A születésnapi bulimon egy barátnőm szájüregében találta magát

Elküldöm rövid összefoglalómat a társkeresés és a párválasztás útvesztőiről saját tapasztalataim alapján. Biztosan sok nő jár hasonló törött sarkú cipőben, mint én.

Szilárda álnevű olvasónk levelének bevezetőjéből idézünk fent, és hadd tegyük rögtön hozzá, hogy ez az összefoglaló szerencsére nem is olyan rövid, sőt, elképesztően sok minden van benne hűtlenségtől ghostingon keresztül távkapcsolatig. Ezek után mondani sem kell, hogy Szilárda rengeteg dolgon keresztülment a nagy Ő keresése közben, és bár úgy tűnik, elég sötéten látja a helyzetet, a reményt azért nem adta fel.

Ön is szívesen mesélne? Esetleg reagálna valamiben Szilárda levelére? Kérjük, írjon nekünk! Saját történetét, illetve tapasztalatait a Randiblog e-mailcímére küldheti be.

„30 éves nő vagyok, egy vidéki városkában tengetem szingli életem. Bedarál a rendszer… Mire megtalálod önmagad és elkezded megszokni, sőt élvezni az egyedüllétet, célokat tűzöl ki, utazol, belefogsz egy nyelv megtanulásába, eljársz egyedül bringázi, még moziba is!, biztos, hogy az élet eléd rak egy tuskót, amiben pofára esel. Pedig már nem sírtál elalvás előtt, mert fojtogatott a magány…

Pedig már főztél magadnak és megetted egyedül gyertyafénynél. Nem kerestem kétségbeesettem Mr. Biget, sem a nagy Ő-t, sem a jövendőbelit, sem a gyermekeim apját, csak önmagam. És sorban jöttek a fatuskók. Az élet azért sodor néha embereket az utunkba, hogy magunkról tanuljunk valamit. De nem, nem érzem, hogy tükröt mutattak volna, én nem vagyok tuskó! Tudom, hogy mit szeretnék, nyilván pár éven belül családot, nyugodt kiegyensúlyozott szerelmi életet, megbecsülést. De nem járok cetlivel a homlokomon, amin rajta van a telefonszámom.

Túl vagyok sok csalódáson, szakításon, megcsaláson, voltam bántalmazva, átverve, hülyének nézve. Találkoztam olyannal, aki csak Rivotrillal tudott aludni és olyannal is, akinél akár én pszichológus végzettség nélkül is meg tudtam állapítani, hogy nárcisztikus személyiségzavara van. Hitették már el velem, hogy nem hibáztam, vele van a baj, mert nem tud már szeretni, mióta érte egy nagy csalódás. Azóta megnyugvást lelt az exénél, majd rájött, hogy mégis képes újra szeretni és 1 éve boldogan virít az új nőjével a Facebook profilképén. A másik pár év együttélés után a születésnapi bulimon találta magát egy barátnőm szájüregében.

Bocs, ellaposodott a kapcsolatunk

– mondta. Mekkora marha voltam, hogy nem kommunikáltam vele erről, mert hát ugye én is éreztem, hogy a végét rúgjuk.

Volt, aki egyszerre még 2-3 ugyanilyen szerencsétlent hülyített velem együtt. Váltottuk egymást, kedden új nő, új ágyneműhuzat. Hónapokba telt, míg fény derült a játékokra határok nélkül. A szerdai nő véletlenül otthagyta a hajgumiját, a csütörtöki pedig a szatén hálóingjét a párna alá gyűrve. A Tinder világába menekültem anno, volt is egy randi, a második nem jött össze, mert aznap épp Real Madrid meccs volt. Azóta is tart a meccs és jelentkezik a srác… Biztos 1000-200 az eredmény.

Volt olyan pszichopata, akivel csak leveleztem, és uram bocsá’ fél napig nem írtam vissza neki, mert dolgoztam, jött a szívbe markoló litánia, hogy rohadjak meg, én is csak egy büdös kurva vagyok, ezért nincs senkim, nem akar többet látni. Könyörgöm, nem is látott! De nem is fog. Megírtam az illő válaszlevelet és töröltem magam. Tartottam aztán szexpartnert pár hónapig, ki akartam próbálni, milyen, amikor én nem érzek semmit… Nem tudom melyik jobb…

Ez mind a régmúlt, kicsit kellemesebb, lenyugodott időszakomban történt velem a legutóbbi eset, amikor már belenyugodtam, hogy valószínű majd örökbe kell majd fogadnom egy gyermeket, vagy egy fát a Greenpeace-nél:

Egy péntek esti borozgatós csajos estén írt rám a srác, aki a Facebookon ismerősöm volt évek óta, de sosem tudtam, ki ő, csak visszajelöltem anno, nem foglalkoztunk egymással. Nem akartam válaszolni az elmúlt évek tapasztalatai alapján, de végül győzött a kíváncsiság. Éjszakába nyúló beszélgetések, majd telefonálások, napi 3-4 óra alvás, csak hogy halljam a hangját, mert hát külföldön él és valahogy meg kell ismernünk egymást. Hetek alatt közel kerültünk egymáshoz, képeken, szavakon, videóhívásokon keresztül.

Eljött a napja, hogy hazalátogat… Lábon kihordtam egy szívrohamot, lefogytam 5 kilót, és eszeveszetten vártam, hogy megsimítsam az arcát, érezzem az illatát. Egymás nyakába ugrottunk, beszélgettünk, vacsoráztunk, szexeltünk, randiztunk, főztem neki, biliárdoztunk, sétáltunk, csocsóztunk, rózsát hozott, teázni mentünk, szerelőhöz vittem, cetlin üzengettünk egymásnak a konyhaasztalon, terveztünk és végül is befizettünk egy pár napos nyaralásra. Időközben megvett nekem egy repjegyet hozzá is külföldre, hogy pár hét múlva megismerhessem az ő világát.

A nyaraláson éreztem, hogy valami nagy baj van, ott volt, de mégsem. Egy lidérccel nyaraltam, aki nyomkodta a telefonját és hozzám sem ért négy napig… A hazaérkezés után beszélni akart velem… A torkomban dobogott a szívem, így neki már csak egy mozdulat volt, hogy kitépje onnan. Közölte, hogy egyik este, mikor nem találkoztunk és ő bulizni ment, beleszeretett valakibe első látásra. Elhisszük vagy sem, de minden, amit felépített velem, egy csapásra elmúlt. A lánynak nem tudom, mit hazudott, hogy kivel megy külföldre, nem is számít. Jött a szélmalomharc, a csaj is megneszelt valamit, én tudtam mindent. Csapongott a kétségbeesett kisfiú. Hol nekem sírt, hol a másiknak. Azt hiszem, azóta is a másiknak csapja a szelet, mert gyakran hazajár és letörölt az ismerősei közül.

Bánatomban a Tinderen kötöttem ki megint, ahol egy nagyon kedves „új eséllyel” beszéltem meg egy randit. Kávéztunk, második randin szaunáztunk, a harmadikon elcsattant az első csók. Ő ott többet szeretett volna, de mondtam, hogy még nem érzem, hogy eljött az ideje. Eltűnt… Azóta is várom, hogy írjon, épségben hazaért az aznap esti randiról. Gondolom, úton van még, nagy a köd, a legjobbak is eltévedhetnek…

Kedves férfiak! Tudom, hogy vannak érzéseitek, de tudnotok kell, hogy nekünk is! Akkor miért játszotok vele? Ha lefekszünk veletek az első találkozáson, mert vonzódunk hozzátok, az a baj. Ha a harmadik randin még nem látjuk megfelelőnek, az a probléma. Ha kedvesek vagyunk, visszaéltek vele, ha tartjuk a három lépést, jégvarázsnak hívtok. Ha meglepünk titeket valami aprósággal, és a szívünket mellé tálaljuk, inkább összejöttök mással. Ha nem merünk adni semmit, érzéketlenek vagyunk. Ha főzünk nektek, inkább mással mentek vacsorázni. Ha tetszik a szőke hajunk, biztos, hogy barnával csaltok meg. Nem tudjátok, mit akartok.

Nagy az óceán, sok a hal. Minden halat akartok! Azt hiszitek, szerelmesek vagytok, de naponta felcsapnak a lángok bennetek a buszon, a kocsmában, bárhol. Boldog kapcsolatban élhetnétek, mert erre vágytok nem? Akkor minek követtek idegen, túl szép, hogy igaz legyen lányokat a Facebookon, és miért aktív a profilotok a Tinderen? Úgy szeretnétek gyereket… Na de mindenkitől? Megértésre, szeretetre vágytok, de amikor megkapjátok, miért dobjátok mégis el? Bármit teszünk, nem jó. Nem szabad taktikázni, mert úgysem vezet sehová. Talán mindenből a végső konklúzió a következő, és valószínűsítem, hogy a sok pofon arra akar megtanítani, hogy: azt hiszem, a legjobb, ha önmagad maradsz, és azt adod, amit szívből érzel, hogy adnod kell. Akkor legalább a következő pofonig jól érezheted magad, mert hű maradtál önmagadhoz…

A szív útját járni fájdalmas, de legalább igaz. Néha hagyd, hogy belédkaroljon a Remény. Hátha a következő ajtó mögött, amit kinyitsz, nem a csalódás lakik. Ne várj el semmit, és ne építs légvárakat szép szavakból és ígéretekből. Építs inkább magadnak egy csodás életet, hátha valaki egyszer mindent megtesz majd azért, hogy ennek a részese lehessen, őszintén, szívből, örökre...”