A lányok becsicskulnak, amint összeszednek egy pasit

„Egy szörnyen idegesítő jelenségre hívnám fel a kedves hölgyek figyelmét. Egy jelenségre, amit mi magunk teremtünk. Pontosabban ahogy látom, rajtam kívül minden csaj teremti. Én nem, éppen ezért idegesít annyira a dolog” – egy igazán különleges álnév jutott a fenti bevezetővel kezdődő olvasói levél beküldőjének: Zília. Ő azt mondja, hogy csak a hölgyek figyelmét szeretné felhívni valamire, de mi meglehetősen biztosak vagyunk benne, hogy férfi olvasóinknak is legalább olyan érdekes lesz olvasni az alábbi megfigyeléseket.

Zília arról ír, hogyan változnak meg barátnői és lakótársnői abban a percben, amikor kapcsolatba lépnek egy férfival. Ön is megfigyelte ezt a jelenséget? Esetleg meg is tudja magyarázni? Vagy éppen, hogy nem ért egyet az egésszel? Az ön tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk, ha van kedve, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

„Szóval az én legnagyobb problémám az, hogy a közelemben élő lányok becsicskulnak, amint végre sikerült összeszedni maguknak egy pasit. Legyen az bármilyen is, ha végre egynél többször elmegy vele randizni, akkor már teljesen alárendelik magukat. Ami igazából nem is érdekelne különösebben, ha ezek a lányok nem lettek volna mind a lakótársaim. Márpedig tudjuk, hogy amúgy sem könnyű az együttélés: igazodni a másik szokásaihoz, apró hülyeségeihez, életritmusához. Én már rutinos vagyok ilyen téren, mert hosszú évekig éltem kollégiumban, jó pár éve meg albérletben. De nem értem, miért kell a lakótárs (én) életét megnehezíteni, és azt a tényt, hogy mint fizető bérlő, jogom van a nyugodt, szabad élethez, a lakásban semmibe venni.

Mondok pár példát: Egy volt lány lakótárs végre hosszú idő után összeszedett magának egy pasit. Onnantól kezdve a srác nálunk lakott, pedig ugyanabban a városban éltek. Engem természetesen nem kérdezett meg az összeköltözésről, nem is tájékoztatott, de még csak arra sem vette a lány a fáradságot, hogy utólag beszélgessen velem, hogy mekkora köztük a szerelem, ezért képtelenek elszakadni egymástól. Természetesen se az albérletbe, se a rezsibe nem fizetett a srác. Nem csak emiatt, de el is húztam onnan gyorsan.

Következő lakótárs falta a faszikat, de nem azért, mert ő úgy akarta, hanem mert mindenkinek csak egy menetre kellett a csaj. Nem egy bájos, de dekoratív lány volt, szóval a társkereső appokon mindig gyorsan talált mást. Aztán mit sem törődve a barátságunkkal, azzal, hogy szükségem lett volna rá egy fájdalmas szakítás után, vagy, hogy megbeszélt programunk lett volna, őneki mindig a csávók voltak az elsők. Azok füttyentettek, a lány meg ugrott. Mindig.

Következő lakótárs szintén társkereső app segítségével kereste élete szerelmét. Pár hét alatt annyi randin volt túl, mint én egész életemben, de végül gyorsan szerelembe is esett abba a srácba, aki az első randi után nem szívódott fel szó nélkül (mint a korábbiak). Azóta egyetlen hétvégén sem tudtam szabadon tenni-venni a lakásban, mert hol a konyhát, hol a fürdőt foglalták be. A srác cuccai már nálunk voltak pár hét után, nálunk mosta a ruháit és a tejemet itta a kávéjához. Természetesen ő sem fizetett bele semmibe.

Nem értem… Kedves lányok, miért kell egy kapcsolatban nyalni a pasik seggét, a legapróbb dolgokban is kiszolgálni őket és akkora papucsnak lenni, amekkorát még nem látott a világ? Legyen már bennetek tartás! A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a kapcsolatok amúgy sem hosszú életűek, mert a csávó pikkpakk keres magának egy nőt, akiért minden nap egy icipicit küzdeni tud. Ja, és a lényeg: ha lakótársad van, legyetek rá tekintettel és húzzatok már el néha a csávó kéglijébe! Van barátom, én is ezt teszem.”