Bennónak szólna az alábbi üzenetem” – írja nekünk valaki, aki úgy írta alá a levelét, hogy „egy optimista lány”, de a Randiblogban mindenkinek jut egy rendes álnév, ennek az optimista lánynak például az, hogy Adelinda. Bennónak válaszol ő,aki 21 évesen arról írt nekünk, hogy elhagyta a barátnője egy másik srácért 5 év szerelem után.

Bennó úgy látja, soha nem jöhet a volt barátnőnél jobb, és Adelinda pontosan ugyanezt érezte saját szakítása után. De aztán mégis továbblépett, alább megírja, hogyan. Ha önnel is történt hasonló, vagy egyébként úgy érzi, ehhez a témához hozzá tudna szólni, kérjük, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

Én is hasonlóan jártam, mint te, csak mi a házasságig is eljutottunk, amikor is a kedves párom közölte, hogy ő el akar válni 10 év együttlét és majdnem egy év házasság után. Az okát nem árulta el, de később kiderült, hogy nálunk is egy harmadik fél volt a háttérben, akit azóta feleségül vett és van egy közös gyermekük.

Pont úgy gondoltam én is, hogy hiába voltunk fiatalok, mikor összejöttünk és hiába csak ő volt az életemben, hittem benne, hogy ez az igazi szerelem és örökké fog tartani. A környezetem persze próbálta finoman értésemre adni, hogy azért maradjak reális, mert bármi megtörténhet, de hát ilyenkor nem hallgatunk senkire.

Sajnos, ha a másik fél ki akar lépni a kapcsolatból, akkor hagyni kell elmenni, még ha iszonyatosan fáj is, és úgy érzed, hogy vége az életednek nélküle. Kell pár hónap, mire kitisztulnak a dolgok, mire már nem látsz mindent rózsaszín szemüvegen keresztül és rájössz, hogy senki sem tökéletes, hiába gondoltad azt.

Aztán majd jön egy másik lány, aki teljesen más lesz, mint az első szerelem, de ez pont így jó, mindenkiben más a vonzó és mást fogsz benne szeretni. Szóval fel fejjel, hidd el, amint megérkezik ez a másik lány az életedbe, minden fájdalom elmúlik és csak a jóra fogsz emlékezni az első szerelemből.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.