A kezét fogtam, tudtam, hogy sokáig már nem fogom látni

„Mint minden levélíró, én is régóta követem a Randiblog cikkeit, ugyan nem rendszeresen, de sokszor találtam már vigaszt a kortársak történeteiben. Vajknak írnék néhány gondolatot” – írja levele bevezetőjében Máté. Vajk arról írt egy pár héttel ezelőtti posztban, hogy mindig könnyen beleszeret lányokba, de kapcsolat még sosem lett belőle, ezért tudni szeretné, milyen érzés kapcsolatban lenni. Máté most erre a kérdésre próbál meg válaszolni, illetve azt meséli el, hogy számára mi(lyen) volt a szerelem. Ezúton is köszönjük Máténak a választ, és reméljük, hogy más is ír még a témában, például ön! Ha elolvasta az alábbi néhány bekezdést, küldje be reakcióját, tapasztalatait, saját történetét a Randiblog e-mailcímére!

„Pont én szólalok meg, aki tudja a hibáit, de rendszeresen el is követi azokat újra és újra. Húszas évei közepén járó srác vagyok, zárkózott, nem túl beszédes. Ahogy te is, reménytelenül szerelmes alkat. Dolgozom, egyedül lakom Budapesten. Szegény családból jöttem, és bár büszke lehetek arra, amit eddig elértem, nap, mint nap követ a múlt. Egy időben szégyelltem is, és úgy gondoltam, nem engedhetek meg magamnak egy párkapcsolatot. Most, hogy fordult a kocka, nincs kivel megosztanom önmagam. Mert vártam, reménykedtem és képzelegtem. És nagyjából teszem ezt most is, váltakozó aránnyal. Rossz úton jársz, ha ezeket teszed.

Az eddigi egyetlen kapcsolatom óta öt év telt el. Amire a legjobban emlékszem, az az volt, mikor egyik este csak úgy felkeltem mellette és csak néztem, mert úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban vége lehet az életemnek. Rettentő szomorú, de boldog is voltam, hogy én lehettem ott és akkor Vele. Nekem ez szerelem volt.

Aztán évekkel később, mikor próbáltam továbblépni, egy buliban csak a lány kezét fogtam és néztem, mert tudtam, hogy sokáig már nem fogom látni. Nekem ez is szerelem volt. Ez akkor volt, mikor a leányzó hazalátogatott, mert mire lett volna belőlünk valami, kiköltözött külföldre.

Egy évvel később, azaz most sem én vagyok az, akiért odavan az a Tünemény, akiért bármelyik pillanatban lehoznám a csillagokat is az égről. Alkalmam sincs arra, hogy legalább a kezét megfogjam. Mikor rám nézett, lebénultam. A szobájában beszélgettünk, csak néztük egymást csendben. Ugyan ment a háttérben a ventilátor, de megesküdnék, hogy néma csend volt. Mintha csak mi ketten lettünk volna a Földön.

Egyre kevesebb dolog is elég ahhoz, hogy szerelmes legyek. Ez nem jó dolog.

Mindegyik sikertelen próba után úgy éreztem, hogy soha többé nem tudom meg, milyen a szerelem. Mindig csak egyetlen lépés választott el a céltól. Ne csak a kis szalmaszálakkal „mentsd meg az életedet”! Csak neked lesz rossz. Ha látod, hogy tetszel neki és te is viszonzod, akkor légy határozott. Ezzel elősegíted magad, hogy a célba érj.

Mert szerintem magadnak kell megtapasztalnod, hogy milyen a szerelem, mivel nincs két egyforma. Mintha a művészetet kéne elmagyarázni. Lehet, hogy valakinél az első pillantástól az, ahogy nekem is, de kérlek, ne utánozz! Valakinél pedig csak az első csóktól. El fogod tudni dönteni, hogy mi az, ami neked szerelem. Csak óvatosan kell vele bánni, a tudtára adni. Meg kell találni az egyensúlyt a szív és az agy között, mert ezek nagyon nem szeretik egymás döntéseit. Nem szabad várni, élni kell a szívnek, de okosan, akkor mindkét szerv kielégül és neked is jó lesz.

Ne álmodozz arról, hogy milyen lehet. Úgy csak egy olyan képbe éled bele magad, ami nem biztos, hogy megvalósul, és csalódni fogsz. Váltsd valóra inkább. Ha nemet kapsz, ne csüggedj, azt már úgyis tudod, milyen. Csak nyitott szemmel kell járni, mert minden nap történik valami. Ki kell használni az alkalmat. Alkalom pedig mindig lesz. De ne legyenek elvárásaid!

Én most folytatom a hibáimat és reménytelenül szerelmes maradok azokba, akiknek már van választottjuk. Neked legyen ennél több eszed!”