Nem terveztem, hogy velem marad éjszaka

„Majdnem napi szinten olvaslak titeket, és gondoltam, leírom nektek az én tapasztalatomat/fájdalmamat” – Ilona álnevű olvasónk történetét tartalmazza ez a poszt. A sztori egy balatoni nyaraláskor, egy Tinder-ismeretséggel kezdődött tavaly ilyenkor, talán ezért jutott eszébe pont most Ilonának, hogy megírja nekünk.

Hogy az ártatlan kalandnak induló kapcsolat hova futott ki, azt természetesen előre nem lőjük le itt a bevezetőben, de azért Ilona első mondata már sejtet ezt-azt, szóval érdemes végigolvasni az egészet a végéig! Ha ön szintén szívesen mesélne, nálunk névtelenül megteheti – csak írjon a Randiblog e-mailcímére!

„2016 augusztusában barátnőmmel és családjával lent voltunk Balatonon, rettentően egyedül éreztem magamat, és vágytam arra, hogy valaki szeressen, úgy, ahogyan azt megérdemlem. Felregisztráltam egy tárkereső oldalra, ahol tudtam, úgyse fogok normális párt találni, és nem vettem komolya, de legalább új embereket ismerhetek meg. (Tinderen regisztráltam magamat.)

Rengetegen írtak, de a legtöbb csak csapta a szelet, és az ágyába akart vinni, majd jött ez a fiú. Ő is és én is Balatonon nyaraltunk akkor, de mind a ketten Budapesten laktunk. Elkezdtünk beszélgetni, én folyamatosan csak „oltottam”, kíváncsi voltam, mennyire kitartó és állta a sarat, sőt visszaszólt, olyan volt, mint én, csak férfiváltozatban. Hajnalig beszélgettünk, majd másnap nem írt, és ez bosszantott nagyon, amin meg is lepődtem, hiszen eddig senki nem fogott meg. Ráírtam, elkértem az elérhetőségét, és tovább beszélgettünk napokon keresztül 0-24. Sokszor kérte, hogy találkozzunk, de mindig tereltem, soha senkivel nem találkoztam még társkeresőn keresztül, majd beadtam a derekamat.

22 km-re lakott tőlem körülbelül, úgy volt, hogy eljön értem és elmegyünk valahova, én nagyon izgultam, 20-szor öltöztem át, és semmi nem tetszett magamon, majd csörög a telefon, hogy itt van. Remegett a lábam, kezembe vettem a kiskutyámat és elindultam elé, mikor megláttam, a nyakába ugrottam, pedig még sose találkoztam vele. Elmentünk, sétáltunk egy kört, majd felmentünk hozzám, nem akartam menni sehova, csak vele lenni, ugyanolyan nagyszájú volt, mint ahogyan azt mutatta, nagyon tetszett. Hogy oldjam kicsit a feszültséget, bedobtam, hogy felelsz vagy mersz játékot játsszunk, persze ő kezdte, és az első az volt, hogy csókoljam meg, majd a válaszom az volt, hogy inkább tévézzünk...

Nem terveztem, hogy feljön, azt sem, hogy velem marad éjszaka, de nem akartam, hogy hazamenjen. Mikor megcsókolt, a fellegekben jártam, és ha hozzábújtam, úgy éreztem, minden rózsaszín körülöttem. Beleszerettem. Sose hittem, hogy van szerelem első látásra, eddig a pontig! Megbabonázott a gyönyörű kék szeme és a nagy mosolya!

Másnap hazament, és elmondta, hogy elutazik nyaralni 10 napra. Hát gondoltam, hogy na most csak szívat...

Augusztus 25-én láttam meg őt először, majd 27-én, mielőtt indult volna a gépe, átjött hozzám 1-2 órára, hogy velem lehessen! Nem mertem elhinni, hogy létezik ilyen férfi, és mégis! A nyaralása idején sokat telefonáltunk, és egyre jobban hiányzott, pedig még szinte nem is ismertem őt!

Eltelt a 10 nap, hazajött, egyből hozzám, és én boldog voltam. Minden nap velem volt, aminek a vége az lett,hogy hozzám költözött, családom lett. Építgettük a kis dolgainkat – csak ő és én, hozzászoktunk a másik kis idegesítő dolgaihoz, és szép lassan összekovácsolódtunk.

Sajnos 4-5 hónap után jöttek a viták, a csúnya veszekedések, amiket mindig megbeszéltünk, de ezeket ő sosem felejtette el, csak megpróbálta. Minden kis veszekedés elvitt belőle 1 darabot, amit akkor még se ő, se én nem is éreztünk. Veszekedtünk pénz miatt, az én hülyeségeim miatt, más emberek miatt, és egészségügyi problémák is voltak.

Egyre csak eltávolodtunk egymástól, legfőképpen én elzárkóztam előle, amit ő tűrt nagyon sokáig, kitartó volt, és jött és csinálta a kapcsolatunkat mindezek ellenére!

De eljött az a nap, amikor végleg megtört benne minden, elzárkózott, és a körülötte lévő falat nem tudtam se átmászni, se lebontani. Mindig tudta minden helyzetben, hogy mit tegyen, mit mondjon, rengetegszer szedett fel a földről és az összetört darabjaimat összeszedte, de most nem tudta, mitévő legyen, és már én se. Már nem azok az önfeledt szerelmesek voltunk, még mikor egymásba szerettünk, hanem két ember, akik szerelmesek egymásba, de csak fekszenek egymás mellett mint két idegen. Egy hétig ment a huzavona, hogy szakítunk, de mégse... Nem akartam, hogy elmenjen, hiszen ő volt a mindenem, a családom.

Aztán eljött az a bizonyos utolsó nap, nem bírta tovább, elmondta, hogy szakítani szeretne. Én nem akartam, de tudtam, el kell engednem. Mindig vidám volt, nevetett, ha kellett, ha nem, mikor találkoztunk, megszűnt minden körülöttünk, de ő mostanra feszülté vált, kedvetlenné. És egyedül kevés voltam ahhoz, hogy segítsek neki újra olyannak lenni, mint régen. El akart menni, maga miatt, és amiatt, hogy a másikat ne tegyük tönkre.

Együtt töltöttünk két csodálatos napot utoljára, ami olyan volt mint régen, és ez fájt a legjobban! Láttam, hogy még ott van az a két szerelmes, akik az elején voltunk, de ő elfáradt. Szerelmes vagyok, és tudom, hogy ő is. És talán még újra egy család leszünk. Eddig nem tudtam, mi az a szerelem és mi az a boldogság. Most már tudom, és ezt köszönöm neki. A szerelmemnek!

Én bízom abban, hogy még nincs vége. Talán X idő múlva ő keres fel, talán én őt, de az is lehet, hogy soha többet nem látjuk egymást.

Ez az egész, tömören, bár órákon át le tudnám írni, ami egy év alatt történt. Hiszen minden napom ő volt.”