horoszkóp
shutterstock 404850964

A szüleimnek a szemébe vágta, hogy buták

2018.02.01. 15:30

Olvastam Ramóna levelét és nagyon sok gondolat fogalmazódott meg bennem.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Reméljük, ön is olvasta Ramóna levelét! Már csak azért is reméljük, hogy igen, mert a héten már közöltünk rá egy választ Martinától, de most jöjjön egy másik reakció, ezúttal Birgit álnevű olvasónktól. Ramóna és Martina mindketten arról számoltak be, hogy jómódú nőként egy kevésbé vagyonos férfival kezdtek kapcsolatot, de a szerelemnek rossz vége lett.

Birgit, ha úgy vesszük, ugyanígy járt, az ő történetének azonban mégis teljesen ellentétes a kicsengése: Birgit egyáltalán nem érzi úgy, hogy az anyagi különbség önmagában különösebb akadálya lehetne egy szerelemnek. Most, hogy ilyen eltérő véleményeket hallottunk, igazán kíváncsiak lennénk önre is: ön mit gondol, mik a tapasztalatai? Ha szeretné folytatni ezt a témát, kérjük írja meg saját történetét, és küldje be a Randiblog e-mailcímére!

Nem mondanám magunkat jómódúnak és szegénynek sem, de mindig meg kellett dolgozni a családunkban a pénzért, de jó előretervezés mellett szerintem nagyon jól élünk és sok anyagi támogatást kaptam a családomtól ennek köszönhetően. Amikor vidékről felkerültem Pestre egyetem miatt, akkor kollégiumba mentem, nem albérletbe, két év után elkezdtem dolgozni a suli mellett, hogy tudjak függetlenedni a szüleimtől, mert folyamatosan kontrollálni akartak annak okán, hogy ők tartanak el. (Ma már nincs így és családom is van mégis most is kontrollálni akarnak). Azért írom ezt le, mert itt érzem az első közös pontot Ramónával.

Nekem volt egy majdnem két éves kapcsolatom egy jómódú (újgazdag) család legidősebb gyerekével és egy szem fiával. Az elején minden jól indult, nem tűnt elszálltnak ettől, de azért furcsák voltak kicsit. Ahogy egyre jobban megismertem a családot, úgy kezdtem megbotránkozni. Apuka tartotta el a családot, anyuka csak otthon volt a gyerekekkel (ő amúgy rendes volt velem). A probléma a drága kedves apósjelölt volt, ugyanis nem szokta meg ha ellentmondanak neki, főleg egy alkalmazott lánya, aki ráadásul dolgozni és karriert építeni akar, mert egy nőnek otthon a helye, a gyerek úgyis csak arra emlékszik, hogy a férfi mennyi pénzt hord haza. A többdiplomás szüleimnek a szemébe vágta, hogy buták, mert alkalmazottak, ilyet normális ember nem csinál. Párom ekkor kiállt mellettünk, de ennek intő jelnek kellett volna lennie arról, hogy milyen mintát látott otthon.

Ezután azt vettem észre, hogy a régi barátaim sehol sincsenek, csak azok, akiket akkori párom jóváhagyott, mert szerinte ilyen emberek valók mellém. Összeköltöztünk a sráccal, abba a lakásba, amit a szüleim vettek nekem és nővéremnek, ami apóspajtásnak nem tetszett, mert adják oda anyámék a pénzt, ők kifizetik a hitelt, így lenne saját lakásunk, ha szétmegyünk, akkor meg majd én fizetem a hitelt nekik. (Meg a nénikéd...) Összeköltözéskor kiderült, hogy após figyeltet bennünket és „tereli” a drága fiát. A srác semmit nem segített otthon, pedig én akkor államvizsgáztam, dolgoztam, és még le is cseszett, ha otthon nem volt valami. Mindeközben szórta a pénzt, mint régen, amikor apja bármit megvett neki.

2 hónap után lett elegem. És ezután volt pofája még pénzt követelni tőlem, mert két hete eszébe jutott boltba menni… Nem az volt a probléma, hogy más anyagi körülmények között nőttünk fel, hanem más volt a szülői minta. És ő beengedte a szüleit a kapcsolatba, míg ha én tettem ugyanezt, akkor én voltam a szemétláda. Most egy olyan férfival nevelem a gyermekem, akivel szintén más az anyagi helyzet (én már dolgoztam, amikor ő még tanult, ő költözött ide stb., tehát mondhatni én voltam jobb anyagi helyzetben) de otthonról ugyanazt hoztuk: férfi és nő közösen együttműködik, neveli a gyereket, és nem uralni akarja. Ez az, ami fontos, nem az anyagi helyzet. Úgyhogy Ramónának és minden hasonlóan gondolkozó jómódú embernek üzenem, hogy le lehet szállni a magas lóról a „szegények” közé, mert megéri!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!