Rám nem jellemző módon sosem csaltam meg

„Nevet nem írok, majd kitaláltok valamit. Magamról annyit, hogy 28 éves vagyok, éppen azt a munkát csinálom, amit mindig is szerettem volna, jó fizetésem van és rendezett családi hátterem - minden pedig éppen most veszítette értelmét” – igen, találunk ki, méghozzá a Kabos nevet találtuk (ki) a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldőjének.

Ebből az utóbbi félmondatból lehet sejteni, hogy ez megint egy olyan történet lesz, ami nem végződik szerencsésen, de talán van még remény. Kabos tanácsot kér, ezért egy szavazógépet is tettünk ebbe a posztba, de valószínűleg e-mailben könnyebben lehet érdemi tanácsot adni, illetve saját tapasztalatokat elmesélni, ezért kérjük, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Három évvel ezelőtt, nem sokkal az előző kapcsolatom vége után megismertem az interneten egy lányt – sehol nem volt még Tinder, és nem hittem abban, hogy társkeresőn is lehet az ember sikeres. Találkoztunk, beszélgettünk, aztán egyszer csak nem beszélgettünk, és több hónapra el is tűntünk egymás elől.

Később valahogy újra elkezdtünk beszélgetni, a lakótársam pedig akkoriban lépett le, így mondtam a lánynak, hogy ha esetleg kipróbálná a szüleitől külön élést, várjuk szeretettel. Bele is ment, én nem gondoltam, hogy ebből azért lesz kapcsolat, mondom, majd éljük a saját kis életünket. Naná, hogy szinte azonnal összejöttünk...

Minden csodálatos volt. Rám nem jellemző módon sosem csaltam meg – ő sem engem, és nem is feltételeztem róla. Rózsaszín felhő, miegymás úgy fél évig, amikor úgy éreztük, nem illünk össze, de ez a pár hónap azért nagyon csodálatos volt, és mi barátként talán jobban működünk. Nem költözött ki, biztosak voltunk benne, hogy tudjuk azt kezelni, ha a másik esetleg új kapcsolatba kezd. Ő lehet, hogy tudta volna, nekem viszont nem ment. Azt éreztem, mint amit olyan sokszor írnak le a közhelyszótárban: nem tudod, hogy akarod, amíg nem lesz másé – amint összejött egy másik sráccal, elviselhetetlen faszfej lettem.

Ennél is rosszabb volt, hogy két hét után velem csalta az új pasiját. Ma sem tudom, miért, de egyszerűen imádott velem lenni, elmondása szerint az eddigiekkel szörnyű volt. Nem vitatkoztam, láttam rajta, hogy nem hazudik, így elhittem neki. Megegyeztünk, hogy megpróbáljuk újra, ami működött is.

Egészen másfél hónappal ezelőttig. Még a nyáron szakítottunk, ismét nem éreztem, hogy vele akarom leélni az életemet. Még ekkor sem költözött ki, nagyon szerette a lakást, de éreztem, hogy a béke nem tart sokáig. Egy közös barátunk születésnapján találkozott vele, elkezdtek beszélgetni, és onnantól nem volt megállás. Természetesen ismét előjött az, hogy neki mellettem van a helye - már csak azért is, mert az új pasija, amennyit én ismerek belőle, egy nyolcdarabos puzzle-t nem oldana meg segítség nélkül. Mégis ő teszi boldoggá, amit a lány mindennél jobban megérdemel, nekem pedig csak adta a lelki támogatást, a töredékét sem kapta tőlem vissza.

A dolognak talán nincs is megoldása. Egy részem hallani sem akar róla soha többé, a másik felem minden percben őt akarja. Életem legkeményebb időszakán segített át – pontosan tudom, hogy az életben nincs még egy ilyen esélye senkinek.

El kell engednem, vagy küzdjek még, kockáztatva, hogy beleőrülök?”