Kaptunk egy sajtóközleményt a Randivonal.hu-nak dolgozó elemzőktől arról, hogy képzeljük, megvizsgálták harmincezer ember (a fele férfi volt, a fele nő) társkeresős profilját, és kiszámolták, hogy melyik szavak fordulnak elő bennük a legtöbbször. Első blikkre nem tűnik túl izgi témának, de ahogy kettészedték az adatokat nemek szerint, rögtön kijött belőle egy-két érdekes dolog.

Amit alább lát, azt a sajtóközlemény szerint szófelhőnek hívják, és az van benne, hogy a nők melyik szavakat használják a leggyakrabban a társkeresős bemutatkozásukban. Nyilván minél nagyobb betűkkel van írva az adott szó, annál gyakrabban fordul elő.

Sajnos már most szólnunk kell, hogy arra nem lesz magyarázat, hogy miért írja bele ennyi nő a profiljába azt a szót, hogy „előfizető”. Viszont itt van ugyanez a férfiak bemutatkozói alapján:

A férfiaknál meg a „generált” szó az, amiről sose gondoltuk volna, hogy bárki is felhasználná saját maga leírására – de lehet, hogy értenénk, ha jobban ismernénk a Randivonal működését. Na de nem is ez a lényeg, hanem talán már önnek is a szemébe ötlött, hogy mi: a nőknél az érzelmekre vonatkozó szavak vannak többségben, míg a férfiaknál az ilyesmi szinte teljesen hiányzik. A második szócsoportban viszont csomó utalás van az anyagi helyzetre és a külső megjelenésre. Így fogalmazzák meg a kutatók a főbb különbségeket:

A nők bemutatkozásaiban sokkal több érzelmet, meghittséget kifejező szó található, mint a férfiakéban. Míg a szebbik nem képviselői gyakran használják a beszélgetni (646), együtt (813), személyes (715), társam (645), és a vágyom (320) szavakat, addig a férfiaknál szinte csak a hiányzik (270), és a szeretet (161) fordul elő a legtöbb bemutatkozóban, de ezek is viszonylag ritkán. [...] Míg a nők által használt jelzők között szinte kizárólag olyan belső értékekre utaló szavak szerepelnek, mint a boldog, az igényes, az intelligens, a nyitott vagy az optimista, addig a férfiak gyakrabban használnak olyan, a külsőre utaló jelzőket, mint a csinos, a magas, a sportos vagy a szép. A férfiak bemutatkozásában a külsőségek mellett nagy hangsúlyt kaptak az egzisztenciára utaló kifejezések, mint a végeztem, végzettségem, munkám, dolgozom, foglalkozásom. A nők bemutatkozásában ilyen szavak csak elvétve találhatók.

Na ebből adódik az a következtetés, amit a poszt címének választottunk: ezek szerint a pasik társkeresőprofil írása közben is csak a pénzre meg a csinos nőkre plusz saját testükre tudnak gondolni. De persze tisztában vagyunk azzal, hogy igen sokan azt mondanák erre, hogy a férfiak azért jönnek egyből azzal, hogy mennyi pénzük meg diplomájuk van, mert tudják, hogy a csajok erre hajtanak – azaz ha így nézzük, akkor igazából nem is a férfiak az anyagiasak, hanem a nők, a férfiak meg csak megpróbálnak imponálni nekik. A fene tudja.

Akárhogy is áll ez a dolog, elég nagy a kontraszt ahhoz képest, hogy a társat kereső magyar nők első számú hobbijai az olvasás és a színházba járás, merthogy őket természetesen egyáltalán nem a pénz meg a külsőségek érdeklik igazából, hanem a művészetek és az intelligencia. Szemben a bunkó férfiakkal, akiknek a kedvenc hobbijai között nincsen semmi különösebben intellektuális: ezek a mozizás, a sétálás (wáháhá) meg az utazás.

De persze ezt is fel lehet úgy fogni, hogy a férfiak nyilván azt írják a profiljukba, amiről azt hiszik, hogy a nők számára vonzó lesz. Ha van is olyan férfi Magyarországon, aki minden második estéjét valamelyik színház zsöllyéjében tölti, ezt tuti nem fogja beleírni a társkeresős profiljába, nehogy a csajok melegnek nézzék. Szóval ezeket az adatokat is kétféleképpen lehet értelmezni: előfordulhat, hogy a férfiak is intellektuálisak, csak titkolják, mert azt hiszik, hogy a nők ezt várják el tőlük.

Mindenesetre két dolog van, ami mindkét nem számára hasonlóan vonzó, ezek a kirándulás/természet és a zene. És a végére még egy eltérés: a nők az optimizmusukat, a férfiak meg a humorukat szeretik kiemelni az adatlapjukon, nyilván ezekről is azt gondolják, hogy olyan tulajdonságok, amik megtetszenek majd az ellenkező nemnek.