A férjem megölne, ha kiderülne

„Mindig szeretem olvasni az olvasói leveleket, de egyik nap olyan dolog történt velem, amit muszáj megosztanom veletek” – írja nekünk Tícia levele bevezetőjében. Tíciát természetesen igazából nem így hívják, de a neve a történet szempontjából úgyis irreleváns, mert itt egy olyan történetről van szó, ami tényleg bárkivel megtörténhetett volna, aki nő és szokott emberek közé járni. Tícia éppen egy buszon tűnt fel egy férfinak, de hogy pontosan mi történt közöttük, azt természetesen nem meséljük el előre, hanem mindjárt átadjuk a szót Tíciának, csak előbb emlékeztetjük önt arra, hogy ön is bármikor írhat a Randiblog e-mailcímére, ha van hasonló élménye, vagy bármi mást szívesen megosztana társkereséssel, szerelemmel, illetve párkapcsolattal kapcsolatosan.

„Reggel munkába menet a buszon ülve az egész busz út alatt jobbra néztem ki az ablakon. Mielőtt leszálltam volna, balra pillantottam, ahol egy srác ült. Általában az emberek ha egymásra néznek, továbbhalad a tekintetük, de az övé nem haladt. Mivel az enyém igen, ezért a szemem sarkából láttam már csak, hogy ő még nézett egy darabig. Nem is foglalkoztam vele, előresétáltam a leszálláshoz felkészülve.

Miközben sétáltam a metróhoz, valaki (ő) megszólított, hogy merre találja a metrólejárót. Mutattam neki, majd mivel arrafelé mentem én is, ezért beszédbe elegyedett velem. Lerázni nem akartam, hiszen nem vagyok egy bunkó típus, egy beszélgetésben nincs semmi, legalább nem unatkozom a munkába menet. Kiderült az út alatt, hogy egy helyen is szállunk le, így egészen hosszan tartott az utunk, végig beszélgettünk. Sok minden szóba került, de hogy egyedül vagy párban vagyunk-e, nem.

Mielőtt leszálltunk, megkérdezte, hogy van-e kedvem meginni vele egy kávét. Mondtam, hogy kedves, köszönöm, de nekem férjem van. Erre meglepő módon közölte, hogy neki pedig felesége.

Csodálkozásomban csak megkérdezni tudtam, hogy ezt akkor így mégis hogy gondolja?! Illetve, hogy mennyi ideje tart. Mondta, hogy 7 év. Én erre naivan mondtam, hogy akkor biztos most van ezen a szokásos mélyponton, amiről sokat hallani. Erre ő teljesen közönyösen közölte, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, jól megvannak, csak kell a változatosság.

Aztán miközben én meglepetésemből még nem ocsúdtam fel, megkérdezte még egyszer, hogy akkor egy kávé valamikor? Mondtam, hogy nem, mert a férjem megölne, ha kiderülne, meg egyébként sem vagyok ilyen típus. Erre közölte, hogy az ő felesége sem örülne, és azzal elköszönt.

Úgy tűnik, könnyedén lehet(ne) ismerkedni a tömegközlekedési eszközön, csak sajnos nem biztos, hogy a legjobb embert találjuk meg erre, ráadásul én nem is kerestem. Rossz arra gondolni, hogy hány naiv lányt cserkészhetett már be megnyerő mosolyával, kedves kisugárzásával, akik számára ki sem derül, hogy ő házas. Az sem utolsó kérdés, hogy a felesége vajon szintén boldogan él ebben a kapcsolatban?!”