„Van kedved beülni?” – mit válaszoljon erre egy házas nő?

„Tícia levelére szeretnék reagálni, egy nagyjából átlagos 35 éves pasi szemszögéből (a sajátoméból) és picit általánosabban is” – ezzel kezdődik Mihály üzenete, de mielőtt nekifutunk magának a levélnek, előtte egy kétmondatos gyorstalpaló arról, hogy mi volt az alapul szolgáló sztoriban. Tícia a buszon ült, amikor leszólította egy férfi és elhívta kávézni. Tícia erre nemet mondott, tekintve, hogy férjnél van, amire a férfi azt mondta, hogy na és, neki is van felesége. Naszóval ez a beszélgetés Mihály szerint egy ideális világban nem így zajlott volna. Hogy akkor hogyan és miért, azt alább olvashatja el, de előbb még szólunk, hogy természetesen az ön véleményére és tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

„Néhányszor már én is szólítottam le nőt BKV-n, vagy épp utcán, boltban, ismeretlenül és a „pasim van”, „férjnél vagyok” válaszokra mindig kissé értetlen arcot vágtam, hiszen nem a kapcsolati állapotát kérdeztem, hanem csak azt, hogy beülne-e velem valahová...

Miért kell ismeretlenül azt feltételezni, hogy ágyba akarom dönteni, csak mert felkeltette valamivel az érdeklődésemet (amiről valószínűleg még nem is tudja, hogy mi volt az)? Persze, belátom, gyakran tényleg ezért szólítunk le valakit és egyébként is benne van a pakliban két ellentétes nemű között, hogy abból lehet több is majd egy beszélgetésnél.

Nem az élethosszon át tartó kapcsolatok korában élünk, a monogámia pedig eleve egy erőltetett, civilizációs betegség inkább, semmint valóban működő modell. Elég csak a válások folyamatosan növekvő számát nézni, de a bigottságra – pl. az Ashley Madison-féle megcsalós oldalról kikerült adattömeg alapján is – szinte rá lehet könyökölni, olyan tömény.

Igen, látok kivételeket én is, 10 és több éve együtt élő párokat, bár azok között is akad jónéhány, amelyekről messziről süt, hogy kirakatházasság. Azt gondolom, az ember alaptermészetéből fakadóan vágyik a változatosságra, az újra, kíváncsiságunk az egyik legerősebb evolúciós késztetés, és ez nincsen máshogyan a kapcsolatainkban sem és a szexualitásunkban sem. A monogámia egy inkább csak belénk nevelt, aztán a hollywoodi mázmozikon és sorozatokon keresztül belénk sulykolt össznépi, idealizált hazugság mára.

Visszakanyarodva a témához, hadd mondjam el Tíciának (és hasonló nőtársainak), hogy száz más oka is lehet annak, ha egy pasi leszólít és egyetlen kávézás, vagy szendvicsezés sem kötelez senkit semmire. Akkor se, ha konkrétan bepróbálkozik. Érdeklődni, nyitni az újra sokkal egészségesebb dolog, mint elfutni minden elől. Ha az illető ránézésre és megszólalásra rendben van, akkor abból akár valami érdekes dolog is lehet. Szóval az ilyen „van kedved beülni? – a pasim nem örülne”-típusú társalgás egy előre menekülés inkább, azt gondolom. Amire szerintem néha megéri azt válaszolni, hogy „szerencsére nem őt hívtam meg!” – már csak a hecc kedvéért is...”