Van gyerek, család, mégis rendszeresen félrelépek, tudatosan

„A házasságot tönkretevő történeteket olvasgatva úgy érzem, írnom kell pár sort” – ennyi bevezető tartozik Dusán beszámolójához, aki ebben a levélben olyan álláspontot képvisel, amit tényleg ritkán szoktunk hallani, legutóbb női olvasóink fogalmaztak meg hasonló gondolatokat bő másfél éve.

A lényeget ön már tudja a poszt címéből: a kapcsolaton belüli félrelépegetésről van szó, és arról, hogy ez tönkreteszi vagy megerősíti-e a kapcsolatot. Dusán amellett érvel, hogy igenis megerősíti. Olvassa el alább az ő tapasztalatait, aztán egy levélben fűzze hozzá a sajátjait a témához! Válaszát, kérjük, a Randiblog e-mailcímére küldje be!

„31 éves férfi vagyok. Soha nem voltam házas, nem is tervezem, tudom, hogy az ember nem monogámiára teremtődött.

Sok kapcsolatom volt, nagyon sokszínű emberekkel. Minden partnerem tiszteltem és szerettem, volt és van, aki a mai napig próbálja rombolni az életem, ugyanis képtelen elfogadni azt, hogy egyszer csak dobtam. Sajnos a mai nők (tisztelet a kivételnek) nem értik meg, mi kell a férfinak, tudják, hogy kell megszerezni, de fogalmuk sincs, hogy kell megtartani. Ez a modern társadalom hibája, egy rés a pajzson.

Anno nagyszüleim korában ez pont fordítva volt, nem tudták megszerezni a férfit, de ha mégis összejött, tudták, mi a teendő, hogy velük, mellettük maradjon életük végéig.

Nagyon, de nagyon nehéz volt találnom egy olyan lányt, akiben megvan a tehetség. Jelenleg 5 éve élek párkapcsolatban vele, van gyerek, család, mégis rendszeresen félrelépek, tudatosan. Először is mert élvezem, kell a változatosság, aki mást mond, hazudik magának. Másodszor azért, mert valami új érzést, új energiát viszek haza ezáltal, ami kirepít mindannyiunkat a hétköznapok szürke világából. Ha én szárnyalok, szárnyalnak ők is, erről szól a kapcsolat!

Eleinte gyötört a lelkiismeret, hogy ezt megteszem valakivel, aki viszontszeret, de valójában ezzel tartom fenn a család szellemét, ezáltal maradunk erősek, ezáltal hozok új színeket az életünkbe, és igen, ez, ha nem is direkt, de indirekt módon előrevisz minket.

Olvasgatom csalódott harmadik felek történetét, csalódását, de egyszerűen nem találok értelmet benne. Mit vár egy kívülálló, akinek csak a teste kell egyszeri, max. kétszeri használatra? Nem az a szemétség, amikor családok bizonyos tagja félrelép, hanem az, amikor a harmadik fél elvár többet. Ezzel ő jelzi, hogy szétrombolná az idilli családot, neki nem volt elég, amit kapott egy éjszaka.

Mindenki a társadalom elvárásait feszegeti, de elgondolkozott már valaki azon, mi az, ami neki lenne jó, mit vár el magától, mit szeretne megélni az életben?

Nagy álmom volt meztelenül menni vásárolni, megtettem, eszméletlen jól és feltöltve éreztem magam utána. Ha valakit igazán szeretünk, azt nem hagyjuk el, ha egy harmadik szétrobbantja a kapcsolatot, akkor az a kapcsolat amúgy sem ért túl sokat. Érzelmi intelligenciának nyomait se fedezem fel a legtöbb levélnél, persze, hogy mindenki baromi csalódott, amikor fogalma sincs, hogy kezeljen egy ilyen helyzetet. Az ember az, aki fából és kőből baltát csinált, fordítsad te is javadra azt, amid van, és meglátod, előrevisz kapcsolatszinten és érzelmileg is.

Szeretkezz, ne háborúzz!”