és kicsit sem tolakodón viselkedett, igazi úriembernek láttam. Sétáltunk a városban, beültünk egy helyre ebédelni, majd ismét sétáltunk... A pár óra alatt egy kínos csend sem volt, pedig nagyon izgultam előtte, de minden remekül ment, inkább zavarban voltunk olykor, hisz kezdtük érezni a testi vonzódást is. Nap végén indulni készült, hazavitt, a ház előtti elköszönés visszaidézte tinédzserkorom, amikor sűrű pirulások közepette mondta el egy fiú, hogy tetszem neki... Jól éreztem magam, örültem, hogy megismertem és pár perc tétova elköszönés-próbálkozás után végre megcsókolt, csodálatos volt, szinte ujjongtam magamban!

Még az autóban volt, utazott hazafelé, már írtuk egymásnak a leveleket, mindketten nagyon jól éreztük magunkat, el sem tudtuk mondani egymásnak, mennyire!

A következő 2-3 hétben szintén sűrű levélváltást folytattunk, majd ismét meglátogatott. Hasonló volt a találkozás, séta és beülés, annyi különbséggel, hogy sokat csókolóztunk, nap vége felé ismét hazaindult.

Következő alkalomnak a karácsony-szilveszter közötti időszakot jelöltük ki, amikor majd találkozni fogunk, illetve szó volt arról is, hogy együtt töltjük a szilvesztert és nálam alszik. A második találkozásunk után viszont ritkulni kezdtek a levelek. Eleinte apró kifogások voltak, majd egyre több este jóéjt-levél nélkül, pár nap után pedig elmondta, hogy váratlanul felbukkant az életében az a nő, akivel kicsit több mint fél évvel azelőtt volt egy futó kapcsolata; azzal, hogy terhes tőle, a 8-adik hónapban van. Meg volt magyarázva, hogy miért is nem tudott eddig róla, de a nőtől semmit nem akart, hisz a kapcsolat nem működött, viszont a gyermeket – ha már az övé –, vállalni akarta. Őrlődött az előző napokban, hogyan mondja el nekem, hisz szépen alakulnak a dolgaink, de azt is tudja, hogy ez már „sok” is lehet. Úgy döntöttem, még mindig nem vetem el a dolgot, ha az a nő nem érdekli, én viszont igen, még mindig nincs halálra ítélve a dolog és még velem is lehetne majd közös gyereke, ha úgy alakul köztünk – kicsit előrébb gondoltam a dolgot, de hát én is egy megfelelő partnert és családot szeretnék...

Időközben egy közeli barátommal találkoztam, akinek meséltem erről a kapcsolatról. Ez a barátom látva azt, mennyire érdeklődöm ez iránt a férfi iránt, és mert féltett, hát utánanézett kicsit a pasinak. Kiderült, hogy az illetőnek két élő gyermeke és egy élő felesége van, a neveket is megtudtam. Sokkot kaptam a hírtől, de ami a legfontosabb, nem akartam elhinni, azt gondoltam az egyetlen magyarázatnak, hogy „hiba van a rendszerben”. Eltöltöttem két napot azzal, hogy végigolvastam az összes korábbi levelet (ami körülbelül 1500 e-mail volt) és próbáltam lerombolni az addigi levelekből, napi több képes üzenetből, a bemutatott életéből a fejemben kialakult képet, igyekeztem ebbe beleilleszteni egy feleséget és még egy gyermeket. Egyszerűen sehogy nem állt össze a kép. Különösen figyeltem azokra a részekre, ahol hazugság lehet, de sehogy nem tudtam odapasszírozni a tényeket. Végeredményképp arra jutottam, hogy bár az info biztos helyről jött, tévedés is előfordulhat, a dolognak jobban utánajárni nem akartam, de legalábbis a gyanús jelzőt megadtam a férfi életkörülményeinek.

A levelek ugyan ritkán, de jöttek továbbra is, gyakran már a közös életünkről ábrándoztam, hisz ezt ígérték a jelek. A szilveszter elmaradt (egy állítólagos betegség miatt), majd még pár héten át kitartóan hittem, hogy ez csak tévedés lehet, táplálkoztam a korábbi levelek meghitt hangulatából és abból a napi néhányból, ami a végére megmaradt.

Az utolsó levelében megírta, hogy megszületett a gyermek a semmiből felbukkant nőtől, a kórházban volt. Leírta, mekkora öröm ez neki, csodaszép a kisfiú és hozzátette, milyen boldogsággal írja le a nevét – és leírta azt a nevet, amit már a barátomtól tudtam, ami az élő második gyermeke neve.

Itt már egyértelmű volt, hogy ebből ki kell szállnom, addigra szerencsére kimúltak belőlem a kezdetben oly lelkes érzések – az elmúlt hetek ritkuló kommunikációja kiölte belőlem a reményt is –, mégis bántott és leginkább nem értettem az egészet. A barátomat viszont nem keverhettem bajba, így még csak azt sem írhattam le, hogy tudom azt, hogy hazudik, nem vádolhattam azzal, hogy mennyire elvetemült és beteg embernek tartom, nyilván magyarázatot sem kérhettem és nem is kaptam. Egyszerűen a távolságra hivatkozva kimondtam a végét.

Azóta sem tudom felfogni, hogy egy ember hogy képes bárkinek azt hazudni, hogy a felesége és a gyereke halottak, nem létezik számomra olyan magyarázat, ami erre elfogadható volna! A motivációjára azóta sem jöttem rá, hisz meg nem kapott.

Tanulság: NE és SOHASE adjatok hitelt a leírt szónak még akkor sem, ha azt olykor percenként kapjátok, a másik teljes napjának szinte az összes pillanatát bemutató képekkel illusztrálva, heteken keresztül.

És egyébként sem ajánlom a társkereső oldalak használatát, ahol szinte csak lúzerekkel vagy olyanokkal találkozol, akik a családjukból kihalt érzelmeket titokban pótoltatnák veled, de ez már egy másik történet...”