horoszkóp

Házasságig tartó szüzességi fogadalmat tettem

2015.09.28. 18:30

Nem vagyok túlzottan régóta olvasótok, legalábbis rendszeresen nem, de azért el-elvetődök ide. Tetszik, hogy sok érdekes témát dolgoztok fel, viszont az elmúlt két napban magam előtt is rejtélyes okokból egy lélegzettel átolvastam az összes Randiblogban fellelhető posztot és ebben a koncentrált mennyiségben olyan sok megcsalásos, szakításos, szomorúsággal és csalódottsággal teli levelet olvastam, hogy úgy érzem, meg kell osztanom veletek az én ellenpéldámat, ami ráadásul távkapcsolatként indult” – előre szólunk, hogy olvasói levelekből lesz egy kész cúnami ezen a héten a Randiblogban, és a sort ezzel a levéllel nyitjuk.

A beküldő álneve Vencel, azt meg nem is kell megmondanunk előre, hogy miről ír, mert a bevezetőből és a címből a lényeg már ki is derült. Kérjük, olvassa végig a történetet, aztán ha van kedve, írja meg nekünk ön is a sajátját! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk a leveleket!

Az én történetem és megismerkedésünk a Párommal évekkel ezelőttre nyúlik vissza és szintén nem tartozik a szokványos megismerkedések közé. Éppen egy szakítás végén voltam, egy olyan kapcsolatnak lett vége, amely eléggé megrázó volt számomra lelkileg a volt barátnőm viselkedése miatt. (Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy én rontottam el, mert szeretetből minden széltől óvni akartam, és hát ugye a jót könnyű megszokni, egy idő után már elvárta, hogy mindent én tegyek bele a kapcsolatba). Azt figyeltem meg, hogy ha magam alatt vagyok, akkor érdemes tennem valamit a környezetemben megforduló emberekért, olyat amiért nem várok viszonzást, mert a hálájukból sokkal könnyebb töltekeznem, és hamar jobb kedvre derülök tőle.

Amikor ez a történet elkezdődött, akkor még szívesen töltöttem a World of Warcraft nevű játékkal a szabadidőmet. Mivel megismerkedésünk szorosan kapcsolódik a játékhoz, igyekszem úgy írni róla, hogy azok is értsék, akik nem ismerik a játékot. Egy online MMORPG játékról van szó, amit 6 éves kortól 50+-ig szinte bárki szívesen játszik, aki szereti a Gyűrűk Urában és az ehhez kapcsolódó fantasy világban felfedezhető csodákat. Magamról annyit, hogy sosem voltam nagy spíler, inkább olyan esti kikapcsolódás szinten játszottam. Innen a Párom szerint – aki az egészet lektorálta – uncsi a WoW-os rész, szóval szólok, hogy egy icipicit részletesebb leírás következik a megismerkedésünkről, akit nem érdekel, a következő két rövid bekezdést ugorja át.

Ekkoriban még Párommal nem ismertük egymást, Ő már évek óta WoW-ozott, és a véletlen hozta úgy, hogy ugyanabba a klánba jelentkeztünk. Ugyanebbe a klánba tartozott Bernát (álnév) is, akinek csak a keresztnevét tudtuk, de egy eléggé bunkó alak volt. Súlyos (valódi) pénzekért vásárolgatott magának krediteket, amiből (játékon belüli) pénzt csinált, így minden olyan raidre be tudta vásárolni magát, ahol a legtökéletesebb felszerelést tudta magának összevásárolni, mindehhez pedig egy arrogáns, kötekedő és a rosszabb karakterekkel rendelkező játékosokat mélyen lenéző személyiség párosult. Lényeg, hogy a klánban a főnökséghez közel állók közé tartozott, a főnökök viszont egy jópofa kertészmérnök házaspár tagjai közül kerültek ki, akik nagyon jó hangulatot és egy kellemes, baráti légkört varázsoltak, ennek fejében pedig annyit vártak el, hogy raid-képes felszerelése legyen a tagoknak.

Ez utóiratban jött

A WoW-os raidhez még egy általam használt definíció, hogy érthetőbb legyen.

Raid: olyan speciális pálya a játékon belül, amelyben 10 vagy annál több játékos összefogása szükséges, hogy az adott pályán található, gép által vezérelt ellenfeleket (bossokat) csapatmunkában le tudják győzni különféle taktikák használata mellett, és végig tudjanak menni a pályán.

Az egyik raid-nél valami miatt sokkal kevesebben jelentek meg mint ahányan jelentkeztek, így mostani a Páromat, aki akkor épp egy még átlag alatti karakterrel volt online, szintén beválogatták, hogy elviszik, és amivel lehet, a klán közös bankjából és vásárolható holmikkal (nyilván az Ő pénzén) előtte felszerelik a karakterét. A sors szerencsénkre úgy hozta, hogy Bernáthoz került ellenőrzésre raid előtt, aki miután meglátta a felszerelését, olyan minősíthetetlen hangnemben elmondta mindennek, hogy Ő, aki akkor elég nehéz időket élt meg (elég „érdekes” pasikat fogott ki addig), elmenekült a játéktól. Nem voltam jó passzban én sem, ezért ahogy az elején írtam, segíteni akartam rajta, de mire felajánlottam volna, hogy fizetem (játékon belüli pénzzel) a szükséges felszerelés megvásárlását, addigra eltűnt. Néhány hét múlva került elő ismét, akkor ráírtam a játék chatjén, és kértem, hogy hadd segítsek neki, meg mondtam, hogy ne húzza fel magát Bernáton. Nem engedte, hogy segítsek, de innentől kezdve szó szót követett, kiderült, hogy Ő nő. Jóban lettünk és egy idő után kikönyörögtem, hogy beszéljünk Skype-on is.

Kiderült, hogy csak pár év van közöttünk, én azonnal szimpatikusnak találtam Őt, de nem akartam tolakodni, mert szóba került, hogy elég nehéz időket élt át. Szívesen beszélgettem vele, mert okos, és nagyon jó gondolatai voltak, sok közös tulajdonságunk és témánk volt és van mind a mai napig. Egy darabig ugyan megpróbált bekavarni egy rokonom (a családunk nagy manipulátora), aki szintén játszott a játékkal, és tudta hogy jóban vagyunk. A hátam mögött mindenféléket mondott rólam a Páromnak, de szerencsére Ő megadta nekem az esélyt, hogy megmutassam neki, milyen ember vagyok. Éjszakába nyúló beszélgetések, folyamatos SMS-ek, telefonhívások mentek közöttünk, gigantikus telefonszámlák mellett.

Ahogy jobban megismertük egymást, kiderült, hogy nagyon nagy közöttünk a földrajzi távolság. Ennek nem örültem, de mi sem volt természetesebb számomra annál, hogy ez nem lehet akadály közöttünk. Hajnali négykor keltem ahhoz, hogy délelőtt 10-re leérjek hozzá, egy fél napot vele töltsek, és este 6-kor indult a vonatom vissza a legközelebbi nagyvárosból, ahová be kellett buszoznom, így nagyjából fél 11 magasságában már otthon is voltam. Az első találkozás alkalmával egymásba szerettünk, nagyon jól elbeszélgettünk, bemutatott a szüleinek, akik halál jófejek. Csak példa gyanánt mesélem, amikor megérkeztem, az apja épp mosogatott (megrendezett jelenet volt), és egyszer csak azt mondta a feleségének:

– Várj Anyus, mindjárt behozom, lemosom a fejszét is, még véres maradt az előző pasi után...

Hamar megtaláltam velük is a hangot, azóta remekül megvagyunk egymással. Kéthetente tudtuk látni egymást fél napra, én Pesten tanultam és dolgoztam egyszerre, Ő pedig egy vidéki nagyvárosban volt kollégista. A játékkal nem sokkal a megismerkedésünk után leálltunk mindketten, mert már nem igazán volt időnk rá. Másfél évig utazgattam le hozzá kéthetente vonattal, aztán elegem lett a megbízhatatlan távolsági tömegközlekedésből és – mivel közben munkahelyet váltottam, és így megengedhettem magamnak – vettem egy autót. Innentől kezdve kicsit könnyebb volt a helyzet, többször tudtuk látni egymást.

Azóta persze felköltözött Pestre Ő is. Rengeteg nehézséget éltünk át együtt, de mindig minden problémát megoldottunk. Az egésznek szerintem az a fő titka, hogy minden döntésünket közösen hozzuk meg, és minden látszólag jelentéktelennek tűnő dolgot megbeszélünk, és a társadalmi tevékenységeinket is közösen végzünk. Szeretjük egymást, ez tehát nem teher, hanem öröm. Nem az „én”-t helyezzük előtérbe a kapcsolatunkban, hanem a „mi”-t. Ő mellettem állt a legnehezebb időszakokban, amikor munkahelyi nehézségeim támadtak – valamint ezzel egy időben egy közeli rokonomról kiderült, hogy nagyon beteg – és átsegített a gondokon. Ahol tudok, ott persze én is segítek rajta, emellett igyekszem gondoskodni arról, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, de tanultam az előző kapcsolatom hibáiból, ezt a kapcsolatot nem rontottam el az óvási kényszeremmel. Ehhez természetesen Ő is hozzájárult, mert néhányszor azért igen erélyesen kikérte magának, hogy hagyjam már Őt is érvényesülni. Nincs könnyű életünk azóta sem, de jó életünk van, és nem cserélném fel senki máséra.

A szexről... Érdekes téma, ennek is szentelek egy bekezdést. Mivel én vallási nézeteim miatt házasságig tartó szüzességi fogadalmat tettem, Ő pedig az előző pasijai hatására némileg tartott a szextől, nem feküdtünk le egymással. Ez az állapot régen volt, mostanra – bár megérti a másik oldal képviselőit is – elfogadta és magáénak képes tudni a nézeteimet erről a témáról, így már ezért nem fekszünk le egymással. Nem vagyok ultrakonzervatív szemellenzős, nem vallok olyan nézeteket, hogy amíg meg nem házasodunk, addig meg se foghatjuk egymás kezét, de a szexen kívül millió – ha nem milliárd – olyan dolog van, amivel ki tudom fejezni, hogy mennyire fontos nekem, és hogy Őt szeretem a legjobban ezen a világon. Abban pedig egyet értek Feliciánával, hogy „akivel jó az ágyon kívül (asztal mellett, beszélgetésnél, akivel együtt tudunk gondolkodni, játszani, dolgozni, akivel közös az értékrendünk, akiben megbízunk), na, azzal lesz jó az ágyban". Nem mondom azt, hogy mindenki csinálja így, azt mondom, hogy nálunk működik. És működik a családomban is, pedig sokan vagyunk testvérek, mindenkinek boldog házassága, és 3-4 gyereke van.

Szóval van lehetőség arra, hogy az ember jó kapcsolatot találjon, még a legszokatlanabb helyeken is, ne adjátok fel a keresést! Én a legkevésbé sem számítottam arra, hogy akkor és ott a szakítás után egy másik kapcsolatom lesz, arra pedig még kevésbé, hogy ilyen körülmények között találom meg életem párját. Mi remekül megvagyunk, boldogok vagyunk és az esküvőnket tervezgetjük, szóval hajrá mindenki...

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.