Egy új-zélandi rádióállomásnak köszönhetjük, hogy először szélesebb közönség elé tárták az alábbi, most már két hetes posztot, ezzel internet-szerte vitát indítva arról, hogy ha az ember meghívnak egy esküvőre, akkor mit szabad felvenni. Ez a nő bizonyos Liz Kruger, fitneszedző, és egy forró nyári napon kellett lagziba mennie. Az alábbi szett mellett döntött.

A photo posted by Liz Krueger (@mrslizkrueger) on

A képet nem azért osztotta meg, hogy mutogassa, mennyire fitneszedzőhöz méltó alakja van, hanem hogy mellette egy kicsit sopánkodjon arról, milyen bunkó volt a többi ember a lagziban, ahova ebben a ruhában ment el. Így fogalmaz:

Ha tudtam volna, hogy az, hogy ezt a ruhát választom egy olyan napon, amikor 32 fokos hőség van, azt jelenti majd, hogy egy csomó nő kifejezetten bunkó velem, és az egyik oda is jön hozzám és a fenekemre ver, miközben csak úgy ott állok egyedül... Azt mondja: „a barátai vették rá, hogy meg meri-e csinálni, mert engem vettek célba”. És aztán egy egész sört ráöntött a karomra. Csak az egyik kis kedvesség, amiben az este folyamán részem volt! Igen, ez így megtörtént. Még szerencse, hogy lepereg rólam, mert tudok rajta nevetni és nem veszem magamra, és mellettem voltak jóbarátok/barátom. Mindegy, így is nagyon jól szórakoztunk egész este, és ha esküvőre hívnak meg, egy „felnőtt” nő beszólása/csúnya nézése se teszi tönkre az estémet!

Az nem kérdés, hogy bunkóság-e másnak így beszólogatni egy lakodalomban, persze, hogy az. Viszont felmerült, hogy nem bunkó-e maga Krueger is, hiszen illik-e egy ilyen ruhában esküvőre menni. Két okból mondják azt, hogy nem, akik Kruegerre fújnak:

  1. Egyrészt túl szexi ez a ruha. Főleg ha véletlenül templomi esküvő is volt, oda egyszerűen nem illik ennyire kirívó ruházatban belépni. Bár eddig azt hittük, hogy szoptatni se kifejezetten illik egy templomban, és mintha ez is megdőlt volna a napokban.
  2. Másrészt túl feltűnő ez a ruha. Sokak szerint nem éppen ildomos egy lagzin a menyasszonyt túlöltözni (vagyis ebben az esetben inkább alulöltözni). Van, aki úgy véli, hogy egy esküvőn a menyasszony legyen a középpontban, mindenki az ő szépségét csodálja, ne a násznépben szórakozó fitneszedzőnő kerek fenekét, rózsaszín pántokkal kiemelt melleit és pucér combjait.

Kruger mellesleg nem csak direkt ezt az esküvőt tüntette ki, mindig ilyen ruhákban szokott járni, szóval aki meghívta, valószínűleg számíthatott valami ilyesmire.

A photo posted by Liz Krueger (@mrslizkrueger) on

Ön mit gondol, szabad ilyen ruhában lagziba menni? Mit szólna, ha az ön esküvőjére állítana be egy bombanő ilyen szerelésben? Szavazzon belátása szerint!

Ön szerint?