Te csak dugni akarsz, ugye?

„ Az én esetem nem gondolom, hogy egyedi lenne, mégis most kerületem először ilyen helyzetbe, és nem tudom, mi lenne a helyes megoldás ” – Gabriella álnevű olvasónk ezzel a levelével tanácsot kér. Még gyakorlatilag semmi sem történt, még, de Gabriella már most rosszul érzi magát egyik kollégájával kapcsolatban.

Mit tegyen? Belemenjen? Ne menjen? Egy szavazódobozt is elhelyeztünk ebben a posztban legalul, ahol egyetlen klikkeléssel is elmondhatja a véleményét, de egy ilyen összetett kérdésre egyetlen szóval igazából nem lehet rendesen válaszolni. Szóval inkább írjon nekünk e-mailt a Randiblog szokásos címére!

„A sztori nagyvonalakban: adott egy lány (én), aki azt gondolta, hogy éppen a világ legtökéletesebb párkapcsolatában él, boldogságának semmi sem szabhat gátat, hiszen mindene megvan: a kedvese türelmes, jófej, szereti, nincsenek tányértörős veszekedések, nyugodtság, boldogság van, közös programok, jó szex, rendezett anyagiak...stb. Minden hepi. Ez hosszú évek óta így működik, amikoris...

Érkezik egy új kolléga, aki mindent borít. Már az első perctől kezdve zavarba hoz, remegek, ha a közelében vagyok. Mindenféle hülye indokokkal keresem a társaságát, pl. hogy „ez meg ez még nagyon fontos a következő projekthez”. Közben persze tudom, hogy élettársa van. Aztán ő is észrevesz. Titkos levelezgetések kezdődnek, benne 1-2 alig félreérthető elszólás. Míg végül egy találkozó kettesben (természetesen ismét egy hülye indokkal). Itt már nyílt lapokkal játszunk. Én rákérdezek: te csak dugni akarsz, ugye? Erre ő: miért te mit akarsz? A választ nem tudom. Sokat beszélgettünk, mint kiderült, profi az ilyen helyzetekben, mindenre van akcióterve. Valószínűleg nem én lennék az első, s nem is az utolsó, akivel megcsalná a párját.

Én meg most nem tudom, mi legyen. Baromi érdekes ez a helyzet. Tudom, hinni a templomban... de azt hittem, hogy manapság még van valami jelentősége a hűségnek. Ugyanis én még egyszer sem csaltam meg a kedvesemet. Most meg... itt van ez az izgalom, ez a szenvedély, totál fel vagyok izgulva, ugyanakkor baromi lelkiismeret-furdalásom van már most.

És tudjátok, mi a legérdekesebb? Akinek eddig elmeséltem, egyáltalán nem ítélkeztek. Kb. ez a „bánni fogod, ha nem teszed meg”, meg az „és akkor mi van? Az élet ugyanúgy megy majd tovább” vélemények. Pedig én már most egy rohadt kis kurvának érzem magam, annak ellenére, hogy nem történt semmi… még. Nagyon sokat jár az agyam, túl sokat. Várom azoknak a válaszát, akik már voltak hasonló helyzetben, mert nem tudom, mire számíthatok. Belemenjek? Ne menjek? És mi lesz azután? Én mindenképpen sérülök, ugye?

”