horoszkóp
shutterstock 266143697

Ha szerettem valaha is, ne írjak neki

2016.10.15. 21:02

Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e nektek ezt az üzenetet, ezt az élettapasztalatot megosszam-e veletek, de mivel nem tudok továbblépni, így írok nektek” – ennyi bevezetőt írt leveléhez az alábbi történet beküldője, Berény, aki természetesen álnéven szerepel a Randiblogban, mint mindenki.

Berény élete első szerelmének a történetét írja meg, amire nem lehet ráfogni, hogy egy átlagos kapcsolat lenne – de ami igazán különleges, az a végkifejlet, ahogy vége lett, és ami a szakítás után történt. Berénynek ezzel kapcsolatban kérdései is vannak. Ön mit tanácsolna neki? Volt már hasonló helyzetben? Ha végigolvasta a levelet, írjon a Randiblog e-mailcímére!

Na szóval az én történetem ott kezdődik, hogy soha nem voltam egy igazán erős karakter, egy alfahím, se hasonló, talán nem voltam elég tökös. Soha nem voltam eléggé kívánatos a nőknek, mindig csak barátként tekintettek rám, bár volt egy pár, futó kalandnak nem mondhatom, csak szimpátia. Viszont egy alkalommal felragyogott az én csillagom is. Mai napig nem tudom, hogy talált rám a lány, de ő talált rám, hála a Facebooknak. Viszont én voltam az, aki kezdeményezett, erőt vettem magamon, tökös voltam, ráírtam és attól kezdve elkezdett döcögni az én szekerem is, érdekesnek talált a lány és beszélgettünk.

Több óra facebookos beszélgetés után nem bírtam tovább, és elkértem a mobilszámát. Megkaptam! Nem is tudom szavakba önteni milyen boldog voltam, el se akartam hinni. Akkor ugye SMS-ek százai után úgy gondoltam talán jó volna találkozni, ha már Face-en küldözget magáról képeket. Egy igazán szép lány volt ő a képeken. Akkoriban hivatalos voltam egy esküvőre, és mivel párom nem volt, magam nem akartam menni, megkérdeztem őt, hogy akar-e jönni és sok habozás után csak ráadta a fejét, de először meg kellett ismerkednünk, szóval csak összehoztuk a találkát.

El se tudjátok képzelni, hogy milyen boldog voltam, úgy készültem, mint aki az esküvőjére készül. Elég nagy volt a távolságkülönbség, de bepattantam a kocsiba és elmentem. Megbeszéltük, mikor és hol találkozunk, és ott is volt. Annyira örültem, hogy nem szedett rá és szebb volt mint a képeken.

Nagyon helyes volt, nagyon sok közös volt bennünk, és az első pillanattól kezdve valami motoszkált a gyomromban, azok a bizonyos pillangók. Szóval minden rendben volt az első randin, nagyon élveztem és a végén egy nagy öleléssel váltunk el, nagyon jól esett. Aztán jött a következő és a következő randi, minden jól ment, mint az olajozott motor, tökéletes volt.

shutterstock 157902731

Egyszer csak kipattant a fejéből, hogy menjünk el együtt szórakozni, amivel nem is lett volna gond, de diszkóba akart menni, én meg az önbizalomhiányommal a sok díszmajom-pávák közé bemenni egy olyan lánnyal, akit alig ismerek, nem igazán volt merszem, de elmentem. Valahogy rossz előérzetem volt az estével kapcsolatban, de elmentem. Minden jó volt, csak ő eleve úgy ért oda, hogy többet ivott a kelleténél, és eléggé rosszul volt végig, és még szerinte túl rámenős voltam, de egy pusziba nem halt még bele senki, mégis úgy váltunk el, hogy úgy tűnt, vége. Bár végig úriember voltam, mert sok részeg nőt pátyolgattam már, és sokan ebben látják a lehetőséget, de nekem (nem vagyok benne biztos, hogy ez a megfelelő szó) undorító.

Szóval abban maradtunk, hogy ha ő úgy gondolja, akkor majd rámír. Vártam is vagy egy egész napot mire írt, de írt. Aztán jött egy esküvő, amire elmentünk, akkor egy másik, a randik, szóval minden rendben volt. Elcsattant az első csók, beleszerettem. Eljártam hozzá, mivel a suli miatt lakáson élt, és az pont félúton volt mindkettőnknek. Én voltam neki az első normális pasija és nekem meg ő az első... úgyszintén normális barátnőm. Sokat beszélgettünk, filmeztünk, sétáltunk, minden rendben volt.

Egyetlen egy dolog zavart vele kapcsolatban, az az, hogy állandóan panaszkodott. Ha összeveszett a barátnőjével, segítsek neki megoldani, összeveszett a szüleivel, nagyszüleivel, bátyjával segítsek megoldani. Jó, segítettem, támasza voltam, de amikor nekem volt szükségem támaszra, mert összecsaptak a hullámok a fejem felett, akkor ő megrántotta a vállát és mondta az ő problémáit tovább.

Ja és elfelejtettem a legfrusztrálóbb dolgot vele kapcsolatban. Állandóan a mobilját nyomkodta, függő volt, Messenger, Facebook, stb. Zavart, hogy amikor velem van, akkor is képes az okostelefonját nyomkodni, ahelyett, hogy velem lehetne, mivel a munkám miatt egy héten max. kétszer találkoztunk, de volt, hogy egyszer sem. Sikerült egy gyertyafényes vacsorát készíteni, de akkor is a mobilja volt fő attrakció, nem a vacsi. Szóval vele kapcsolatban ennyi rossz szokást tudnék róla mondani, minden más rendben volt volt. Rózsaszínben láttam a világot. Minden nap irkáltunk egymásnak.

Egyik nap úgy ébredt fel délután négykor, mert neki akkor volt reggel, ugye nyáron, hogy mennyire gondolom komolyan ezt a mi kapcsolatunkat, írta egy üzenetben. (Most ide biggyesztem be azt a kis részletet, hogy középsuliba járt, és amikor arról beszélgettünk, hogy képzeljük el a jövőnket, akkor mindig azt mondta, hogy egyetemre fog menni, ami ide durván 100+ km, és a bátyja is abba a suliba járt, és mindig azt mondta a lány, hogy hiába van a bátyjának barátnője, ha elmegy egyetemre, nem lesz rá ideje, dobja majd a csajt és tudtam, hogy ha ő is elmegy egyetemre, akkor rám is ez a sors vár.) Szó nélkül maradtam, nem tudtam mit írni vissza. Annyit írtam, hogy ezt most ő hogy gondolja, mire akar utalni ezzel.

Akkor elmondta nekem, hogy neki nem lesz rám ideje a suli miatt, amikor összejöttük, akkor könnyű volt, suli év vége volt, de most elkezdődik és nem lesz rám ideje, állandóan tanulni fog, két hetente max. fél órára tudunk találkozni... Magamba zuhantam, összeomlott egy világ bennem, ami eddig jól működött, az most összedőlt, mint egy kártyavár. Nem tudtam erre mit válaszolni; összeszedtem a gondolataimat és másnap írtam. Elmondtam neki, hogy tudtam, hogy egyszer dobni fog az egyetem miatt, de hogy még ennyivel előtte, arra viszont nem számítottam.

És ekkor jött a legfájdalmasabb rész. Simán csont nélkül közölte velem, hozzáteszem, Facebookon keresztül, hogy vége. Ez neki nem megy, én őt csak kihasználtam, hogy elmondjam a problémáimat, holott csak egyszer, csakis egyszer osztottam meg vele egy problémát, bár nincs tökéletes életem, nem fordítottam nagy hangsúlyt a kisebb gondokra, nem érdekeltek, nem is mondtam el neki. Holott én voltam a lelki szemeteskukája.

Ja és hogy arra is képtelen voltam, hogy minden nap felhívjam. Én a munkám miatt nem bírtam telefonálgatni, senkinek, még neki sem, ő meg ha délután kel fel, amikor én dolgozok, akkor nem tudom felhívni. Esténként felhívtam, de mivel sokszor hulla voltam, így hamar vége lett a beszélgetéseknek. Ja és még egy apróság, mindig én hívtam őt, ő engem soha nem hívott fel! És én voltam az, aki nem akarta felhívni a másikat. Szóval vége lett, csak úgy Face-en keresztül már másfél hónapja.

Férfi létemre összetörtem, zokogtam, összecsuklottam a zokogástól, úgy éreztem, beülök a kocsiba, amennyivel csak bír menni a kocsi, nekimegyek az első komolyabb fának. Értelmet vesztett az életem, nagyon összezuhantam. Még mielőtt leírta volna, hogy vége, könyörögtem neki, hogy ne tegye. Soha senkinek nem könyörögtem az előtt semmiért, SOHA.

Aztán eljárogattam szórakozni, de inkább csak búslakodni, és még a tömérdek ital sem tudta elfelejtetni őt. Találkoztam a legjobb barátnőjével is, aki azt mondta róla, hogy ő is nagyon szenved. Nem tudtam megbirkózni az érzéssel, hogy vége, de úgy tűnik, ő sem. Mikor azt mondta, hogy vége, azzal búcsúzott, hogy ha szerettem valaha is, ne írjak neki, én meg a mai napig nem írtam neki és most, hogy tudom, hogy ő is szenved, állandóan az az érzésem, hogy írnom kellene neki, hogy megbeszéljük, mi is volt az oka annak, hogy vége lett, mert konkrétan nem mondta, hogy miért dob, csak a sulira hivatkozott.

Az volna a kérdésem hozzátok és mindenkihez, aki elolvassa ezt a történetet, hogy mit tegyek? Hagyjam az egészet, vagy beszéljek vele, hogy nekem is könnyebb lenne tovább lépni az életben? Vagy egyáltalán mi volna a helyes jelen esetben?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.