Feltűnt, hogy a mobiljával jár fürödni

Előre szólunk, hogy nem lesz egy szívderítő olvasmány az alábbi levél. A beküldőjének az Aldó álnevet kölcsönözzük így elöljáróban, és Aldó egy hasonló megcsalási történetet mesél el, mint amilyet utoljára Horáctól hallottunk. Csakhogy Horácéknál a félrelépés teljesen máshogy végződött, mint az alábbi esetben, de persze ezúttal sem fogjuk a végkifejletet előre lelőni a bevezetőben, Aldó nagyon szépen és szívbemarkolóan írta meg, hogy mi történt vele. Ha elolvasta a beszámolót, és úgy érzi, önnek is lenne mesélnivalója, kérjük, tegyen úgy ön is, mint Aldó: küldje be történetét a Randiblog e-mailcímére!

„Nos 14 év. Mondják az okosok, gombócból is sok. 2 gyerkőc, a kicsi lányka az incidens kezdetekor még csak 3 volt, fiunk pedig 9. Tudod mit, kedves olvasó? Nagyon nem ez volt az elképzelésem a házasságról és az életről a gyerekekkel. Talán én képzeltem túl sokat, de napról napra csalódnom kellet. Tudtam, hogy léteznek kapcsolatok kevesebb problémával, könnyedebb problémamegoldással. Azt is tudtam, megkaphatnék nála fiatalabb vagy sokkal szebb nőt is. De ahogy a tündérmesék hamisnak bizonyultak, úgy formálódott a véleményem és hozzáállásom az egészhez...

Az a bizonyos értékrend. A mi kis családunk, a mi kis tökéletlen családunk. Én sem vagyok tökéletes, de talán nem a hibáim közé sorolandó, hogy a feleségemben egy idő után már csakis a jót kerestem. Azt gondoltam, hittem, tudtam, megéri vele lenni, mert végtére is próbálja a családunkat egyben tartani, próbálja a gyerekeket a jóra nevelni és ha telis-tele van hibákkal, akkor is őszinte, egyenes, hűséges és tisztességes jellem. Nos, mint kiderült, ez is hiú ábránd volt. Mindent megadtam nekik, még akkor is, ha az esti mese után mehettem le újra a dolgozós szobába, csak azért, hogy az egészséges ételek, az új biciklik, a feleségem látásjavító szemműtétje és a 2 hetes álomnyaralás is meglegyen. A háttérben viszont olyan folyamat zajlott, amire csak közel 1 év alatt döbbentem rá. Minden gyötrelmes munkával töltött percem azért volt, hogy ő feljebb ugorhasson, nem pedig azért, hogy nekünk együtt jobb legyen. Autó neki, fizetős főiskola gyes mellett, szép ruhák, új családi ház, szemműtét, amire kellett, volt, csakis az én szorgalmamnak köszönhetően folyamatosan lavírozva a munka és a család személyemhez kötődő igényei közt.

Az új munkahelyén főnöke lett gyermekkori szerelme, az igazság és tisztesség mintaképe. Nem tűnik férfinek, de sikerült neki a hódítás. Versekkel, mély beszélgetésekkel, a velem kapcsolatos problémák elferdítésével és eltúlzásával sikerült a feleségemet maximálisan meggyőzniük egymást arról, hogy a közellenség ÉN vagyok egy személyben. Fokozatosan nagyobb és nagyobb lett az ék közöttünk, de a kép csak lassan állt össze.

Kezdetben a megszokotthoz képest egészen új problémákkal talált meg. Elöljáróban annyit, hogy szörfözök. Viharos szelekben évente néhány alkalommal másik 30 szörfössel együtt egy közeli tavon. Az egyik ilyen sportolással töltött délutánt követően talált meg azzal, hogy velem nem lehet hosszú távon számítani, nem lehet tervezni velem. Csodálkozva feltett kérdésemre kaptam a választ: mert én bele fogok fulladni a tóba. Nem értettem a dolgot, de minden rendelkezésre álló eszközzel próbáltam meggyőzni, hogy 4 éves korom óta úszom, szabad tüdővel is búvárkodok, számomra a víz egy természetes közeg. Van egy „nagy” motorom is, mellyel jó időben, néhány alkalommal dolgozni mentem, ezen felül sem motoros túrák, sem kedvtelés célzatú használat nem volt. Motoros berkekben nevetségesnek tűnő adat, hogy egy szezon alatt 940km-t futott a gép, azt is normális tempóban. Nos ez is egy olyan indok volt ami miatt nem lehet velem családban élni, mert motorbalesetben fogok elhunyni. Ilyen és ehhez hasonló velem kapcsolatos problémák kezdtek sokasodni, míg végül Deák Bill Gyula bácsi szavai szerint bár „hittem az asszonyban, mint a vezércikkben", egy őszi estén feltűnt, hogy a mobiljával jár fürödni. Nem kellett sok, hogy kiderüljön, mit művel, mióta és kivel.

Kérleltem, hogy gondoljon a gyerekeinkre, de nem volt megállás, újra és újra kezdték, míg végül megelégeltem. Vásároltam nekik egy 3 szobás lakást és az autómat is elvitte, már 4 hónapja élünk külön. A hibás persze én vagyok. Ezt alátámasztandó az ismerőseinknek azt hinti el, hogy én 2 szatyorral raktam ki a házból és különben is a legjobb az lenne, ha nem is léteznék. Ahol tud, keresztbe tesz, inkább elkobozza a fiunk tabletjét, csak ne tudjam felhívni őket. A láthatás percre pontosan beosztva, a gyerekeinket fegyvernek és pajzsnak egyaránt használva telnek részéről a napok. Tehetetlen vagyok és az életből is kiábrándult. Hiába tiszteltem őt, hiába becsültem, a benne lévő pozitív dolgokat szem előtt tartva, teljesen hiába éltem a családomért, a magyar jog az, hogy 2 hetente 2 napig lehetnek gyermekeim, a többi napon csak a kínzó üresség, hogy a jólelkű fiamat és a csupa szeretet kislányomat szinte nem is láthatom felnőni. Mindent elvitt, amit csak akart, hiszen amire nemet mondok, azt a gyermekeimtől vonom meg. Hát ennyi a szerepem és feladatom.

A sztori csattanója annyi, hogy miután „szabaddá vált” a terep, az ominózus úriember kijelentette, hogy neki esze ágában sincs más gyerekét nevelni, számára a szexkapcsolat elegendő. Persze versek és szerelmes dalok kíséretében, hogy forgassa a kést a feleségem szerelmes szívében, ami persze dühben, türelmetlenségben és sajnos kegyetlenségben csattan a gyermekeinken.

A hibás én vagyok, a rossz én vagyok. A jóbarátok pedig mind-mind falaznak, és amikor kellett volna, egy sem mondtak neki, hogy kapj már észhez anyukám, ábrándból szőtt légvárra cseréled a tökéletlen, de igaz családot...”