7 tipp arról, hogyan kell hozzáállni a társkereséshez

„Témisz senkinek nem ajánlja a társkeresőket, mert ott csak lúzerek és kihalt családi életű házasok/elváltak vannak. Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek pozitív tapasztalata van a társkeresőkkel, de azért hadd írjak le valamit ezzel kapcsolatban” — Témisz alatt most nem egy görög istennőre kell gondolni természetesen, hanem ennek a korábbi olvasói levélnek a beküldőjére. Témisznek volt egy borzasztó élménye a netes társkereséssel kapcsolatban, így érthető, hogy kritikusan áll hozzá az ilyesmihez.

Az alábbi sorok beküldője azonban sikeres volt, és ha már összejött neki, úgy döntött, megírja, hogy miért, illetve hogyan. Neki is egy fura álnév jutott, a Leona, és őt a néven kívül azzal is megajándékoztuk, hogy levelének gondolatait beszámoztuk, és kiemelésekkel láttuk el az egyes bekezdéseket, abban a reményben, hogy így még egy kicsit áttekinthetőbb lesz az egész. Önnek jó vagy rossz tapasztalatai vannak a társkereséssel kapcsolatban? Írjon ön is a Randiblog email-címére!

„Kicsit több, mint négy éve ismertem meg jelenlegi páromat éppen egy társkeresőn. Rengeteg „lúzer” és „kihalt érzelmeket pótolni vágyó” fiatal- és nem éppen fiatal férfi keresett meg.

1. Helyén kell kezelni, ha valaki nem szimpatikus, mert igenis fontos a jó profilkép, a frappánsan megfogalmazott bemutatkozószöveg, mert már ez alapján eldől, hogy mit válaszol a kiválasztott, egyáltalán válaszol-e. (Ennek etikájáról majd máskor...)

   

2. Nem igaz, hogy csak ez a két csoport létezik. Ott vannak a fiatalok, akik élőben bizonytalanok, és inkább nézelődnek, mérlegelnek, majd esetleg írnak egy levelet. Ugyanez az idősebb korosztály megspékelve azzal, hogy nem nagyon járnak el sehová egyedül a munkahelyükön és a bevásárlóközponton kívül. Főleg, ha van már gyereke, esetleg épp válik.
3. Az emberek tele vannak gátlásokkal, és ezeket egyáltalán nem könnyű levetkőzni. Ebben a társkeresők segítségére lehetnének egymásnak: nem a saját görcseink oldásával kell foglalkozni, hanem a másikon kell segíteni, így aztán a sajátunk is oldódni fog. A fő, hogy kerek, egész mondatokban, egy kis humorral, néhány érdekességet kiemelve kezdeményezzünk, és ha még a vizuális hatás is pozitív, akkor indulhat a levelezés.
4. Megjegyzem, képen annyira de annyira másak tudnak lenni az emberek... akiről azt hittem, nem valami jóképű, de levélváltásaink során nagyon megfogott, élőben aztán igen helyesnek tűnt - és fordítva. Ezeken a pozitív és negatív csalódásokon át kell esni, és türelmesnek, kitartónak kell lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy rá kell görcsölni, és kétségbe kell esni, ha rögtön az elején vagy akár néhány hónapig nem akadunk össze a megfelelővel. Inkább legyen magunkra több időnk (merthogy az egyedüllétnek is van némi előnye, ki lehet használni nyugodtan), minthogy egyik pocsolyából a másikba lépegessünk - direkt.
5. Türelem, megfontoltság, tapasztalatgyűjtés - és aztán a szerencse. Nekem szerencsém volt, és tudom, nem vagyok ezzel egyedül.

   

6. Nyugodtan lehet nézelődni társkeresőkön, persze azok között is van jobb is, rosszabb is, hiszen nem mindenki megy el egyedül olyan programokra, ahol esélye van párt találni (főzőklub, csokiműhely, estébé). Ez nem is baj, ezért lett kitalálva a társkereső oldal. Nyilván olyanok is használják, akik szeretőt keresnek, titkos fantáziáikat szeretnék valóra váltani (mint Témisz partnere is), de ezeket a lehető leggyorsabban ki kell szűrni. Témisznek szembe kellett volna néznie azzal, hogy csalódnia kellett, de milyen jó, hogy idejében kiderült, így nem vesztegetett el éveket az életéből - így, harminchoz közel, és máris ráfeküdhet egy normális társ megkeresésére.
7. Nyitottnak, de ébernek kell lenni és tudni kell nemet mondani. Ennyi a titka - szerintem.”