Megszólítva éreztem magam a több levélíró által „kigyúrt, bunkó BMW-s” címzés alatt, merthogy a nők ugye ezt a típust keresik, a rendes, igyekvő srácok helyett. Mivel jómagam is ennek a kasztnak az egyik kis szeletébe tartozom autóim, testalkatom, hajviseletem és életformám alapján, így tennék pár kiegészítést, ha megengeditek.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Hát igen, a bunkó BMW-s sztereotípiája az elmúlt hetekben többször is előjött, például ebben a levélben, általában nyilván negatív felhanggal. Hát most Károly álnevű olvasónk azért írt, amint az a bevezetőből is kiderül, mert őrá illik ez a leírás – miközben nős családapa.

Az alábbi néhány bekezdésben rengeteg dolgot elárul arról, hogyan lehet a nőket megkapni és megtartani, egyet egy életre, a többieket pedig kalandnak. De közben bepillantást is enged egy rejtett világba, amire nyilván sokan kíváncsiak. Lenyűgöző és elgondolkodtató levél ez, elég valószínűtlen, hogy önnek ne támadna egy-két gondolata, miután elolvasta. Ha van kedve, ossza meg velünk ezeket a dolgokat, mesélje el a véleményét és főleg saját tapasztalatait! Írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

42 éves vagyok, hetente átlagosan 2-4 nőt fogyasztok el a párkapcsolatom mellett, szex és flörtfüggőként. Ez már így marad, nem választott opció, képtelen vagyok a munkámra figyelni, ha hiányzik a szex. A randizáshoz fele-fele arányban a „rendes lányok”, volt barátnők, jelenlegi szeretők, új ismerkedés és a kurvázás biztosítja a hölgytársaságot. Miért kell kurvázni is? Ők akkor és úgy érnek rá, ahogyan az időbeosztásom engedi, nincsenek felesleges körök, ill. nincsen kedve mindig csevegni az embernek.

A lényeg: nem attól lesz sikeresebb a nők körében valaki, hogy feltűnő autóval, méregdrága cuccban mászkál, egy nő sem tudja magától egy milliós óráról, mennyi az annyi. Nem. Az összkép és a magabiztosság, ami számít! Illetve ami nagyon fontos: mivel sok vas van a tűzben, így laza maradhat a férfi, egyik randin sem kell nyomulni, görcsölni, hiszen folyamatosan ott a B terv, ha ő nem, akkor majd a másik, vagy egy prosti telefonszáma a névjegyzékből. Ez a kulcsa az egésznek, a nők befeszülnek, ha egy pasi akarja őket, és egyből minden működik magától, ha kicsit félvállról veszed. Sőt, lehetsz akár őszinte is velük, úgy beszélgethetsz, mint előtted senki, nincsen tétje egy randinak sem! A nők millió kilométerről megérzik, ha valaki nem tud bánni velük, ezért nem szabad futni utánuk, azt megtették már a többiek rengeteg alkalommal. A drága kiegészítők semmi másra nem jók, mint pozicionálni magunkat a történetben, attól egy nő sem tolja le a bugyit, ha megvillantod a kápét, csak az önérzetükbe tiporna az ember, és ez nem vezet sehová sem.

Ami nagyon fontos még, hogy mások legyünk, mint a többi férfi, akivel eddig dolguk volt, azért kell igényesen, nagyvonalúan élni, mert ebben a történetben szeretnék látni magukat, hiszen a mi szintünk az ő szintjük is egyben, ami sokat számít egy nőnek.

A csajozáshoz idő és pénz is kell. A képlet egyszerű: saját cégem van – mint általában a hozzám hasonlóknak – így sem az idő, sem pedig az anyagiak nem jelentenek problémát. A randizásra egy olyan lakást üzemeltetek, amiről nem tud senki sem, így maximális a diszkréció és a nők is jobban szeretik, mint a panziós kellemetlenségeket, intimebb és sokkal diszkrétebb.

Amit tudnotok kell, ha nem is gyakran találkoztok nyíltan a fajtámmal, de nem vagyok egyedül. A korombéli férfiak közül többen működtetnek tökéletesen kettős életet, akár 4-5 rendszeres szeretőt tartva, évtizedes távlatokban is. Gyakran beszélgetünk a dolgainkról egymás között és döbbenetesen sok a közös szál, egyforma motivációk. Sőt, néha tanulni sem szégyen az ősz hajú barátoktól, mert a történetek ismétlődnek, csak a nevek mások.

Ami meglepő lehet: mindegyikünknek extrastabil a párkapcsolata, a legrendesebb és figyelmesebb férjek, barátok vagyunk, hiszen nem feszítik a kapcsolatot a ki nem élt vágyak. Körülöttem már mindenki elvált ebben a korban, a kivétel azok, akik okosan és ügyesen menedzselik a nős dolgaikat.

A nőink sem hülyék, sejtik, tudják, hogy valami van a háttérben, de nem kutakodnak, mi pedig rutinosak vagyunk az álcázásban, nincsen otthon telefonnyomogatás, emailezés, nincsenek a családi időből ellógott randik, változás a napi ritmusban (ezeken bukik be mindegyik félrelépő). Minden munkaidőben zajlik és előre lebeszélve, akár egy napon belül több csajjal is akár. Megbeszélni otthon ezt lehetetlen, a poliamor kapcsolatok csak időlegesen működnek, a nők nem alkalmazkodnak egy olyan helyzethez, ahol nincsen érzelmi kizárólagosság.

Szerelem? Az nincsen, vagy nagyon ritka, a túlzott érzelmek csak elrontják a szeretői kapcsolatot, valaki többet akar, mint a másik, és borul a status quo, ezért kerülendő. A legjobb ha a szeretőnek is van kapcsolata, férje, barátja és nem akar borítani mindent.

Aki külső szemlélő csak a felszínt látja, drága autó, mindig igényes öltözet, holott a lényeg ezer apróság összessége és a néha szemtelen magabiztosság.

Volt, hogy tudtam, hogy a feleségemnek is van szeretője, sőt, azt is, hogy a szeretőmnek volt titokban másik kapcsolata. Intelligens férfi ilyenkor kussol és nem csinál balhét, ha nekem lehet, akkor neki is, csak ne tudjak róla lehetőleg. Nem vagyok elfogult a férfiak javára, a nők is megtehetik, amit egy pasi, csak legyenek észnél és ne szerelmesedjenek be, mert a nőknél ez a legnagyobb probléma. Jön egy pasi, szex, érzelmek és borítanának mindent a semmiért. Pont ezért kell néha „észhez téríteni” egy új nőt, beállítani a sorba és éreztetni vele, hogy nem nyerhet, ha beleszeret egy rosszfiúba.

Ha tudnád, hogy mennyi titok és ki nem mondott tabu van a férfiak világában… Ide tartozni kell, hogy megnyíljanak a kapuk. A korombéli sikeres férfiaknál alig ismerek olyat, akinek nincsen szeretője vagy szeretői, ez amolyan kötelező kellék, mint a milliós óra a kezeden.

A másik fele, hogy ne legyen annyira egyszerű a helyzet, a lelki okai ennek az életformának. Egy idő után nincsen semmi, ami kihívás lenne, vagy elég érdekes ahhoz, hogy minden nap felvillanyozzon. Munka? Ugyan, azért dolgozunk, hogy jobban éljünk, ha ez kipipálva, akkor ez is csak napi rutin. Gyerekek? Hálátlan kamaszok, akik csak akkor veszik fel a telefont, ha akarnak valamit. Család? Kötelező körök, egy olyan világban, ahol semmi érdekes nem történik és semmi nem a valós énedről szól. Hobbik? Egy darabig lehet maszatolni vele, régi autók, motorozás, szivarok, borok, utazás, de ez is csak elpalástolja a valós problémát.

Egy idő után kiüresedik az élet, nem marad semmi, csak a nők és a kalandok, de ezek is pillanatképek, megy utána a férfi, és amikor megfogja, akkor kiderül, hogy pillanatnyi örömet okozott, szappanbuborék. A játékosság, a folyamatos megmérettetés, ami ideig-óráig szórakoztató, persze ehhez jön egy jó adag kapuzárási pánik is, így elég ütős kombináció, ezért rettenetesen intenzív az ámokfutás.

Amúgy én csak a sztori közepén vagyok, a saját mércém szerint, mivel ismerek olyat, aki minden hétvégén két pucér playmate popsijáról szippantja fel a boldogságot, tehát ennek nagyon sok fokozata lehet. Van, amire még én is azt mondom, hogy ezt talán már nem szeretném megélni.

Alkalmanként olvasom a randiblogos leveleket, pont olyan témák, emberek, mint ahol én is tartottam 30 évesen, naivan, a játékszabályok ismerete nélkül, tele idealizmussal és a magabiztossággal, hogy én már felnőtt vagyok, és tudom, mit miért csinálok. Dehogy tudtam. Érdekes volt az a srác, aki arról írt, hogy bétaként elkezdett kurvázni, mert nem tudja a normális nőket megkapni, abszolút értettem, miről beszél, elképesztően polarizálódott a nők-férfiak társadalma az elmúlt évtizedekben.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hetente 2-4 nőt fogyasztok el a párkapcsolatom mellett

Egy olyan olvasónk írt, aki szerint őrá illik a „kigyúrt, bunkó BMW-s” sztereotípia, szex- és flörtfüggőnek is mondja magát.

1291 · Nov 04, 2017 02:14pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments