horoszkóp
shutterstock 521047594

Benéztem a szobába, és látom, hogy az egyik sráccal smárol

2017.12.25. 17:26

Az alábbi levélből lenyűgözően érdekes és részletgazdag képet lehet kapni arról, milyen szerelmi történetek zajlanak egy kollégiumban. A történetben nincsen semmi különösebben ünnepi, de a sztori beküldőjének a Karácson keresztnév jutott.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Karácson két kapcsolatát írja le, azt meséli el, hogyan alakult a viszonya két lánnyal, akik természetesen szintén álnéven szerepelnek a történetben. Karácson még egy csetrészletet is bemásolt a levelébe az egyik legdrámaibb pillanatról, ezt is változtatás nélkül közöljük. Kifejezetten hosszú, de egész végig érdekes levél Karácsoné, de végre itt vannak az ünnepek, dőljön hátra, olvassa végig az egész történetet. Sőt ha valamikor, most biztos van ideje önnek is mesélni. Ha lenne egy sztorija, amit szívesen megoszt, kérjük, küldje be a Randiblog e-mailcímére!

Ezen a nyáron volt egy barátnőm, akivel valamivel több mint 1 hónapon keresztül voltam együtt. Nagyon jó volt minden, nagyon örültem, hogy egy év után újra van barátnőm. Szeptemberben szakított velem. Az indok az volt, hogy hiába vagyok kedves, aranyos, megértő, segítőkész és hiba felel meg a külsőm is, nincs meg nála az szikra, az varázs, ami ahhoz szükséges, hogy ezt a kapcsolatot folytassa velem.

Nem tudom magam megerőszakolni, hogy azt érezzem, amit nem érzek

– mondta. Hozzá kell tegyem, én pedig annyiból vagyok ebben hibás, hogy én az első perctől kezdve teljes odaadással szeretek. Ha valakivel együtt vagyok, akkor minden szabad percemet rá áldozom és ez neki sok volt, úgymond „megfojtottam” ezzel. (Az előző kapcsolatában meg kellett küzdjön a figyelemért.)

Szerintem mondanom sem kell, hogy nagyon rosszul esett annak ellenére, hogy már voltak előjelei. Nehéz szívvel, de elfogadtam a döntését.

Ezután én visszatértem az egyetemre folytatni a tanulmányaimat.

2 nappal miután ez történt, a szomszéd szobában lakó lány (legyen a neve Eugénia) ágyában találtam magam egy átborozott este után.

Először én sem értettem, de nagyon jól esett, így rögtön szakítás után. Ugyanezen a héten volt a születésnapja. Páran összeültünk, beszélgettünk, borozgattunk, és amikor mindenki elment, megint csak kettesben maradtunk és együtt aludtunk. Nem történt semmi, csak összebújás és alvás, de ez elég volt, hogy kialakuljon bennem egy kötődés feléje. Másnap az addig felém irányuló figyelmét mintha elvágták volna. Nem keresett, nem írt, nem hívott. Én érthető módon nem értettem, miért. Próbáltam kideríteni, hogy mégis mi történik, nem sok sikerrel eleinte. Aztán volt egy szobabuli, amin összekerültem egy elsős lánnyal (neve legyen Anasztázia). Jól elvoltunk egymás társaságban, sokat beszélgettünk, sok közös dolgot fedeztünk fel egymásban. De mivel nekem ott volt még a kötődésem Eugénia felé, így nem tudtam úgy viszonyulni Anasztáziához, ahogy normális esetben tenném. Ez a „foglalkozom veled egy kicsit, aztán hagylak és jössz utánam” dolog, amit én akaratomon kívül csináltam így vele. Nem telt el egy hét, és elmondtam neki, hogy én most nem tudok vele így együtt lenni. Engem is nagyon bántott a dolog (ő sírt is), hogy ezt kell tegyem vele, mert egy aranyos lány, de nem akartam az, hogy ez egy ilyen áldolog legyen, mert annak semmi értelme.

Következő héten szobatársam elrágatott a szokásos kedd esti buliba, ott láttam Eugéniát is és Anasztáziát is, Eugénia egy sráccal táncolt elég össze bújósan, Anasztázia pedig egy másikkal csókolózott.

Nos itt le dobta le az agyam az ékszíjat. Magamra voltam dühös, hogyhogy nem jöttem rá korábban, milyen is Eugénia valójában (azóta már a 6. vagy 7. fiút „fogyasztja” így el) és emiatt mondtam nemet Anasztáziának, akivel meg működhetett volna.

Tipikus esete a 2 szék között a pad alá ültem mondásnak.

De úgy álltam hozzá, fel a fejjel, fel kell állni és menni tovább, mert keseregni nincs értelme.

Következő héten (csak hogy széljegyzetben megjegyezzem, minden héten történt valami ez idáig) újabb szobabuli, ismét találkoztam Anasztáziával, egy kis beszélgetés után kérdeztem tőle, hogy van „hát ezek után mint egy feldíszített darab szar” – mondta ő. „Mert mondom, megkérdeztem, hogy vagy? Mert igenis érdekel, hogy vagy, mert nekem is épp annyira rosszul esett azt mondani, hogy ne járjunk, mint neked hallani?” – mondtam. Erre nem tudott mit válaszolni.

Mivel kedd este volt, így a szokásos buli nem maradhat el (mint ahogy a sors iróniája, hogy ezt a levelet is kedden este kezdtem el írni) lent vagyunk a társasággal, iszogatunk, táncolunk. Anasztázia néha így csipkelődésképp odaszólt valamit párszor, utalva arra, hogy nem akartam vele járni. Legnagyobb meglepetésemre fél 3 körül odalép hozzám, és azt kérdezi: „nem megyünk fel hozzátok?”. Én az első pillanatban szóhoz se jutottam, csak bólogatni tudtam a következőben. Az első lépcsőfordulóban azt mondja, most nem érti mi van, mert eddig tisztán látott, de most össze van zavarodva. Erre válaszolva azt mondtam neki, én pedig eddig voltam összezavarodva és most látok tisztán és hosszan megcsókoltam. A szobába érve kérdezte, itt aludjon-e, én pedig mondtam, hogy igen, szeretném. Levetkőztünk, az ágyban összebújtuk, kicsit még beszélgettünk, aztán elaludtunk.

A következő 3 hétben jó volt minden, beszélgettünk, amikor csak lehetőségünk volt rá, találkozni nem mindig tudtunk, de amikor lehetett, megoldottuk. 2 hete hétfőn azonban mindez kezdett összedőlni. Én a kórházba mentem, hogy vért adjak, de kiderült, hogy van valami a véremben, ami miatt mindig fenn fogok akadni az egyik szűrőteszten, annak ellenére, hogy egészséges vagyok.

Tehát aznap elég rossz napom volt emiatt, és Anasztáziának is rossz napja volt. A társaságával lementünk az elsősök avatására, de úgy álltunk egymás mellett, mint akiknek semmi köze egymáshoz. Másnap (kedden) ugyanez a társaság a szemben lévő szobában iszogatott, és úgy voltam vele, nem fogok itt ülni egyedül, inkább átmegyek (persze tudtam, hogy Anasztázia is ott van). Nem igazán történt semmi különös, azt leszámítva, hogy mikor mellé ültem, inkább a falnak dőlt, és éreztem rajta, feszélyezi, hogy ott vagyok. Hajnali 1 körül felkísértem a szobájához. Ott pár szót váltottunk a csókok között, és megbeszéltük, hogy másnap beszélünk.

Másnap le is jött, és leültünk, hogy akkor beszéljünk. Elmondta, annak ellenére, hogy épp tudna úgy hozzáállni a kapcsolatunkhoz, mint én teljes odaadással, mégis úgy érzi van valami őbenne (amit ő sem tud, mi), ami miatt ha ezt folytatnánk, akkor idővel csak rosszabb lenne. Kérdeztem tőle, hogy sok volt-e az elmúlt 2 nap és mondta, hogy igen, főleg a kedd este.

Azt mondta:

Nem tudom magam megerőszakolni.

Erre mondtam neki, hogy a volt barátnőm szóról szóra ugyanezt mondta.

Végül megint én lettem az, akivel szakítottak. Bár mondhatjuk, hogy azt kaptam vissza, amit adtam, és a karma mindig egyenlít.

Itt azonban nem ér véget a történet. Múlt héten kedden újabb szobabuli, ezúttal a szomszédban mellettünk. Én adtam kölcsön a hangszórókat, így szeretettel vártak minket a szobatársammal. Az egyik általam nem kedvelt számnál kimentem a folyosóra, és nem sokkal utána a folyosó végén a szobából kijött egy srác és a barátnője, akiket ismerek. Odamentem köszönni nekik, és pont a saját szobám és a velünk szemben lévő szobánál álltunk meg, ahol Anasztázia társasága szokott lenni. Ahogy odaértem, kezet ráztunk és benéztem a szobába (nyitva volt az ajtó) és mit látok, Anasztázia az egyik sráccal smárol.

Ez még úgy kellett az amúgy is összetört lelki világomnak, mint mókusnak az erdőtűz. Rettentő rossz volt látni, hogy a lány, akihez érzelmileg még mindig kötődök, annak ellenére, hogy már nem vagyunk együtt, mással van. A srác barátnőjével váltottam pár szót, főleg arról, amit épp láttam, aztán bementem a szobámba és csak ültem az ágyon nézve magam elé. Később a srác és a barátnője is bejöttek, beszélgettünk erről az egészről.

Másnap beszéltem Anasztáziával, de csak üzenet formában. Bemásolom a beszélgetést, mert úgy hiteles, a vastagított vagyok én. Mielőtt láttam a sráccal, írtam neki, hogy csinos.

  • Köszi Es Bocsi
  • Miért kérsz bocsánatot? Nem haragszom.
  • Te tudod
  • Igen tudom, mert nem haragszom.
  • Oké
  • Csak nem vagyok jól.
  • Sajnálom
  • Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt nem, hogy ennyire
  • Nekem sem az , de tovább kell lépnem
  • Kinek hogy sikerül
  • En sem így terveztem a tegnapot
  • Elhiheted
  • Csak zajlik az élet
  • Tudom, elhiszem
  • Es sodródom
  • Egész eddigi életemben másképp csináltam
  • Most megpróbálom így
  • Remélem több sikered lesz mint nekem
  • Nem lenne fair
  • Nekem még eltart majd egy ideig
  • Mert még most is kötődőm hozzád
  • Elhiszem
  • Es sajnálom
  • Én is
  • Sokkol jobban is alakulhatott volna ez az egész
  • Igen de valami oka volt tuti
  • Hogy így kellett történjen
  • De így harmadszorra nekem már sok
  • Minden okkal történik
  • Csak azt ne hidd kérlek , hogy ez mar korábbi dolog a (srác akivel láttam)
  • Vagy hogy komoly
  • Ezt szeretnem leszögezni
  • Bármi mást Hihetsz Es gondolhatsz rólam Es erről az egészről
  • Csak ezt ne
  • Elhiszem, és nem tartozol nekem számadással
  • De , ennyivel tartozom
  • Én rólad ettől még jót fogok gondolni
  • Nem szeretnek rosszban lenni veled semmiképp
  • Én is szeretném ha ezután is beszélgetnénk
  • Nem látom akadályát
  • Ahogy neked jobb
  • Es könnyebb
  • Ennek örülök
  • De azt remélem megérted, hogy egy kis időre szükségem lesz.
  • Mint mondtam nekem ez így most sok volt, és bár lehet úgy látszik kívülről, hogy tartom magam, de belül össze vagyok törve.
  • Múlt héten mikor beszéltünk, miután elmentél, néztem egy filmet, hogy kikapcsoljak. De amit vége lett az összes gondolat amit addig ott volt egyszer jutott eszembe és itt sírtam az ágyon.
  • A legrosszabb az egészben az, hogy tudom te is épp úgy szeretted volna mint én. De mint tudjuk a körülmények miatt nem így alakult.
  • Ettől függetlenül ahogy te is én is szeretném, ha jóban lennénk és beszélgetnénk időről időre.
  • Sajnálom tényleg , de ez így kellett történjen. Valami oka tuti volt
  • Próbáld meg így felfogni
  • Igen, tudom és próbálom
  • Én is sajnálom

Csütörtökön, mint hallottam, megint összegyűltek itt szemben egy közös iszogatásra, Anasztázia folytatta, amit kedden elkezdett. Ezen már meg sem lepődtem, ma pedig úton a bevásárlásba láttam őt és az „új barátját” kéz a kézben sétálni.

Nem tudom, mit írhatnék konklúziónak, talán azt, hogy igen, én voltam (lassan 28 éves fejjel) megint naiv és megint megfizettem érte. De kérdem én, olyan nagy kérés, hogy szerethessek valakit, aki épp úgy szeret viszont? Eddig az élet, a sors, a karma, ki hogy hívja, nem adta ezt meg. Viszont azt tudom, aki leragad a múltban elkövetett hibáin, az nem fog a jelenben élni és nem lesz jövője. Ahogy eddig mindig, most is felkelek és megyek tovább előre.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Benéztem a szobába, és látom, hogy az egyik sráccal smárol

Egy kollégista srác írt a Randiblognak arról, hogyan alakultak a kapcsolatai. Nem könnyű terep ez sem.

0 · Dec 25, 2017 05:26pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments