A brit John Willows 73 éves. Van két negyven feletti fia és tőlük három unokája, felesége 11 évvel ezelőtt elhunyt rákban. A buszvezetőként dolgozó bácsi az Üdvhadsereg által szervezett eseményekre kezdett járni, és a templomi együttesben basszusgitározott. Itt ismerkedett meg bizonyos Polly Jackson D'zacchaeusszal pár évvel ezelőtt, akiről kiderült, hogy egyrészt 43 évvel fiatalabb, másrészt van már egy kisfia, harmadrészt pedig szintén basszusgitározik. Na innen indult ez a különleges kapcsolat.

A különbségek ellenére Willows és Jackson D'zacchaeus egyre több időt töltött együtt a közös érdeklődési körükre való tekintettel. Egyre többet kezdtek összejárni, és az emberek kérdezgetni kezdték, hogy van-e köztük valami. Egy szép napon a nő írt egy SMS-t Willowsnak, hogy nem tudja, mit válaszoljon, amikor megkérdezik tőle, hogy járnak-e. Erre a férfi azt válaszolta, hogy

Mondd azt, hogy igen.

Innentől kezdve felvállalták a kapcsolatukat és hamarosan gyereket is vállaltak, de nem házasodtak össze és nem is költöztek össze, viszont az asszony kivette a Willows lakásával szemközt található lakást, így szembeszomszédok lettek.

Első közös gyereküket Esthernek hívják és már három éves, de idén, 73 éves korában Willows újra apuka lett. A kis David most novemberben született meg, és ha megtanul beszélni, elmondhatja majd magáról, hogy fiatalabb, mint édesapja unokái. Willows így nyilatkozott a Daily Mailnek a kapcsolatról:

Van néha, hogy beszólnak a korkülönbség miatt, de nem zavartatjuk magunkat. A szerelem nem kortól függ, és az emberek többsége kiáll mellettünk. Örülnek, hogy látják, hogy boldogok vagyunk.

Jackson D'zacchaeus pedig, akinek az előző kapcsolatából született fiát Matthew-nak hívják, ezeket mondta Willowsról:

Apja lett Matthew-nak is, pedig ő eddig apa nélkül nőtt fel. Daviddel pedig nagyon jól bánik. Mindent megcsinál, amire szüksége van, fantasztikus. Bár elég nagy köztünk a korkülönbség, nagyon hasonló a gondolkodásmódunk. Nagyon hagyománytisztelő vagyok és John szintén, úgyhogy jó csapatot alkotunk. Édesanyám is találkozott már vele és nagyon szereti, a templomban is mindenki azt mondja, hogy mennyivel boldogabbak vagyunk most, mint korábban. Viszont az összeköltözést nem tervezzük, mert pénzügyileg nem jönnék ki jól. És ez igaz a házasságkötésre is.