A Gawkeren látjuk, hogy még csak tesztverzióban ugyan, de beindult az Invisible Girlfriend nevű szolgáltatás. Annyiban meg vagyunk lepve, hogy mi azt hittük, hogy ez a lufi már rég kidurrant, de úgy látszik, mégiscsak felfújta valaki újra. Amikor legutóbb arról volt szó, hogy hajadonok, illetve főleg agglegények hogyan csinálhatnak úgy, mintha lenne pasijuk/csajuk, akkor még egy facebookos megoldás volt aktuális, és őszintén szólva nem világos, hogy az új, mobilappos verzió mennyiben jobb a közösségi oldalon folytatott cselszövevénynél. De nézzük kicsit pontosabban, hogy miről van szó.

Szóval a célközönséget azok alkotják, akik egyedülállóak, azonban valamiért úgy szeretnének csinálni, mintha lenne pasijuk/csajuk. Én ugyan egy ilyen embert se ismerek, de állítólag a nagyközönség egy részének ez valós igénye: például azok akarnak úgy csinálni, mintha lenne párjuk, akik igazából homoszexuálisok, de nem szeretnék, hogy ez kiderüljön róluk, vagy akiket egyszerűen csak idegesít, hogy a családtagjaik folyton kérdezgetik, hogy mikor nősülsz már meg/mikor mész már férjhez. Szóval ebben az esetben lehet segítségül hívni ezt a Láthatatlan Barátnő nevű szolgáltatást (Láthatatlan Barát néven pasis verzió is létezik).

A biznisz abból áll, hogy az ember befizet 25 dollárt, ami kicsit kevesebb, mint hétezer forint, és ezért kap cserébe a telefonjára 100 SMS-t, 10 hangüzenetet meg egy kézzel írt levelet is, ez utóbbit nyilván nem a telefonjára, de hogy akkor hova (és minek), az rejtély. A szolgáltatás elvileg szelfit is küld a nemlétező barátnőről, szelfiket önkéntesen adhat le bárki a szolgáltatás honlapján, aki azzal szeretne segíteni a rászorulókon, hogy engedi, hogy arcképét egy ilyen szolgáltatáshoz ingyen felhasználja egy egyébként profitorientált cég. Hát ez is elég fura.

Nagyobb baj azonban ezzel az egésszel, hogy a telefonomat alapvetően csak én látom. Ha az egész szolgáltatásnak az az értelme, hogy a környezetem azt higgye, hogy van csajom/pasim, akkor mi értelme az én privát telefonomra küldözgetni bármit is? Az első mondattól nyilvánvaló, hogy erre a szolgáltatásra a normális agyműködéssel rendelkező személyek nem lesznek vevők, de mégis, mennyire őrültnek kell már ahhoz lenni, hogy az ember fiktív SMS-eket kérjen egy szolgáltatótól, és aztán az üzeneteket még körbe is mutogassa a környezetében, hogy „nézzétek, kaptam egy SMS-t a barátnőmtől!”? Vagy úgy kéne ennek az életben kinéznie, hogy „képzeljétek, van barátnőm, személyesen sajnos soha nem fogom bemutatni, de most felolvasom nektek mind a 24 SMS-t, amit eddig írt”?

Van olyan normális ember, aki megmutogatja a barátainak/haverjainak a szerelmétől kapott üzeneteket?

„Idesüssetek, pont most jött egy újabb üzy a Lady Gaga-csengőhangos, szexipasihátteres, csillámtokos telefonomra a barátnőmtől, akivel igenis járunk és nagyon szerelmesek vagyunk egymásba, és naponta kétszer megdugom, mert teljesen heteró vagyok, olvassátok csak el nyugodtan, mit írt, tessék!” – tényleg létezik olyan univerzum, amiben egy ilyen színvonalú trükkel fent lehet tartani a heteroszexualitás látszatát?

Ezért szerepel a bevezetőben, hogy a négy évvel ezelőtti, facebookos verziónak akkor már több értelme van, ott legalább nem kell még külön az emberek arcába tolni a megjátszott kapcsolatot, hanem látják maguktól is a Facebookon. Szóval minél többet gondolkozik az ember ezen az Invisible Girlfriend-appon, annál hihetetlenebb, hogy ez egy igazi és tényleg létező szolgáltatás a magányba beletébolyodott emberek számára. De a Gawker szerint igenis létezik, igaz, még csak tesztverzióban. Már 2009 óta dolgoznak rajta egyébként, de csak mostanra jött össze a megvalósításhoz szükséges pénz és munkamennyiség. Hát szerintünk kár volt, de ha ebből meg tud valaki élni, akkor természetesen miért ne?