Legalább megkapom az illúziót, hogy egy nő örül nekem

Brúnó levelére reagálnék. Megértem a levélíró problémáját, átérzem, hasonló cipőben járok, bár hozzáteszem, a stílusával nem feltétlen értek egyet, de valahol ezt is megértem.

Rengetegen írtak reakciót Brúnónak, az összes beérkezett választ nem is tudjuk mind külön-külön közölni, annyira sok levél jött erre a pár héttel ezelőtti posztra. De a fenti bevezetővel kezdődő beszámolóról úgy éreztük, mindenképpen saját posztot érdemel.

A beküldőjét a Némó álnévvel ajándékozta meg a sors, és amint az első két mondatból kiderül, Némó nagyon hasonlóan látja az életet, mint Brúnó, sőt, azt mondja, az ő helyzetüket senki nem értheti meg, aki nem ebben él. Az alábbi néhány bekezdésből azonban rengeteg minden kiderül, amit Brúnó nem írt meg – ha ön is folytatná ezt a beszélgetést, ha tudna hozzáfűzni valamit, semmi akadálya: a Randiblog e-mailcíme mindig az ön rendelkezésére áll, kérjük, írjon ön is!

„Harag, düh lehet Brúnóban, még ha tagadja is. Igenis érzem benne a frusztrációt, hisz magamban is érzem.

Azt sem fogadom el, hogy nem tiszteli a nőket, sem mást, sem önmagát. Így boldog lenne? Hogy prostituáltakhoz jár? Nem hiszem. Az csak pótszer. Illetve talán még az sem, hiszem nem pótolja, nem helyettesíti az igazi párkapcsolatot. Nem lehet érzelmeket megvenni. De legalább a testi örömök megvannak. Igen, én alapvetően párkapcsolatot szeretnék, érzelmeket, de nem jutott. Volt korábban majdnem egy évig tartó kapcsolatom. Talán évekre fogadjak cölibátust? Nem érzem, hogy ez szégyen lenne, majd a végén kifejtem, mi a prostikhoz járás lényege, de előbb, hogy miért alakul így.

Nos, én sem vagyok gazdag. Nem, a külsőm se az igazi. Magas vagyok, túl vékony. Viszont mindig ápoltan jelenek meg, ha nem is a legdivatosabb és legdrágább ruhákat hordom, de jól öltözködöm, ízlésesen. Művelt vagyok, jó a modorom, még némi humorérzék is akad. Bármiről, bárkivel tudok beszélgetni. Szívesen segítek másokon, megértő vagyok. Sokan mondták, korosztályunkba eső nők is, hogy milyen rendes vagyok, figyelmes, milyen jó velem beszélgetni (plusz még házias is, nem lusta, stb). Nem úgy, mint bezzeg az ő pasijuk, de ezzel ennyi. Maximum barátzóna, ennél több nem jöhet számításba. Havernak nagyon jó vagyok, de semmi több. Óh, tudom, majd lesz olyan, aki már rá is vágja, ha így van, én szúrok el valamit.

Komolyan, felteszem a költői kérdést, hozzátok, nőkhöz: ti egy olyan férfival, mint én, randevúznátok? Őszintén! Nos: nem. Mert szinte mindenki csak a külsőségeknél, a felszínnél ragad le. A külsőségek alatt nem csak szimplán a külsőt értem, hogy ki mennyire kigyúrt, a megjelenés, a vagyon a stílus, stb.

Ilyen szempontból pedig nem vagyok vonzó a nők számára, és innentől fogva nincs miről beszélni. Óh, hogyne, ilyenkor szokásos válaszreakció, hogy hát nem topmodell nőknél kell próbálkozni. Nem azt teszem. Csak hát, a szerényebb külsejű nő is olyan pasit akar, mint amilyen a topmodell alkatúnak van, és nem egy szerényebb külsejű pasit. Ezt is értsük meg, ez nagyon fontos! Nem értek egyet, és nem is szeretem ezt alfázást-bétézást, de ha már az illető ezt a kifejezést használta: a béta csaj is alfa pasit akar, sőt gamma is meg az omega is, már ha van ilyen, de én az ilyen kategorizálást, hogy ki az alfa, nem szeretem. Nem farkasfalka vagyunk alfahímmel és alfanősténnyel, hanem emberek.

Nyilván nekem is vannak bizonyos igényeim, külsőt tekintve mindössze kettő: legyen ápolt és ne legyen túlsúlyos. Belsőt tekintve: legyen, ami megfog, nem várom el, hogy hozzám hasonlóan diplomás legyen, vagy azonos legyen az érdeklődési körünk, netán színházrajongó legyen. Hiszem, hogy össze lehet csiszolódni, ha legalább néhány közös pont akad, és van, ami megfog, vonz a másikban.

Sokfelé, sok módszerrel próbálkoztam. Interneten is, interneten kívül is. Ismerkedjek kevésbé csinos nőkkel? Semmi eredmény. Halottam olyan véleményt, mi szerint akinek már állása van, gyereke van, az már nem egy csitri, másképp gondolkodik, komolyabb, a fenét. Nem egy és nem két esetben láttam online kimondottan nem csinos, nem iskolázott, nem jó körülmények között élő nőket, akiknek olyan toronymagas elvárásaik vannak, aminek nem tudnék megfelelni. (,,Jó kiállású izmos, gazdag, drága autós pasit keresünk…”)

Meg aztán nem szabad feladni, próbálkozni kell? Na, hát amennyi nőnél én próbálkoztam nulla eredménnyel, hát a lottón több esély van. Nem félek az elutasítástól, beleuntam, belefáradtam. Nagyon sok próbálkozás után. Nem adom fel egykönnyen pedig! Az utolsó pillanatig küzdök az életben valamiért, ha látom értelmét, ha látok minimális reményt. Legyen szó munkáról, vagy bármiről.

Pár mondatban mesélnék röviden a tapasztalataimról. A munkahelyemen volt egy valamivel fiatalabb nő, azt mondta, megismerkedne velem. Mondom, jó. Egy nappal később meggondolta magát, akivel egy helyen dolgozik, olyannal mégse. Volt egy másik, ő kijelentette, ő igényesebb férfiakat keres nálam, az ő szintje felettem van. Az átlagnál valamivel csúnyább, bár azért nem kimondottan csúnya lány mondta ezt, egy igen szegény családból. Nem mintha nekem számítana a pénz, én magam, mint mondtam, nem vagyok gazdag, de azért annyira csóró sem. Van biztos anyagi hátterem, még ha az kicsit szerényebb is. De neki lehet, hogy számít – vagy a külső vagy a nem tudom, mi alapján nem voltam neki elég igényes.

Online szinte soha senki nem válaszol. Aki mégis, ha eljutottunk valameddig, jött az a fokozat, küldjek fotót magamról, és onnantól fogva vége. Vagy épp volt olyan eset, hogy két levélváltás után, amiben szinte semmi konkrétumot nem meséltünk egy egymásról, közölte, mi nem vagyunk egymáshoz valók. Hát, ezek szerint tényleg nem. Add lejjebb az igényeidet párkapcsolati téren, csuda jó tanács. Lejjebb adtam, és? A nők viszont nem adják lejjebb, az én szintemig. Óh, tudom már, a következő tanács, amit mondani szoktak: változtass. Min? A külsőmön? Amennyire lehet, adok magamra. A hozzáállásomon, a viselkedésemen is változtattam. A stílusomon is. Amin lehet emberileg, azon változtattam, de ez kevés.

Semmi eredmény. Jaj, tudom már: önbizalom. Még önbizalmam is akadt valamikor. Illetve még most is akadna, ha hinnék az egészben. Nagyon sokszor láttam már, hogy egy nő előadja, elmondja, megírja, hogy neki milyen férfi kéne, és nem a külső a legfontosabb, ezek alapján mintha én lennék neki a megfelelő: természetesen nulla válaszreakció. Fentebb már kérdeztem, nos, kedves hölgyek? Ha meg lehetne valósítani, szívesen csinálnék egy tesztet, lenne X számú nő mondjuk úgy 25-30egynehány éves korosztályból, eltérő vagyoni-társadalmi helyzettel, külsővel, illetve ott lenne rólam egy fotó, mellette az egyéb belső tulajdonságaim vagy akár én ott lennék személyesen, és mindenkivel beszélnék pár percet. Hányan mondanának igent? Lefogadom: senki. Tényleg jó lenne ezt kipróbálni, legalább akik ilyenkor okoskodnak, hogy nincs igazam, láthatnák a saját szemükkel az eredményt!

(Zárójelben jegyzem meg csak, erről jut eszembe, volt egy másik érdekes levél is a Velveten, hogy a 30-as nő arról panaszkodik, mennyire nem jött be neki a Tinder és magyar pasik nem írnak neki. Na ha én írnék neki, tuti nem válaszolna. Ennyit erről.)

Miután már ez így tart egy ideje, rájöttem, nem ütöm meg a legalsó mércét sem. Annyi sok tanácsot halottam már. Annyi mindent kipróbáltam, annyi sok jó módszer, ötlet tanács, de egyik se ér semmit, ha a nők szemében nem érek el egy bizonyos mércét. És hagyjuk, a legyen több önbizalmad bullshitet, ha egy nő rám néz, és nem jövök be neki, azon semmi trükk, semmi módszer, semmi változtatás, semmi önbizalom nem segít.

Nagyon könnyű ám ítélkezni, és elsütni azt, hogy aki így gondolkodik, az beteg meg szerencsétlen meg más hasonlókat. Aki nem így él, nem érezheti ezt át, és hiába hajtogatja valaki, hogy hát ő se nem gazdag, se nem néz, ki jól mégis van párkapcsolata, de legalább a minimummércét megütöd! Na, és hogy jön mindez a prostitúcióhoz?

Visszakanyarodva az eredeti gondolatra. Igen, egyrészt egyszerűbb így az élet. Másrészt ez pótcselekvés, pótszer. Magányos vagyok, vágyom a kapcsolatra, vagyis vágytam, és egy kapcsolatban tényleg sok jót tudtam volna tenni a páromért, aki elfogadna. De ha ez nem lehetséges, attól még szexuális vágyaim is vannak, igen, a szex és párkapcsolat nem ugyanaz. De legalább egy-két órára megkapom az illúziót, hogy van egy nő, aki örül nekem, aki velem foglalkozik, akivel jól érzem magam, és igen, a végén megdugom. Tudjuk, hogy hazugság, de több mint a semmi. Na és az az egy párkapcsolatom, ami volt? Az volt a kivétel, ami erősíti a szabályt.

Nem mondom, hogy teljesen feladtam, de nem hiszek benne, hogy még egyszer szerencsém lenne, és olyannal találkoznék, aki elfogadna, akinél megütném a mércét.”