Elnézést, dehát öt lányból négynek ez nem gond

„Különösebben nincs okom titkolózni, vállalom a velem történteket, a véleményem, de azért maradjunk egy becenévnél” – a biztonság kedvéért magunktól is ezt javasoltuk volna, de így a legjobb, íme az alábbi olvasói levél álneve: Azurea. (Ez a név egyébként az azúr=kék szóból származik.) Azurea beszámolója annyiban különbözik egy átlagos randiblogos sztoritól, hogy ő alapvetően nem egy kapcsolatáról, illetve nem a magánéletéről ír, hanem a munkahelyéről, a pályájáról, illetve az általa választott karrierről.

A téma azért való mégis a Randiblogba, mert Azurea beszámolója szerint egy olyan szakmáról van szó, amelyik a jelek szerint nagyon erősen beleszól az ember magánéletébe, főleg, ha az ember nőnek született: a média világáról. Ön is tapasztalt már ilyet a saját pályáján? Meg tudná erősíteni, amit Azurea ír? Ha elolvasta a levelet, kérjük, írja meg nekünk a reakcióját vagy saját történetét a Randiblog e-mailcímére!

„Sokat gondolkodtam, miként lehetne tanulságos a történetem, aztán arra jutottam, hogy nem szeretnék semmiféle okoskodásba átmenni, csupán leírnám a tapasztalataim, illetve az életem vissza-vissza köszönő elemeit, a férfiakkal való furcsa plátói-misztikus kapcsolatom, vagy a karrierben folyton előkerülő nőiség kérdését.

Jelen pillanatban 26 éves vagyok, de már nagyon korán, 21-22 évesen bekerültem a média világába. A diploma megszerzése előtt már itt-ott gyakorlatoztam a kereskedelmi csatornáktól kezdve a királyi adókon át, aztán a főiskola után, mint újságíró, sajtós és kommunikációs szakember hirtelen a sűrűjében találtam magam. Sokakkal ellentétben én nem azért választottam ezt a pályát, mert Anyu/Apu elvárt valami papírt, hanem, mert tényleg személyes hivatásnak éreztem.

Olyannyira, hogy fiatal korom ellenére tényleg dolgozhattam az igazán nagyokkal is vagy tanulhattam tőlük. Most előadhatnám az álszerényt, de akkor a történet tanulsága veszne talán el, a lényeg, hogy rengeteg szakmai elismerést kaptam, ami erősítette bennem, hogy folytassam az egészet, mert újgenerációs szakemberként sokra vihetem. Aztán ezen a ponton olyan lelkiismereti kérdésekkel találtam szembe magam, ami miatt egy időre hátat is fordítottam ennek a világnak. Tükörbe néztem és azt mondtam, hogy tudatosan és azonnal kiszakítom magam ebből a közegből, mert éreztem, hogy rámehetek. Különösebben soha nem volt marha nagy önbizalmam a külsőségek terén, ha bókolnak, igazán azzal sem tudok mit kezdeni, ellenben azt mindig is tudtam magamról, hogy van sütnivalóm és némiképp másként gondolkozom, mint a mai csajok többsége. Magas vagyok, szőke, így általában mindig megtalált egy-egy szituáció természetesen munka közben is.

Volt, hogy az egyik csatorna rendezője behívatott magához, hogy segítsek egy szövegszerkesztő programmal kapcsolatban, miközben kulcsra zárta az ajtót, majd hirtelen ötlettől vezérelve ez az ötvenes fazon letapizott egy 18-19 éves lányt. Az első dolog az volt bennem, hogy a szememmel kerestem valami tárgyat, amivel leüthetem, de amikor felpattantam, hogy ácsi, akkor visszakozott, hogy jajj elnézést, dehát öt lányból négynek ez nem gond, én meg kirohantam, mint egy félőrült az ajtón és másnap természetesen már nem kellett bemennem. Azon kívül, hogy a gyakorlatomnak annyi volt, másfél hétig a fiú barátaimra se tudtam ránézni, mert mindig eszembe jutott, mi lett volna, ha ott és akkor nem enged ki az irodájából.

Aztán volt olyan faszi is, aki szintén negyvenes, átfogó médiás és politikai kapcsolatokkal, azt mondta, ha a barátnője leszek, bizony minden álmom megvalósítja. Különösebben nem zavarta, hogy annyi idős voltam, mint a fia az első házasságából. A munkám miatt elkezdtem rendezvényekre járni, és átmenni afféle megfigyelőbe. Elkezdtem vívódni és gondolkodni, hogy vajon, ha tényleg öt csajból négy mindent megtenne egy öregembernek 15 perc hírnévért, akkor van-e itt keresnivalóm? Az ország két legismertebb médiása a következőket mondta nekem ezzel kapcsolatban.

Az egyik: „figyelj ide, a tudásod, a diplomád, a habitusod és a családi háttered védelmet fog nyújtani, soha ne engedd meg, hogy besoroljanak a kis gruppen csajok közé. Szereposztódívány létezik, de ahogy megkettyintettek, mehetsz is. Ez nem a te utad.”

A másik: „ismeri maga azt a képet, amin Joe Eszterháznak a fülébe súg valamit Sharon Stone? Tudja mit mondott az Oscarral a kezében? Joe, most már nem kell többet szopnom! Nincs olyan, hogy szerelem, értse meg, amire maga vágyik, az ezzel jár. Ne a szívére hallgasson, hanem az érdekeire, az eszére.”

Mondanom sem kell, nem voltam előrébb, csak jobban összekavartak, miközben a karrier és a plátói vonzalmak között vívódtam. Az idealista énem folyton vágyott valamire, ami talán tényleg nem létezik, miközben rendületlenül elutasította, hogy beálljon a sorba, hogy eladja magát. Egy zenei díjátadón néhány kollegával ültem egy asztalnál, amikor feltűnt a képernyőn az egyik covergirl/műsorvezető. Egyből nekemszegezték a kérdést, te miért nem vagy ott? Most már lazán tudom azt mondani, mert nem szoptam le egy vén fasz farkát.

2013 augusztásban egy V.I.P. partin aztán végképp lezártam egy korszakot. Amikor úgy vacsoráztunk, hogy az asztalnál ülő csajok közül én voltam az egyedüli, aki nem pornózott, kicsit elméláztam, hogy mi a francot keresek én itt? Mellettem az egyik férfimagazin főszerkesztője szétcsapva üvöltözte, hogy jó a seggetek, miközben néhány héttel később egy női magazinban rózsával a kezében fotózták, mint a legromantikusabb pasik egyikét. Egy ismert sportolónk pedig egyértelműsítette, hogy bejövök neki, a gond csak az volt, hogy tudtam, az előző barátnője, aki szentté avatva mosolyog a címlapokon, valójában luxusescort és a lakását is ő fizette. Nem volt kedvem vele tovább ismerkedni. Taxiba vágtam magam és másfél évig rendezvények közelébe se mentem.

Nem vagyok címlapon, nem kerültem képernyőre. Amit magaménak tudhatok, az a szakmai és emberi elismertség. Aki nem ismer, kissé távolságtartónak láthat. Ne légy Jégkirálynő, mondják mindig a barátaim, mert elriasztod azt is, aki talán az embered. Próbálok ezen is változtatni, mert alapból egy jó humorú, meglehetősen színes érdeklődésű csaj vagyok. Mivel a mai lányok többsége csimpaszkodik a pasikra és hihetetlenül megalázóan tudnak viselkedni önmagukkal szemben, én inkább megállok a bárpultnál és várom, hogy lesz valaki, aki odalép és beszélgetni kezd velem. Talán még meg is ért egy szép napon, hogy mit miért teszek vagy éppen nem, hogy olykor verseket írok, zenével is foglalkozom, amellett, hogy magas vagyok és szőke. Én így védem magam és határolódom el a skatulyáktól. Nem hiszek a hercegekben, félre értés ne essék. Én egy húsvér embert képzelek el, aki eljár a haverokkal piálni, de néha eszébe jutok.”