Megkértem, ha tudja, mentse meg a kapcsolatát

„Korábban már párszor felmerült a gondolat a szerelmemben és bennem is, hogy megosszuk másokkal is a történetünk, azonban most jött el a pillanat, hogy kiírjam magamból. Bízom, bízunk benne, hogy a hasonló helyzetben lévőknek is erőt adunk ezzel a lépéssel vagy legalább gondolkodásra késztetjük azokat, akik zsigerből elítélnének. Biztos vagyok benne, hogy történetünk nem egyedi, de abban is biztos vagyok, hogy kivételes és Isten/Sors/Buddha – ki miben hisz – által vezérelt minden egyes pillanat lassan már 1 éve.”

Ebben a posztban megint egy olvasói levél kerül sorra, a történet bevezetője olvasható az előző bekezdésben. A beküldőnek egy virágnév jutott álnévnek: Mályva. Mályva beszámolójában fontos szerepet kap egy másik virág, méghozzá egy rózsa, ami ennek a sok-sok nehézséget jelentő kapcsolatnak a kezdetét jelzi. Mályva azt írja, tudja, hogy lesz, aki zsigerből elítéli. Ön is? Volt már ön is hasonló helyzetben? Kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére, mesélje el a saját történetét!

„Másfél éve ismertem meg egy baráti társaság lévén, együtt horgásztunk. Tabu volt: feleség, 3 gyerek, 16 év korkülönbség – a gondolat csírája sem fogalmazódott meg bennem, hogy ebből bármi is lehet; szimpatikus volt – de nem mentem ennél tovább. Eltelt fél év, eljött október eleje és újra találkoztunk. Ekkor már az első nézésnél éreztem, hogy másként tekint rám… elindult valami, préda vagyok. Még mindig tabuként kezeltem, egészen addig, míg egy elszabadult úszót keresve be nem szálltam a csónakba mellé.

Máig hihetetlen és megmagyarázhatatlan számomra, számunkra, hogy mi történt akkor: a partról egy úszó látszott, mikor csónakkal odaértünk, eltűnt. Megint visszaeveztünk a partra, újra kiszálltunk, elsétáltunk, amikor is újra előtűnt az úszó, s mi visszamentünk érte. Mikor odaértünk, újra eltűnt, ő egészen a bozótosig behajolva kereste, de nem úszót talált, hanem egy gyönyörű rózsát, amit felemelt és a szemembe nézve átadott: nesze. (A tóparton, a környéken sehol sem volt rózsabokor, semmi…)

A pillanat tökéletes volt, egy vers, pár szép szó, mondat ide nem illett volna, csak ennyi, hogy nesze… a legszebb szó, bók számomra azóta is. Zavarban volt; ez tetszett, megérintett, örökre bevésődött az a pillanat. Másnap sietve távozott, el sem köszönt, gondoltam, itt akkor ez ennyi volt. Aztán pár nap múlva írt, eltelt 2-3 hét, rengeteg üzenetváltás és találkoztunk. Azóta megéltem a poklot és a mennyeket, viaskodtam az elveimmel, az erkölccsel, most éppen a családommal, miatta, miattunk… mert leírhatatlan, felfoghatatlan, nem definiálható és a környezetünk számára nehezen elfogadható a mi szerelmünk. Mikor csendben vagyunk is beszélgetünk.

Minden nehézségen, amit átéltünk, túllendített valami vagy valaki: túléltük a karácsonyt, a síeléseiket, nyaralásaikat, valahogy mindent nélküle – de mégis vele, együtt éltünk át. Igaz bár, hogy 7 hónap alatt kikészültem és padlóra kerültem, valahol azt is hittem, hogy közöttünk vége; de hamar kiderült, hogy mégsem, mert ez a szerelem nem emberi. Minden körülmény nekünk játszott, játszik. 2 hónapja olyan, mintha csak a mennyekben lennék, pedig rossz dolgok is történnek velünk, mégis erős vagyok, valahonnan szintén nem emberi erőt kapok, hogy csináljam végig, vele, mellette, legyen egy közös gyermekünk.

Sokat tudnék írni, de ha a lényeget akarom megragadni: 25 vagyok, az életem elmúlt 10 éve finoman szólva nem volt könnyű. A hitem sosem vesztettem el, mindig talpra álltam, de mindig úgy táncoltam, ahogy más látni szerette volna, helyesnek tartotta. Most úgy kezdek el táncolni, ahogy én szeretném látni magam, úgy érzem, az életben ritkán adódnak ilyen kivételes lehetőségek. Nem vagyok mazochista, nem kerestem, választottam ki őt, nem csábítottam el, nem azért szerettem bele, hogy szenvedjek vagy szenvedést okozzak a családjának, feleségének, gyerekeinek.

A következő hetekben, úgy érzem, eldől, hogy mi lesz velünk. S hogy mennyire végtelen és önzetlen a szerelem: még arra is megkértem, ha tudja, mentse meg a kapcsolatát – de úgy ne, hogy közben feláldozza önmagát. Mert nem lehet mindig úgy táncolni, ahogy elvárják tőlünk. Én döntöttem: a kivételes ajándékot, a szerelmet választottam, ő még döntés előtt áll.”