horoszkóp
shutterstock 383104915

Facebookos ismerkedős csoportokban sokkal esélyesebb

2016.05.04. 16:37

Nem gondoltam volna, hogy ismét írni fogok de úgy érzem, többnyire megerősíthetem a György által leírtakat – azért hozzáfűzni valóm is akad bőven”, így kezdődik az alábbi levél, aminek a beküldőjét ezúttal Flóriánnak kereszteljük át, korábban más álnévvel szerepelt. Flórián azt mondja, rengeteget változott és fejlődött az elmúlt időszakban társkeresés közben, és egy csomó nagyon jó, gyakorlati tanácsa van arról, hogy mit hogyan kell csinálni a netes társkeresőzés folyamán vagyis inkább ahelyett. Ön például ismerkedett már facebookos csoportban? Várjuk az ön véleményét és tapasztalatait is, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére ön is!

Valóban, a 30 körüli-alatti korosztályban lévő társkereső nők általánosságban borzalmasan felszínesek, az önértékelésük két szélső végponton van (vagy nincs, vagy teljesen irreális), többségük pedig kapcsolatról kapcsolatra bukdácsolva újra és újra elköveti ugyanazt a hibát: ösztönvezérelten belehabarodnak a hozzájuk hasonlóan felszínes pasikba, akik persze a „sikerességük” folytán nem szorulnak felelősséggel járó kapcsolatra, azután pedig morognak és szidják a férfiakat.

Annyiszor tettem már fel magamban is a kérdést: miért? Nagyjából mostanra azt hiszem, a választ is megtaláltam, és az eléggé összetett. A legfontosabb észrevenni azt, ami egy aktív társkereső számára a legnehezebben észrevehető: ezek a társkereső nők, nem pedig az összes! Egyszerűen a társkereső felületeken túlnyomórészt olyanok vannak, akik valamiért normális úton-módon nem tudnak társas kapcsolatot kialakítani. Ennek szintén többnyire a legfőbb oka nem más, mint önmaguk, személyesen. A legritkábbak azok, akik az életmódjuk miatt szorulnak ki ezekre a helyekre (tehát mert pl. olyan munkájuk van, amiben alig találkoznak emberekkel, vagy egy hozzátartozó ápolása köti őket röghöz, esetleg túl sokat kell utazniuk, stb).

Namost, ha eleve csak azok közül válogathatunk, akik többnyire szociálisan – bocsánat – sérültek, rossz mintát követnek, aluledukáltak, érzelmi intelligenciájuk nincs, depresszívek, énkép-zavarosak és a többi, az máris önmaga a probléma. Tehát a társkeresők szinte teljesen alkalmatlanak az eredeti funkciójuk betöltésére, hiszen főleg társas kapcsolatra alkalmatlan embereket próbál összeboronálni.

További ok az, amit én csak „húspiac hatásnak”–nak nevezek. Két dologgal kell megküzdeni ezeken a helyeken anélkül, hogy a regisztráció után bármit is tennél: a zajjal (mások aktivitásai) és a versenyhelyzettel. A zajt nem is kell ecseteljem: posztok, kommentek, mindenféle aktivitás – ahhoz, hogy fennmaradj, túl kell üvöltened a többi soktízezer embert, ami egyszerűen lehetetlen. A versenyhelyzet az, ami érdekesebb, mert megmagyarázza a felszínességet. Egy netes társkereső felületen ugyanis elsősorban a profilképed az alaptermék, vagyis az árud. Ezzel nevezel be. A többi képed még nyomhat valamennyit a latba, a profiladataid és a szöveges adataid már szinte semmit. A hangod, a személyiséged, a viselkedésed ezekből nem érzékelhető. Az illatod végképp nem. Tehát metakommunikáció nélkül marad az, ami képekben átadható: a húsod. Ha az nem üti meg a mércét, akkor esélytelen vagy és kész. Ez pedig, lássuk be, viszonylag természetes: mindenki szeretné, ha a párja lehetőleg a társadalom számára is elfogadható, de lehetőleg inkább irigyelni való lenne. Ezen nagyon nehéz túllépni, ez mélyen kódolt életösztön, a gének parancsa az, hogy „mindig csak a lehető legjobbat”!

A társkereső oldalakban tehát eleve többszörösen biztosított a sikertelenség, mégpedig rendszerszinten garantálva. Amellett pedig többnyire hamis versenytársakkal eleve csak tisztességtelen versenyben folyamatosan alulmaradni még személyiségromboló hatású is, kb. mint ha kerekesszékkel indulnál egy olyan hosszútávfutó versenyen, ahol rajtad kívül mindenki szét van doppingolva.

shutterstock 276794465

György írásából nem a megkeseredettség vagy a frusztráltság érződik ki. Nem. György leveléből a düh ordít rám, amikor a sorait olvasom. Persze, nem csodálom, de ez akkor sem jó! Korábban én is mélyponton voltam, de ez baj, ezt nem szabad engedni tartósan, gátat kell vetni a belső feszültségnek! Olyan állapotba kell hoznunk magunkat, amire kívülállóként is azt mondanánk magunkról, hogy „baszki, de össze akarom kócolni vele az ágyat!”. Amíg ez nem sikerül, addig minden siker kétséges marad és csak további kudarcok fognak jönni.

  1. Ne akard – csak hagyd!
  2. Ne keresd – csak teremts lehetőséget vagy élj a lehetőségekkel!
  3. Ne követelj – engedj!
  4. Ne görcsölj – lazíts!
  5. És legvégül: soha, de soha ne másokhoz mérten cselekedj, mert egyedi termékek vagyunk és csak olyan versenypályán kerülhetünk versenyhelyzetbe, amelyiken mi is beneveztünk!

Fentieket megértve és alkalmazva pedig, bármennyire is fura, a facebookos ismerkedős csoportokban sokkal esélyesebb a siker, mint a társkereső weboldalakon – legalábbis nekem ez a személyes tapasztalatom. Aki elszámolt már magával elégséges mértékben, vállalja magát, adva persze a megjelenésére (ruházat, ápoltság fontos, a képminőség pedig legalább annyira!), képes lazán felülemelkedni a – bocsánat ismét – emberi ganén (fake-ek, idióták, egyéb ártalmas véglények) és csak elvan, kommentelget, ide-oda néha lájkolgat, nem érdekli, hogy kivel méri magát össze és nem foglalkozik egyáltalán senki érdektelen képével, megnyilvánulásával, annak némi idővel sikere lesz – csak aztán tudjon is élni vele! Itt kiemelném azt is, hogy bizony a jó szelfi fontos és hacsak nem vagy született fotózseni, akkor vagy 50 képet kell lőnöd magadról, mire egy jót csinálsz – olyat, ami tényleg téged tükröz a két dimenzió adta keretek közt a lehető leginkább. Ez olyan külsőség, ami ellen értelmetlen hadakozni: erőt veszel, megcsinálod, és kész! Márcsak azért is, hogy legalább TE szebbnek lásd saját magadat! Ezutóbbi, ha lehet, még a „reklámértékénél” is fontosabb, mert – ha közhelyes, ha nem – aki önmagát csúnyának látja, az bizony mások számára is csúnya lesz többnyire. Arról nem beszélve, hogy amíg egy nő bizonytalankodása önmagával kapcsolatban katalizátorként hat a férfiakra, ugyanez fordítva épp az ellenkezőjét teszi: egy önképzavaros, önutáló férfit már a szandál-zokni kombó sem tehet visszataszítóbbá a nők számára!

Tehát nem kell kurvázni, nem kell temérdek energiát feleslegesen a mások kritizálására és hibáztatására fordítani, hanem egyszerűen csak lenni kell és jelen lenni – se többet, se kevesebbet. A nyugalom, a kiegyensúlyozottság, a következetesség mind olyan tulajdonságok prekurzorai, amikre mindenkinek igénye van egy párkapcsolathoz, a nőknek pedig főleg. Aki ezeket és a saját személyiségét jól tudja közvetíteni, annak pár héten belül anélkül is elkezdenek be-behullogatni az értékesebb jelölések, hogy erre bárkit is megkért volna. Utána pedig már csak jól kell tudni dönteni!

Megjegyzem: sok időmbe, gondolkodásomba és a korábbi tapasztalataim sokszori átvizsgálásába került mindaz, amiket itt összefoglaltam, így előfordulhat hogy még egy korábbi önmagammal sem mindenben értek egyet. Ilyen a személyiségfejlődés, nem szégyellem, azt szégyellném, ha nem fejlődnék, ha félnék vitába szállni önmagammal. És nem, nekem sincsen párom, immár mintegy 2 éve nem érintettem nőt „úgy”, és nekem se volt ezen semmivel sem könnyebb túltennem magamat, mint bárki másnak. Egyszerűen csak megbékéltem magammal, és így a múltam sikereire visszanézve is azt gondolom, most járok a legjobb úton ahhoz, hogy ismét találjak még az eddigieknél is sokkal jobb párt magamnak. Így talán legyenek ezek a végső soraim a legfőbb tanácsom is: nincs szerencsétlen sors párkapcsolati téren – csak szerencsétlenkedés és szerencsétlenül meghozott vagy elmaszatolt döntések vannak!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.