Amíg az egyik szemébe nézel, a másiknak hátat fordítasz

Nehezen értelmezhető a pár szó egy olyan szerelmi kapcsolatban, amelyben két embernél többen vesznek részt, mégsem érezzük szükségét, hogy szemantikai elemzésbe kezdjünk a fogalom meghatározásához. El kell fogadni, hogy a párkapcsolat akkor is párkapcsolat, ha ketten vagy éppen négyen vesznek részt benne, ugyanis az igények, érzelmek, elvárások minden verzióban tökéletesen ugyanazok, sőt, nincs különbség a törődés, az elköteleződés és a hűség kérdésében sem. Persze csak akkor, ha minden fél tud a másikról. Mint egy poliamorikus kapcsolatban.

De mit nevezünk poliamoriának?

Amíg a Word helyesírás-ellenőrzője sem tud mit kezdeni ezzel a szóval, addig igazságtalanság lenne elvárni, hogy mindenki képben legyen azzal, mit is takar pontosan ez a kifejezés. D.-Balogh Andrea, a Poliamoria Magyarország közösség egyik szervezője a következőképp fogalmazza meg: 

Ha egy ember képes és akar egyszerre több emberhez szerelmileg kötődni, az poliamorikus identitással rendelkezik. 

Hangsúlyozza, hogy az efféle orientációnak nem a szex az elsődleges mozgatórugója, sőt. Itt elsősorban először vonzalomról, később pedig érzelmekről van szó, olyan érzelmekről, amelyeket nem csak egyetlen személy iránt táplálunk, hanem megosztjuk azokat még egy, vagy akár több partnerrel is. A legfontosabb mégis az, hogy a kapcsolatban résztvevő személyek egytől-egyig tudnak egymásról, sőt, sok esetben még baráti viszonyt is ápolnak a másikkal. Ez egy afféle alternatív párkapcsolati rendszer, amely azon túl, hogy a megszokottól eltérő identitást hordoz, egy életviteli döntés eredménye, amely lánc vagy akár hálózat formájában is létrejöhet. Nem kell, hogy a tagok mindegyike szerelmes legyen a másikba.

Ez alapján nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a hűtlenség az ilyen kapcsolatokban sem megengedett, ezért sorolják a nem monogám, etikus párkapcsolati formák közé. 

Több partnerűség - mikor etikus és mikor nem?

A poliamorok szerint könnyedén elválasztható egymástól az etikus és a nem etikus többpartneres viszony. Etikusnak nyilvánvalóan azt nevezzük, amelyben minden résztvevő számára egyértelműek az elvárások és az igények. Tehát egy nyitott kapcsolat ugyanúgy etikusnak számít, mint egy poliamorikus, már amennyiben a másik fél tisztában van vele, hogy nem ő a párja egyetlen és kizárólagos tulajdona. A különbség a kettő között inkább csak abban áll, hogy míg a nyitott kapcsolat inkább szexuális igények kielégítésére szolgál, addig a poliamoriában az érzelmek dominálnak. 

Etikátlan akkor, ha nem mindenki tud a többiekről, vagy ha az egyik arra kényszeríti a másikat, hogy akarata ellenére egyezzen bele ebbe az életformába. Mivel az ilyen jellegű viszonyokban a szabadság megtartása is létkérdés, ezért, ha valamelyikük a megbeszéltnél szorosabb pórázon tartja a másik felet, akkor az már azonnal egy kiegyensúlyozatlan, etikátlan kapcsolatot feltételez. 

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? 

Mint az előadáson elhangzott, a társadalmi beidegződéseink miatt sokkal nehezebb megemészteni, ha egynél több ember iránt táplálunk hasonlóan mély érzelmeket. Mindenképp választani akarunk, meg hát, őszintén szólva ezt várja el a környezet, a barátok és a család is. De mi van akkor, ha nem tudunk és nem is akarunk választani? Na, akkor jön a következő lépés, amikor előhozakodunk az ötlettel, hogy kicsit tágítanánk az eddigi viszonyrendszeren. Az pedig, hogy erre ki hogyan reagál, már csak személyiség, hajlandóság és/vagy orientáció kérdése. 

D.-Balogh ugyanakkor hangsúlyozza, hogy semmiképp sem szabad összetéveszteni a mély, baráti szeretetet a szerelemmel, mert akkor valami olyanba hajszoljuk magunkat, amibe normális esetben nem tennénk. Hogy mi a különbség a szerelem és a barátság között? Ezt általában mindenki maga érzi, D.-Balogh szerint az azonban mégis egyfajta támpont lehet, hogy melyikük mellett köteleződünk el szívesebben. Erről az jut eszembe, hogy barátunk sok lehet, szerelmünk viszont csak... na mindegy.

Intimitás 

Ugyan az ember alapvető természete bőven alkalmas lehet a többpartneres viszonyra, Almási Kitti tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy általában mindenkinek kényelmesebb egy monogám kapcsolat fenntartása. Ennek oka lehet többek között az, hogy nem akarunk osztozni azon, akit szeretünk, tőle pedig azt várjuk el, hogy ne legyen igénye másra rajtunk kívül. Éppen ezért kételkedik a pszichológusnő abban, hogy az intimitásra irányuló igényeink nem ugyanúgy elégülnek ki akkor, ha több szereplője is van a kapcsolatnak.

Amíg az egyik szemébe nézel, addig a másiknak hátat fordítasz

– fogalmaz, amiben van némi igazság. Ha a kapcsolat bármely tagja hasonlóképp érez, azt nagyon nehéz visszafordítani, sőt: hiába egyezett bele ebbe az életvitelbe, bármikor meggondolhatja magát. Ő, mint monogám fél, aki csak az elfogadó szerepet tölti be a másik poliamor identitásában, nagy eséllyel mindig úgy fogja érezni, hogy annak a száz százaléknak, amelyet érzelmileg beletett kettejük kapcsolatába, csak maximum az ötven százalékát kaphatja vissza, lévén, a másiknak ott van a Józsi vagy a Teca is. Ezen a frusztráción lehet dolgozni, de kicsi az esélye, hogy ezt a feszültséget egyszer képesek lesznek feloldani. 

Egy mono- és egy poli-identitású ember ritkán tud hosszútávon benne maradni egy ilyen viszonyban. Bár előfordulhat, hogy egy alapvetően monogám ember annyira lefoglalt a karrierjével, hogy jól ki tud jönni egy poliamorral, akinek más partnerei is vannak.

Mégis, leginkább azoknál működőképes ez a fajta életvitel, akik már eleve poliamor identitással kezdenek bele a kapcsolatba. Erőltetni semmit sem szabad, sem magunkra, sem a másikra, lévén, a környezet részvétlen elutasítása feldolgozhatatlan károkat okozhat az emberben, sokszor az öngyilkosság vágyának lehetőségét is magában hordozza. 

A poliamorok is lehetnek féltékenyek?

Igen. Csupán a féltékenység megközelítése más. Ha úgy érzik, hogy valaki veszélyezteti a kapcsolatukat, azt inkább egy arra utaló jelnek értékelik, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene. A kapcsolat már meglévő szereplői azonban sok esetben visszajelzésekkel támogatják a párjuk másik kapcsolatait: 

ja tényleg, mi van a gyerekkel? 

D.-Balogh szerint nem az a lényeg, hogy egy gyerek szülei milyen neműek vagy hány párkapcsolatban élnek egyszerre. A legfontosabb a szeretet, és hogy kölcsönös legyen a bizalom a gyerek és szülő között. A szülők partnereire általában rokonként, vagy ha együtt is élnek, akkor szülőként tekintenek a gyerekek. Nagyjából 12 éves koruk környékén tudatosul bennük, hogy nem ez az általános családmodell, ilyenkor kell tisztázni velük, hogy mi is a helyzet. 

Nagy eséllyel senkinek nem fognak beszélni arról, hogy milyenek a családi viszonyok otthon, ez egyfajta önvédelem, amelyet egyébként a szülők is alkalmaznak. Nem gyakori, hogy odaállnak a tanárok elé, hogy „helló, elhoztam a férjemet, a pasimat és a csávómat, megnézhetnénk a Gyurika ellenőrzőjét?" Azzal, hogy ezt nem reklámozzák, nem magukat védik, hanem megpróbálják a többi gyerektől megóvni a sajátjukat. 

Kétségtelen, hogy nem mindenki gondolkodik ennyire liberálisan a poliamoria kérdésében, sőt, sokan úgy vélik, hogy ez az önzés egyik formája, vagy hogy legális címkét aggattak a megcsalásra. Pedig szerintük ez nem megcsalás, csak a szerelem alternatív formája. 

Ha van véleménye a kérdésben, szeretettel fogadjuk a levelét az alábbi email-címen.