A búcsúbulimon csattant el az első csók

Stefánia levelét olvasva kicsit mosolyognom kellett, mert az én történetem is hasonló

– írja nekünk egy frissen érkezett levélben Fabrícia álnevű olvasónk. És valóban, ez a történet tényleg hasonlít annyiban Stefániáéra, hogy Fabrícia is a munkahelyén került egyre közelebb a főnökéhez. Fabrícia azonban ekkor egy távkapcsolatban volt valaki mással, ezért a dologból, úgy nézett ki, nem lesz semmi. Aztán azonban a történet vesz egy-két olyan fordulatot, ami teljesen szembemegy azzal, ahogy az ember az ilyen főnök-beosztott viszonyokat általában elképzeli – nagyon köszönjük Fabríciának, hogy megírta ezt a levelet, hogy megmutassa, hogy igen, ilyen is van!

Ha ön is szívesen írna, ennek természetesen semmi akadálya! Saját történetét vagy tapasztalatait, kérjük, küldje be a Randiblog e-mailcímére!

„Néhány évvel ezelőtt külföldre költöztünk, akkoriban – 20 évesen – még a családi fészek melegét élveztem.

Nagyon gyorsan megtanultam a nyelvet és egyre jobb munkákat kaptam. Végül megállapodtam egy cégnél, ahol egy csodálatos csapat része vagyok a mai napig.

Amint az egzisztenciám biztos lett, elkezdtem magam egyedül érezni 21 évesen, ez nem csoda. Kapcsolatot, flörtöt, szexet kerestem. Találtam is. De nem lett jobb. Az egyéjszakás csalódások után a véletlen vette át az irányítást, és elém sodort egy 36 éves úriembert – gondoltam akkor. A kapcsolat gyorsan haladt egy távkapcsolathoz képest. 400 km választott el minket, ígyhát hetente vonatoztam. Egy pár hónap után ellaposodott az egész, és elkezdtem kételkedni a dologban.

Az üzletvezetőnk (egy kicsi cég vagyunk) hallgatta végig a sirámaimat, én pedig az övéit az akkori barátnőjéről. Mindig arra jutottunk, hogy egy egészséges kapcsolat működési elveiről teljesen, minden pontban egyet értünk. Aztán egyszercsak nem beszéltünk már a kapcsolatainkról, mert neki már nem volt, az enyémben meg nem változott semmi. Innentől lettek a beszélgetéseink nagyon intimek. Együtt ebédeltünk, folyamatos volt a beszélgetés akkor is, amikor a barátomnál voltam. De ennél tovább sosem mentünk. Aztán változásra vágytam, szóval felmondtam a cégnél, és szakítottam a barátommal. Az utolsó hetemen szerelmet vallottam neki.

Sosem fogom elfelejteni milyen meglepetten nézett rám, ahogy elsápadt. Egy kérdése volt. Miért mondom ezt csak most? Mert ő is szerelmes belém.

A búcsúbulimon csattant el az első csók. Kicsit be voltunk rúgva, szóval amikor azt mondta, hogy feleségül vesz, azt az alkohol számlájára írtam. Egy pár lettünk.

Anyámhoz költöztem, míg új lakást találok, meg új munkát. 2 hét múlva megkaptam a lakása kulcsát, és megkért, hogy költözzek hozzá. Mindketten hittük, hogy ez tényleg szerelem. Beköltöztem. Azóta is itt lakok.

Bemutattam a családomnak. Szinte azonnal. Nekem nem volt kétségem afelől, hogy ő az igazi és az egyetlen a számomra. Ez a mai napig így van. Akinek nem tetszett, azzal nem erőltettem a kapcsolatot. Mivel láthatóan boldoggá tett, hagyott az lenni, aki vagyok, hagyott fejlődni, így a család nagy része azonnal befogadta. Visszatértem a cégbe és azóta szinte nem voltunk egy óránál tovább egymástól távol.

Másfél éve összeházasodtunk. És hogy miért írom ezt Stefániának?

Én 23 éves voltam, ő pedig 58, amikor házasodtunk.

A jövőmet elfogadtam, a jelent élvezem. Vele.

Nem szabad egy ilyen kapcsolatba a családot, barátokat beengedni. Csakis saját magadra hallgass. Ha úgy érzed, ez szerelem, és boldoggá tesz, akkor el fogják fogadni – vagy nem. Én sok emberrel nem tartom a kapcsolatot már. De boldogabb és teljesebb vagyok, mint valaha. Persze sokan ferdén néznek ránk az utcán: „Biztos pénzes a faszi”. De nem érdekel. Mi tudjuk, hogy miért vagyunk együtt és ez az egyetlen, ami számít.”