Önmagamat is a béták közé sorolom. Most még

„Régóta érdeklődve olvasom a leveleket, amik itt megjelennek. Mindig érdekes egy másik ember nézőpontját látni. Most először írok, és a Brúnó álnevű író levelére reagálnék” – nagyon sokan válaszoltak Brúnónak, alább az első válaszoló, Hilárion levele olvasható, és már ezt is nagyon érdekesnek találtuk, de ugyanennyire örültünk az összes többinek is, amik majd a következő napokban lesznek olvashatóak itt a Randiblogon.

Szóval Brúnó arról írt, hogy el tudja fogadni, hogy ő bétahímnek számít, megérti, hogy nem kell a nőknek, és ezért prostituáltakhoz jár. Erre a választ azzal indítja alább Hilárion álnevű olvasónk, hogy ő szintén a béták közé sorolja magát – de innentől kezdve teljesen más a gondolatmenet, és teljesen más a végkövetkeztetés is. Amint fent már jeleztük, ennek a beszélgetésnek még távolról sincs vége, szóval ha van kedve, kapcsolódjon be, írja meg ön is a tapasztalatait! A Randiblog e-mailcímére várjuk az üzenetet.

„Brúnó írásában tetszett az, hogy ránézett önmagára és elfogadta azt, ahol most van. Kevés olyan embert ismerek, aki egyszer képes volt önmagának megfogalmazni, hogy mi az, ami nincs rendben a magánéletével, az egészségével, a munkájával, az anyagi helyzetével, stb. Megtalálta a baj forrását… és most éli tovább az életét beletörődve, hogy ez már mindig így is marad. És ez az, amivel már nem tudok egyetérteni.

Önmagamat is a béták közé sorolom. Most még. Nem a külsőmön múlik, nálam rondább emberek is találtak már maguknak párt. Nem is az anyagi helyzetemmel van a gond, mert nálam szegényebb embereknek is jutott társ.

Nekem fejben az önbizalomhiányt és a zárkózottságot kell leküzdenem magamban, ezek az én gyengeségeim. Elfogadom és tudomásul veszem. De teszek is ellene: kimegyek a komfortzónámból, ha kell, kudarcélményeket gyűjtök. Egyre kevesebb az elutasítás, és ami jön, se fáj már annyira, megtanultam feldolgozni. Nem renget meg.

Elfogadom azt is, hogy (szerintem) sokkal inkább az ösztöneink hajtanak, mint az eszünk. Igenis számít a külső, a kisugárzás. Ha én olyan elvárásokat támasztok a párkeresésben, hogy a nő ne csak okos és kedves legyen, hanem csinos, karcsú, sportos is, akkor kezdjük már azzal, hogy edzeni megyek, csiszolom a stílusomat, odafigyelek a megjelenésemre. Lehet, hogy igazából nem is kellene, de ha hozzátesz az önbizalmamhoz, akkor csináljuk!

A többi bétának ugyanezt javaslom, és nem csak a férfiaknak: nézd meg, mi nem stimmel VELED, és próbáld kijavítani! Legalább kezdd el!

Szerintem is léteznek alfahímek, de a leírásuk nem merül ki abban, hogy „kopasz gazdag bunkó márkás autóval”. Sőt, szerintem ez a típus inkább csak a gyenge karikatúra. Ők csak a látszatot adják, magabiztosság helyett arroganciát, önbizalom helyett nagyképűséget, egészség helyett felpumpált izmokat, igazi vagyon helyett nagyzolást.

Ismerek néhány igazi alfát: magabiztos, céltudatos, öntudatos, karizmatikus, felelősségteljes, alázatos emberek. Ránézel, és egy kerek egészt látsz. Az oldalukon pedig nem egy csereszavatos plázacica domborít, hanem egy egyenrangú társ. Egy alfanőstény, ha úgy tetszik. Több ilyen párt, házaspárt ismerek, néha évtizedes közös múlttal – számomra ők a példák. Ilyennek nem születik az ember – ilyenné tudatosan válik, évek munkájával. De csak az, aki nem nyugszik bele a rosszba.

Brúnó azzal kezdte az írását, hogy „csak a valóságot írom le”. De szerintem legfeljebb számára az. Az én valóságomban sem baj, ha valaki nem alfa. Az a baj, ha ebbe beletörődik és feladja, mert küzdés nélkül előrelépni nem lehet, csak hátra.”