Ebből hihette azt, hogy most mindennek vége

„Én lennék Trisztán barátnője. Az én nézőpontom nem jelenik meg a levelében, ezért leírom nektek” –sok éve működik már a Randiblog, de ilyen még nem volt, hogy valaki írt volna a párjáról, és utána válaszol az illető, az, aki a posztban szóba került. Hát most ez a helyzet. Egy héttel ezelőtt tettük közzé Trisztán levelét arról, hogyan ismerkedett meg a barátnőjével, hogyan költöztek össze és hogy végül milyen problémák vezettek a szakításhoz.

Kézenfekvő, hogy Trisztán barátnője akkor szerepeljen Izolda név alatt, de előre szólunk, hogy az ő levelét csak az érti majd teljesen, aki előtte végigolvasta Trisztánét. És ami a legérdekesebb: Izolda leveléből nemcsak a dolgok másik oldalát ismerhetjük meg, a másik fél szemszögéből, hanem kiderül, hogy amióta a levél megjelent, fejlemény is van. Ezúton is üdvözöljük mindkettőjüket, önt pedig kérjük, hogy ha van hasonló, megosztásra érdemes története, vagy ha reagálna Trisztán és Izolda leveleire, kérjük, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Hogy is lehetne pár mondatban összefoglalni egy kapcsolatot, főleg a miénket.

A történetünk nem szokványos, és a családi hátteremből kiindulva én sem. Hiányzik belőlem sok minden, ami egy normális családi háttérrel rendelkező emberben megvan, empátia, elfogadás, a helyzet és a szavak súlyának felfogása. Mindez megvan Trisztánban. Sokszor mondok olyat, amit nem is gondolok komolyan, csak kicsúszik, sokszor rideg vagyok egy-egy hevesebb vita után, ebből hihette azt, hogy most mindennek vége. De ahogy az éremnek is két oldala van, ennek a történetnek is.

Mivel én vagyok az első komolyabb kapcsolata és mondhatni ő is nekem, bukdácsolunk a nagy világban elkövetünk hibákat, amiket el kell, de néha makacs és nem látja be, hogy mi a jó megoldás... Állítólag jó hatással voltam rá.

Ez az egész sajnos nem tudom, mikor kezdett hanyatlani. De cáfolom, hogy gyűlöltem haza járni... Az lehet, hogy a nagy világban tájékozott Trisztán, de kapcsolatok terén, főleg egy lánnyal, elég tapasztalan. Nekem nem attól nedves a bugyim, ha izomállat és annyira egészségtudatos, hogy majd kicsattan, de örültem volna, ha reggelente arcot mos, néha fogat és nem várja meg, hogy a lábkörme megkarcolja a lábam alvás közben. Lássuk be, elhanyagolta magát, ez is betett a rossz hangulatba.

Talán túl nagy terhet vett a vállára azzal, hogy összeköltözik velem a szülői házból, egy biztos pontból egy bizonytalan kis lyukba, velem. Folyton panaszkodott a számlákra, hogy csak jönnek és jönnek (hozzáteszem, mérföldekkel kevesebb volt a számlánk, mint a legtöbb embernek) az sem titok, hogy szeret nagy lábon élni, BKV-t alig használ, inkább autózik, nyilván meg kell keresni rá a pénzt, de azt mondta, sima ügy. Amikor kértem, hogy tanulja az egyetem tananyagát, megkaptam hogy ő majd tudja, és ez már nem középiskola... lazább minden. Újra kell kezdenie az egész évet. Most azt hallgatom, hogy ez már nem a középiskola... 5-ször több a tananyag.

Az én családomban nem láttam pozitív példákat, anyukám mindig maga elé helyezett mindenkit, lemondott a komfortról mások javára, folyamatosan rosszul döntött, megkérdezte véleményem, de SOHASEM hallgatott rám. Ha valami nem tetszett neki, inkább megsértődött és rideg lett.

A lényeg: sok minden felgyülemlett, kimondatatlan szavak, mert nem mindig mondtam el neki, ami bántott, és ő sem nekem, egyszer csak betelt a pohár és borult minden. Az az utolsó kiborulás vezetett ahhoz, hogy elküldjem, eddig akárhányszor hasonló volt a szitu, ott ült mellettem addig, míg nem mondtam valamit, akármit, holott a megoldás az lett volna, ha elviharzik és hagy gondolkodni, megbánni, amit mondtam. Ezt belátta mostmár ő is.

Írt nekem egy levelet emailben, miután elolvastam, jöttem rá, hogy itt nem csak a tűz elmúlása az igazi ok, hanem hibáztam, már nem okolhatom a szüleim a bennem rejlő hibák miatt, nekem kell összeszedni magam és küzdenem ezért a jó pasiért. Olyat tett, amit eddig senki velem, bízik bennem, megnevelt, egy olyan világot mutatott meg, amit nem is sejtettem, hogy létezik. Hülye lennék eldobni.

Szóval ha szeretnétek megvigasztalni, üzenem, hogy kibékültünk rá 3 napra. Igaz, beláttuk hogy az együttélés még nem nekünk való, amíg nem rendeződtek a dolgai, külön élünk. De életem legjobb döntése volt őt választani... Csak néha elfelejtem, de mindig visszatalálok hozzá...”