Százezres ajándékot is adtam volna egy találkozóért

„Olyan sok lelki vívódásban volt részem, hogy úgy érzem, könnyítek a lelkemen, ha megoszthatom a saját történetem. Mindenfajta visszajelzést és hozzászólást előre is köszönök!” – Bertold álnévvel közöljük az alábbi sztorit, ami egy elég súlyos titkot tartalmaz. Olvasónk családapa, mégis volt egy korszak, amikor a kíváncsiság arra vitte, hogy elkezdjen nőzni. A dolog egyáltalán nem úgy sült el, mint remélte, és rengeteg szenvedést okozott, nem csak saját magának. Bertold azt mondja, örül, ha kap hozzászólásokat és visszajelzést, úgyhogy kérjük, írjon neki ön is a Randiblog e-mailcímére!

„Ez nem egy szép történet. Intelligens ember nem teregeti ki a szennyesét, sőt! Úgy kellene titkolnia, hogy az soha ne kerüljön napvilágra. Nekem se jutott eddig eszembe, hogy egyszer ilyen módon megírom a történetemet, de tanulsággal szeretnék szolgálni a hasonló vívódással küzdő lelki társaimnak. Mindenki kerülhet lehetetlen helyzetbe. Ballépéseket bárki elkövethet tanulmányoktól, neveltetéstől, társadalmi pozíciótól függetlenül.

Mesém előtt jöjjön néhány alapinformáció. A szokásos bullshitek: meglehetősen jóképű vagyok (nem az Adonis-típus, akitől a lányok messziről összepisilik magukat, de nem panaszkodom...), jó szövegem van, jó humorral fűszerezve. Manager pozícióban dolgozom, ehhez illő fizetéssel, kapcsolatokkal és egzisztenciával. Iskolázott vagyok és gyönyörű, imádnivaló, csodálatos feleségem van. Minden szempontból az elithez tartozok (társadalmi, gazdasági és szociológiai értelemben is), ennek megfelelő lehetőségekkel.

Az emberek irigyelnek (sok szabadidő, minőségi élet és komoly háttér), miközben lelkileg 1 éven keresztül nagyon mélyen voltam. Komoly mélységeket jártam meg, és most már biztos, hogy a pokolra kerülök. Szükségszerűen kihagyok lényeges részleteket a történetemből, mert félek, hogy lebukok, hiszen rengeteg ismerősöm van. (No, nem a közösségi médiára gondolok, hanem a való életben is…)

Sokféle helyszínen és sokféle időpontban kezdhetném a történetemet, hiszen komoly lelki vívódás, valamint érzelmi folyamatok vezettek ehhez az eseménysorhoz, de valahol el kell kezdenem. In medias res: mint a tartós kapcsolatban élő emberek többsége, én is kíváncsi voltam, hogy van-e még árfolyamom a húspiacon. Hiányzott egy kis pezsgés is.

Egy nyári buliban megismertem egy lányt. Táncoltunk, összejöttem vele, de semmi komoly. Kiderült, hogy ő az ország másik végében lakik, mint én. Innentől kezdődnek az izgalmak… ugyanis pusztán a kaland kedvéért - és a csáberőm bizonyítása végett - felvettem vele a kapcsolatot. Elkezdtünk találkozgatni, és egy szeretői viszonyt kezdtünk el folytatni.

És most jöjjön történetem különlegessége: „a feleségemet nem megcsalni akaró megcsaló akartam lenni.” Így leírva sincs értelme, hát még a valóságban. Gyorsan kifejtem. Egy szeretői viszonynak „normál esetben” csak a szexről kell(ene) szólnia. Itt azonban nem volt közösülés. Miattam nem. Volt benne szexualitás, de a dugást szándékosan kerültem. Egyszerűen nem akartam elmenni odáig. Én csak játszani akartam, de a lány komoly kapcsolatra vágyott.

Erre tessék! Beleszerettem… és már én is komoly kapcsolatra vágytam. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy elköltözök otthonról, várost váltok és egy teljesen új életet kezdek, de a „családcentrikusságom” miatt erre képtelen voltam. Olykor reggeltől estig ez járt a fejemben és rágódtam rajta, de képtelen voltam a teljes korábbi életemet eldobni. Az alkalmi találkozások és a távolság azonban lélekölő volt. Mindkét oldalról.

Több alkalommal azért találkoztam a lánnyal, hogy megmondjam neki, hogy ennek vége, nincs tovább. Volt pár bizonytalan próbálkozásom, de az érzéseim ellen nem tudtam küzdeni. Egyre inkább szorongássá vált az egész, és a mindig vidám és pozitív egyéniségem eltűnt. Már egyáltalán nem voltam olyan elbűvölő, mint korábban. Aztán a lány lezárta magában ezt a szenvedést, és véget vetett ennek az értelmetlen kapcsolatnak egyszer s mindenkorra. Úgy, hogy nem is akart többet hallani se rólam, látni se engem. Ezt sajnálom nagyon, mert ez további gondokat szült.

Noha mindketten elkönyveltük magunkban, hogy vége ennek a sehová se tartó kapcsolatnak, én nem tudtam túltenni magam rajta. Egyszerűen nem volt rá receptem. Korábban soha nem szembesültem ennyire erősen azzal, hogy nem kellek, így lelkileg semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem. 30 éves koromra kellett megtanulnom, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy „szerelmi bánat”. Sajnos. A lány következetesen elvágott minden kapcsolatot velem, így viszont nem segített át az örökös frusztráción.

Mindössze azért akartam vele találkozni, hogy könnyebben lezárjam a dolgot, de ez nem jött össze. Akár több százezres ajándékot is adtam volna egy puszta találkozóért, ahol beszélhetek vele, de hallani se akart rólam. Szinte ok nélkül meggyűlölt, pedig nem akartam semmit. A végén már szinte rögeszmémmé vált, hogy láthassam, de zaklatni nem akartam. Így meghoztam a következő rossz döntést.

Kompenzálni akartam. Elkezdtem csajozni. Nagyon könnyen ment. A mai mobilos applikációk és a meglévő anyagi helyzetemben… nem kellett nagyon erőlködni. Egyre mélyebbre és mélyebbre csúsztam. Egy baleset (amit szándékosan nem írok meg, hogy mi) józanított ki. Mi lett a vége? Összetörtem jó néhány lány szívét feleslegesen. Gusztustalan…

Azóta megpróbálok lelkileg is visszatérni a családomhoz. Mondanom se kell, hogy a feleségem az egészből semmit nem tud és semmit nem vett észre. Még a mai nap is sokszor eszembe jut az a lány, aki miatt több mint 1 évig elvesztettem magam. Volt, hogy gyűlöltem emiatt, de talán 14 hónap után jutottam el oda, hogy lezártam. Volt, hogy legszívesebben fájdalmat okoztam volna neki (néhány pikáns képet megőriztem róla), de mindig ember tudtam maradni.

A javaslatom mindenkinek, aki elolvasta a történetemet: KOMMUNIKÁCIÓ! Bárki kerülhet hülye helyzetbe, de ha vége egy kapcsolatnak, akkor beszéljenek egymással a felek (már ha intelligensek), mert az mindenkinek megkönnyíti a helyzetét. Ha akkor beszéltem volna a lánnyal, nem kellett volna azt a kálváriát bejárnom, mint amit tettem.

A másik tanács: KITARTÁS! Soha ne hozzatok olyan elhamarkodott döntéseket, mint én, mert sehová nem vezet. Ma ott tartok, hogy irigyelhet mindenki a sok pénzem, a gyönyörű feleségem, az aranyos gyerkőcöm és a minőségi kirakatéletem miatt, miközben emészt a boldogtalanság, mert rájöttem, hogy az életemből hiányzik a szenvedély. Történetem megosztásától némi lelki feloldozást remélek, és bármilyen hozzászólást, véleményt szeretettel fogadok. Köszönöm, hogy elmondhattam.”