A fenti, elég nagy visszhangot kiváltó fotót posztoló nő, bizonyos Christina Torino-Benton a képfelirat szerint úgy gondolja, hogy a jó ügyért harcol, amikor saját esküvőjén is simán szoptatni kezd, és az erről készült fotót meg is osztja az interneten.

Ha már ott tartunk, hogy bármikor, bárhol lehet szoptatni... A pillanat, amikor az ember éppen férjhez megy, és a gyereke megéhezik. OLYAN büszke vagyok magamra!

Amint azt a Facebookon néhány korábban megosztott fotó bizonyítja, más, szintén csecsemőt gondozó menyasszonyok meg tudták oldani, hogy ne pont a templomban, szertartás közben kelljen szoptatniuk, de a 30 éves Torino-Benton nem ezt a filozófiát vallja. A Daily Mail által közölt nyilatkozatában azt említi, hogy a babájának, Gemmának melege volt, nem is aludt előtte, úgyhogy kapásból nyűgösen ment neki az esküvőnek:

Amikor elkezdett sírni, nem tudtam tovább az esküvőmre figyelni. Csak arra tudtam gondolni, hogy a karjaimba kell vennem őt, mert tudtam, hogy ez az egyetlen megoldás. Sose hagyom őt sírni. Nem szoktam tejet lefejni és nem etetek cumisüvegből, az az elvem, hogy a szülő mindig legyen ott és nyújtson biztonságot. Ahogy a karomba vettem a babát, rögtön megnyugodtam és tudtam figyelni.

Ez az esküvő június 18-án volt a katolikus többségű Montreálban, és azóta nagyon sokan hozzászóltak a témához pro és kontra, de mi úgy éreztük, ezzel kapcsolatban érdemes egy papot is megkeresni. Meg is kérdeztük Dr. Csépányi Gábort, a budapesti Teréz templom lelkészét, hogy ő mit szólt volna ilyen helyzetben, illetve hogy előfordult-e már a praxisában ilyesmi.

„A katolikus esküvőn ez a jelenség azért szokatlan, mert hiszünk abban, hogy a teljes, őszinte önátadás (a múltunkkal, jövőnkkel együtt), melynek gyümölcse a gyermek, egyedül a házasság szentségének nevezett életszövetségben valósulhat meg. Természetesen kialakulhat ilyen helyzet (pl. együtt élő pár szeretné rendezni kapcsolatát, Isten áldását kérve kapcsolatukra).

Engem orvosként nem zavarna, persze az is igaz, hogy keresztelő előtt is meg szoktam kérdezni, evett-e a pici. Senkinek nem érdeke, hogy a házasságkötés szertartását elszenvedjék a felek, ahelyett, hogy egy életre szóló szövetségkötés boldog pillanata legyen, így az éhezés miatt síró gyermeket jobb megetetni, mint gyereksírás mellett házasságot kötni. Ráadásul az édesanya síró gyermek mellett biztosan csak arra gondolt volna, mikor lesz végre túl a szertartáson, hogy megetethesse végre az éhező picit.

Ha valaki életre szóló döntést hoz, akkor azt jobb sürgető körülményektől mentesen meghozni. Jobban meglepett volna, ha egy egészséges felnőtt ember, mondjuk a férj, csak azért, mert megéhezett, a szertartás közben elkezdett volna szendvicset majszolni. Olyan szertartásnál, ahol csecsemők is jelen vannak (leggyakrabban ez a keresztelő), igyekszünk a legrövidebb érvényes verziót választani, kiegészítő szertartásoktól mentesen, hogy ne kelljen ilyen helyzetbe kerülnie az édesanyának.

Egyébként Betlehemben a Születés Bazilikája közelében létezik egy Tejbarlangnak is nevezett kápolna, ahol a hagyomány szerint a Szűzanya a kis Jézust szoptatta, és egy csepp anyatej hullott a földre, ezért a kápolna falai még ma is hófehérek. Ezen a helyen ma is állandó imádság zajlik, a kápolna a ferencesek gondozásában van.

Itthon nem tudok ilyen példáról, csak olyan keresztelőn voltam, ahol a kolléga annyira elhúzta a szertartást, hogy az édesanyának ki kellett vonulnia a gyermeket megszoptatni. Ekkor még papnövendék voltam, akkor határoztam el, hogy ezt a szempontot igyekszem figyelembe venni a szertartás hosszúságánál (mint ahogy ezt teszi a legtöbb pap: egy keresztelő nem szokott több lenni fél óránál, és a házasságkötés szertartása, ha nem nászmisés esküvő, akkor 35-40 perc). Ezt az intervallumot egy jóllakott csecsemő gond nélkül átalussza.”