Közli, ő egy kicsit nagyon rákos, nem gond?

„Érdeklődéssel olvasgatom a megjelent cikkeket, a húszas, harmincas nemzedék kalandjait társkeresés címén. Az jár az eszemben, ha a fiataloknak ilyen nehéz, ugyan mit akarok én, 50 felett... Úgy döntöttem, leírom gondolataimat, ha megjelentetik, kíváncsi lennék a reakciókra, ha nem, legalább kiírtam magamból, az se rossz.”

A fenti bevezetőn kívül nem sok további kívánkozik ide az alábbi levél elé: igen, egy 50 feletti, női olvasónk tapasztalatai következnek a magányról és a társkeresésről. Az illetőnek a Darinka álnevet dobta a gép, reméljük, örül neki! Mi már csak azért is nagyon ajánljuk Darinka levelét, mert jól mutatja, hogy a társkeresés bizonyos szempontból kortól függetlenül mindig ugyanolyan, de más szempontokból viszont teljesen máson van már a hangsúly, mint mondjuk huszon- vagy harmincévesen. Önnek mik a tapasztalatai? Mit tudna mesélni ön, mit válaszolna Darinkának? Kérjük, írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére bármikor, akár most azonnal!

„Hátakkor… 53 éves nő vagyok, többek állítása szerint csinos, jól ápolt, fiatalos. Rendszeresen jógázom, gyalogolok, sokat olvasok (én még könyveken nőttem fel), van munkám, lakásom – saját erőből, nem kevés munkát belefeccölve. Volt férjem – azt hiszem, indokolatlanul sokáig bírtam egy olyan valaki mellett, aki úgy akart több lenni, hogy engem húzott le. Beletelt pár évembe, míg rendet raktam a fejemben, önértékelésemben. Van egy fiam, aki külföldön találta meg a boldogulását. A szüleimet elkísértem utolsó útjukra, én meg itt maradtam egyedül.

A magány – amennyiben az ember nem önként választotta, hanem a körülmények, sors, mittudoménmi alakulása folytán belekényszeredett, pusztító erejű. De sokszor hallottam: jó neked, nem kell alkalmazkodnod senkihez! Ja, enyém a távirányító, nem kell vacsit főzni munka után, meg ilyesmi. Viszont nincs, akivel meg lehet beszélni a napi történéseket, akivel el lehet menni sétálni, wellnessezni, kirándulni, vagy csak úgy hozzá bújni este.

Évek óta próbálkozom társkereséssel, úgy gondoltam (tévedtem), nem olyan nehéz ez, hiszen nincs akkora tétje a dolognak – családalapítás, gyereknevelés, napi megélhetési gondok kilőve, elég egy lazább, barátian szerelmes kapcsolat. Okleveles naiv vagyok, nyilván. A korombeli pasasok vagy nősek, vagy (a nagy szavak ellenére) nem is akarnak társat. Házvezetőnőt esetleg. De inkább fiatal husit... aztán nyavalyognak, hogy „csak a pénzem kellett neki"... Hááát, egy huszonévesnek aligha a pocakja, fájós dereka...

Vagy nekem van pechem – valószínűleg vonzom az elrettentő példákat. Szemelvényként egy pár:

– huszonéves kiscsikó (mit akar ez egy anyjalehetne korú nőtől?!)

– korban passzoló, nem szeretne írogatni, a személyes találka a nyerő – meg is jelenik, macinaciban, pecsétes trikóban, fogatlanul, közli, azonnal felmehetnék hozzá, mert teli a konyha mosatlan edénnyel, kéne valaki, aki elmosogat, ugyanis ő utál dézsatündérkedni.

– korban, ízlésvilágban oké, közli, ő egy kicsit nagyon rákos, nem gond? Most kövezzenek meg, ha van egy társam, akivel együtt élek és megbetegszik, alap, hogy mellette állok, segítem a gyógyulását, fogom a kezét... De úgy belelépni egy kapcsolatba, hogy bármikor vége lehet, erre nincs erőm, nem én vagyok Terézanyu, nem is értem, miért pont ebben az állapotban fogott neki a társkeresésnek.

– következő – meghív ebédelni, felcsillan a szeme a saját lakás hallatán, szívesen hozzám költözne azonnal a munkásszállóról, szemrebbenés nélkül úgy intézi, hogy én fizessem a számlát és rettentően nem érti, miért nem szeretnék vele már találkozni. Oké, eltartom én magam, nade azért egy pasit ne kelljen már eltartanom...

Aztán ugye, aki nem akar velem már találkozni, mert az első randin nem feküdtem le vele. A másik, akinek csak addig voltam érdekes, míg meg nem kapott. Aki közli, túl okos vagyok hozzá, nem is érti, amit mondok, mit játszom az eszemet?! Meg aki nem is akar személyesen találkozni, csak Skype-on szexelni – ez különben nagyon gyakori, elhiszem, hogy biztonságos, nade, ha éhes vagy és megnézel a monitoron egy adag sült csirkét, jól is laksz?!

Itt tartok most. Hazajövök, és netezek, olvasok, horgolok, ha úgy érzem, rámdől a négy fal, veszem az edzőcipőt és legyalogolok néhány kilométert. És nem értem... már nem is fogom megérteni, miért kell egyedül lennem, mit csinálok rosszul, miért nem akad egy férfi, akivel kellemesen eltölthetném azt a pár évet, ami még van.”