Ha teljes állást szeretnél itt, én tudom a módját

2015.07.12. 12:10

A metrón mindig benneteket szoktalak olvasni, mert jól ki tudtok kapcsolni a világból. Mikor pár nappal ezelőtt megláttam az „Elnézést, de hát öt lányból négynek ez nem gond” sztoricímet, egyből feljebb szökött a pulzusom, érezve, hogy ezek szerint vannak sorstársaim, akik konzervatív nevelést kaptak, és nem dobják félre elveiket egy jobb állás reményében” – így kezdődik az a levél, amelyik a mai posztban kerül sorra.

A beküldő, Dalma, természetesen nem az igazi nevén szerepel, mint ahogy soha senki nem szokott nálunk az igazi nevén szerepelni. A fent linkelt posztot Azurea küldte be, ő a média világában szerzett tapasztalatait írta meg, Dalma viszont politikusok között mozgott. Meg fog lepődni, hogy mi az azonos és mi a különbség a két történetben – véleményét, kérjük, írja meg a Randiblog e-mailcímére! Sőt, ha eszébe jut egy sztori, az ön saját történetének még jobban örülnénk!

Kis különbséget jelent, hogy én a másik fertőnek tartott területről szereztem tapasztalatot: a politika világából. A világ tele van sztereotípiákkal. Mint a médiáról, úgy a politikáról is hallja az ember, hogy nem a szakmán, hanem a gátlástalanságon múlik az előrelépés. Lehet, túl idealista vagyok, de meg akartam mutatni, hogy igenis, az elveim feladása nélkül, a tükörbe nyugodtan nézve is el lehet érni valamit.

Épphogy elkezdtem az egyetemet, felvételt nyertem egy gyakornoki programra a parlamentbe. Mentem, csináltam, éjjel-nappal benn ültem. Az egyik esti kötetlen programon leült mellém a szakterületem egy általam nagyon tisztelt képviselője. Ittam minden szavát, próbáltam bizonyítani neki, majd belőlem is micsoda szakember lehet. Azt hittem, jól megy minden, míg a beszélgetést a következőkkel zárta le, szolidan a derekamra helyezve kezét: „ha teljes állást szeretnél itt, én tudom a módját. Itt lakom a szomszéd utcában. Gyere, beszéljük meg fenn a részleteket.”

Megköszöntem, felálltam, s eljöttem. Ki akartam lépni a programból, majd a barátaim meggyőztek, ne tegyem. Lehet, több ilyen lehetőségem nem lesz az életben. Egy negatív tapasztalat miatt nem adhatom fel.

Így is tettem. Viszont a szabadidős programokat messziről elkerültem azon túl.

Itt kanyarodunk vissza Azurea történetéhez: kb. egy hónappal később egy nagy szakmai tekintéllyel rendelkező, bőven középkorú műsorszerkesztővel kellett együtt dolgoznunk. Felnéztem rá, mert tényleg országosan elismert, minél többet akartam tőle tanulni. Elkezdte legyezgetni az önbecsülésem: egy ilyen dekoratív, tehetséges, jó orgánumú – mindent, amit el tudtok képzelni – hölgynek a képernyőn kellene lennie. Fiatal voltam, persze, hogy megfogta a fantáziám ez a világ. Mondta, menjünk el kávézni, hogy megbeszéljük a részleteket. Mikor beléptem, minden előjel nélkül az arcom helyett a számra adta az üdvözlő puszit. Le sem tudom írni, mit éreztem akkor. Első döbbenetemben annyit tudtam mondani, hogy nem én vagyok az ő embere. És eljöttem.

Megalázottan, megvezetve. A világban csalódva. Már másodszor.

A programból kiléptem, minél messzebbre akartam kerülni ettől az egész borzalomtól.

Pár hónappal később, mikor már leülepedett ez az egész, megkeresett az egyik képviselő, hogy végül is kinél dolgozom és mi a helyzet, mert, hogy biztosra veszi, hogy felvettek, csak már jó ideje nem látott. Nagy vonalakban elmondtam neki a történteket. Meg nem nyugtatott, csak sajnálatát fejezte ki, hogy bizony, ez a világ így működik.

Kérte, hogy segítsek neki egy szakanyagot megírni. Azután még egyet, és még egyet. Azóta már eltelt egy év. Együtt dolgozunk, és soha egy félreérthető mozdulat, vagy mondat sem hangzott el részéről. A munkatársak is végre elhiszik és elfogadták már, hogy nem a „szereposztó díványról” kerültem be, és tudok és szeretek is tükörbe nézni minden reggel.

Tehát üzenem mindenkinek: ne adjátok fel, legyetek hűek önmagatokhoz. A díványról könnyebb út vezet befelé, benn maradni viszont nem segít.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.