vukCSTP2

Hazudnak rendületlenül – itt gyűlnek a randis hazugságok!

2015.05.19. 16:45

Sok minden volt már a Randiblogban az évek során, de klippremier még sosem. Hát most ezt is lehúzhatjuk a bakancslistánkról, hála a V.U.K-nak, akik most minket választottak, a fenti klipjüket még soha sehol nem lehetett látni, úgyhogy nézze meg gyorsan ön is az elsők között! Ez az együttes a The Carbonfoolsból ismert gitáros, Fekete István zenekara, amiben testvéreivel zenél együtt. A Hazudnak rendületlenül című szám az együttes első EP-jén található, amit a Cseh Tamás Program támogatott, de számunkra ennél érdekesebb a dal témája: arról van szó, hogy milyen gyakran fordul elő, hogy az ember nem az igazat mondja egy randin, vagy akár az ellenkezője, hogy kamuzik neki a másik.

A témáról a Randiblog olvasói is tudnának mesélni, de a rövid sztorikat, azaz pontosabban a randikon elhangzott hazugságokat most a V.U.K. együttes is gyűjti a saját honlapján: ha könnyíteni szeretne a lelkén, vallja be füllentéseiket náluk! Egy olyan például már most olvasható a gyűjteményben, hogy „azt mondtam, hogy sajtótájékoztatóra megyek, és nem tudom, mikor lesz vége, közben pedig otthon néztem a True Detective-et”. Vagy ön kapta hazugságon a másikat? Az egyik beküldő lakonikusan csak ennyit írt: „...mikor azt mondta, hogy szeret”. Szóval ha meghallgatta a számot, aminek a refrénjében elhangzik az a fantasztikus mondat, hogy „hadd tegyem végre a szádba a nyelvemet”, akkor klikkeljen ide az egyre gyarapodó hazugságlistáért!

A V.U.K. együttes
A V.U.K. együttes