Egy texasi étteremben ingyen kínálták a csokitortát és a créme bruléet azok számára, akik ott ejtik meg az eljegyzésüket. Két kamasz a világ minden kincséért sem maradt volna le erről az akcióról, ezért eljátszották a lánykérést - írta a Daily Mail

A 17 éves Alex Nagle és a 19 éves Cati Domitrovich még csak nem is járnak együtt, csak nagyon jó barátok, de tökéletesen alakították a szerelmespárt. Amikor megérkeztek az étterembe, a lány kiment a mosdóba, a fiú pedig szólt a pincéreknek, hogy most tenné fel barátnőjének a nagy kérdést, készítsenek róluk fotókat. A fiatalok még egy gyémántnak tűnő bizsu gyűrűvel is készültek, a képeket pedig az alábbi szöveggel töltötték fel a Twitterre:  

Milyen messzire kell elmenni az ingyen kajáért   

A kamaszok posztját eddig 35 ezren osztották meg és 63 ezren lájkolták. Bár voltak olyanok, akik szánalmasnak tartották a színjátékot egy szelet csokitortáért (sőt, egyesek bűncselekménynek titulálták a viccet), az internetezők többségének nagyon tetszett az ötlet. 

Ön szerint?

Domitrovich később azzal viccelődött, hogy nem állnak le, és más helyeken is megcsinálják ezt az átverést. Hozzátette, hogy most már nagyon oda kell figyelniük, mert a texasi éttermek már biztosan számítanak rájuk.