Kiszerettem belőle, mert a fenekén lett egy kis zsír

„A probléma, amit szeretnék megosztani az olvasókkal, valószínűleg csak egy szűk réteget érdekel, de azt nagyon. Gracián vagyok, 21 éves, és korom ellenére mindenféle egoizmustól mentesen kijelenthetem, hogy nagy szerencsés vagyok a karrier és a párkapcsolatok terén is abban az értelemben, hogy mindig nagyon nívós párjaim voltak. 18 éves korom óta önellátó vagyok és korosztályomhoz képest nagyon magas, magam által megtermelt egzisztenciákkal rendelkezem, ezt belső baráti köröm és az ismerőseim is tudják, noha soha nem nagyképűsködöm, még autóm sincs, mert egyszerűen szükségem nincs rá.”

A fenti bevezetővel kaptunk egy levelet a Randiblog e-mailcímre. Egy ilyen bekezdés után felmerül az emberben, hogy eddig úgy néz ki, hogy Graciánnak minden szempontból tökéletes az élete, akkor miért ír nekünk levelet? Hát természetes azért, mert az övé sem tökéletes, de hogy pontosan mi a probléma, az alább derül csak ki: a lényeg az, hogy Gracián úgy érzi, nem képes egy rendes, hosszú távú kapcsolatra, túl könnyen ráun a kapcsolataira. Miért lehet ez? Különleges anyagi helyzete miatt? Vagy valami más az ok? Ha önnek van véleménye vagy tapasztalata, kérjük írjon nekünk ön is!

„16 éves koromban kezdtem el dolgozni (nem Magyarországon), nagyon hamar sikerült jó állást szereznem, majd saját vállalkozást indítanom. Már a gimnázium vége felé is csodabogárnak számítottam, jól tanultam, noha míg az osztálytársaim új mobilt akartak én az adószabályokat bújtam a következő nagy projektemhez. Sosem tartottak „ronda” srácnak, nagyképűség nélkül elmondhatom, hogy szerencsés géneket kaptam a szüleimtől azonkívül, hogy nem tartozom a legmagasabbak közé, mindig megkaptam, hogy nagyon helyes srác vagyok. Régóta keményen sportolok és ez is látszik annyira, hogy többször kaptam reklámszerződésekre ajánlatot, de ez engem sosem érdekelt.

15 évesen kezdtem el csajozni, annak rendje és módja szerint váltogattam a lányokat, noha az első kettő majdnem egy-egy évig tartott, ami korosztályomban inkább számított átlagon felülinek, mint normálisnak. Mindig megkaptam, hogy milyen király dolgom van, hogy ezt vagy azt a lányt is föl tudtam szedni, valóban balettosok és kezdő modellek voltak mind, és ez alá a mai napig sem szívesen adom, noha lassan az illető személyisége is elkezdett érdekelni. 15 éves korom óta sosem éreztem azt egy lánynál sem, hogy ez így rendben lenne hosszú távon. Fellángol bennem valami, jó a szex, minden rendben, de bennem ez pár hónap után alábbhagy (max 2-3), mindig kivétel nélkül. Igen, lehet mondani, hogy még nagyon fiatal vagyok, miért baj ez. Szerintem az nem normális, hogy 14 lány után (ennyit tudok komolyan vehető próbálkozásnak tekinteni, az egyéjszakás és egyéb, csak szexközpontú történetek nem számítanak) egy sem tudott megfogni.

Nagyon sokat agyaltam ezen, hogy velem mi baj lehet, még az is eszembe jutott, hogy talán a szexuális irányultságommal van baj, de nem, senkivel nem kívánom, csak nőkkel, de azt nagyon. Szóval a szexuális devianciákat elengedtem, hogy biztos nem ez baj. Ezek után kezdtem el megvizsgálni a lányokat, akikhez szerencsém volt. Sajnos sok olyan volt, akiről tudtam, azért is van itt velem, mert tudja, hogy rendben vannak az anyagi dolgaim. Kipróbáltam mindent: elit lányt a felső tízezerből, kis faluból származó szépséget, aki életében nem járt még Pest megyén kívül, a végeredmény ugyanaz: egyszer csak átkattanok, hogy nem kell és udvariasan, de kidobom.

Ez évekig így ment, közben fejlődtem és gazdagodtam, mostanra oda jutottam, hogy egy pár hónapon belül egy új külföldi startup vezérigazgatóságának tagja leszek, addigra ugyan már leszek 22, de ez még mindig vicc kategória ahhoz képest, hogy úgy már a magyar bértábla tetejére kerülök. Nem véletlen térek vissza újra meg újra az egzisztenciáimra, a legtöbb lány nem is tudta, mivel foglalkozom, és így is nagyon nehezen fogadták el, hogy elküldöm őket, ha úgy láttam jónak. Elvittem őket nyaralni vagy több drága helyre, de nem egytől megkaptam, hogy az fáj neki, hogy én voltam az első, aki tényleg foglalkozott vele, ez szerintem is így van, minden próbálkozásom maximális szeretetet és figyelmet kapott, amit imádott is mindegyik. Volt ugyan olyan is, aki kerek perec megkérdezte, MENNYI van a számlámon. Mondanom se kell, az ilyen lányok hamar a taxiban találták magukat hazafelé menet. Ettől függetlenül gyakran éreztem, hogy amint rájönnek, kb. hol tarthatok most és hova juthatok anyagilag (mindezt magamtól), szinte görcsösen elkezdtek kapaszkodni belém. Több ilyen eset is volt ugyanazzal a végeredménnyel:

Így érünk ide a mostanihoz; miután újra hazaköltöztem Magyarországra, szinte azonnal beleszerettem egy tornász, több szépségversenyen elért szép helyezéssel rendelkező, értelmiségi lányba. Borzasztóan boldog voltam, hogy végre nem múlt el pár hét alatt a fellobbant szerelem bennem. Valóban most eltelt több, mint 5 hónap, de ugyanaz történt, hogy elmúlt a varázs. Ebben biztos nem segít, hogy ő is érezteti nagyon, hogy engem akar, nekem meg pont elég volt kiszeretni belőle azért, mert a fenekén lett egy kis zsír.

Ő meg maradt, de csak azért, mert már érzem, ezen az egészen szorongok, a család és a barátok is nyomasztanak azzal, hogy nem igaz, hogy nem tudok „egy rendes lányt” összeszedni. Érzem, ez belül már nagyon feszültté tesz, a szex így azért már más vele is, noha ilyen téren se kaptam sose panaszt sőt. Nem egy nálam jóval (akár 10 évvel) idősebb hölgy dicsért kalandjaim során, hogy nagyon jól csinálom. Én meg menekülök a munkába, hogy ne kelljen szembenéznem azzal, hogy kb. csődtömegként kezdek tekinteni magamra. Szomorú vagyok és elkeseredett, hogy nekem ez nem megy. Mit gondolnak, bennem van a hiba? Az a baj, hogy a nők akarnak túl sokat, mikor látják, hogy velem jól járnak? Vagy ez az egész szerelem nem is igaz? Hátha valaki járt/jár hasonló cipőben.

Tudom, Magyarországon nem sok ember élhet így (most hagyjuk azokat, akik apu BMW-jével szaladgálnak, az más, amim van, az teljesen saját). A pénz nekem eszköz, nem cél, egy lány, akivel boldog vagyok, annál inkább, de mindegyik előbb-utóbb görcsösen meg akar tartani, és nem pénz miatt, hanem ahogy bánok velük. Tényleg inkább legyek paraszt? Hátha van az olvasók között olyan, aki végig járta a karrierizmus közbeni párkeresés rögös útját, és hátha tud tanácsot adni.”