Rosszul vagyok attól, hogy egy hete még szexelni akart velem

Régóta olvasgatom a Randiblogot, és most egy akkora trauma ért, hogy muszáj kiírnom magamból. Levelem eszméletlen hosszúra sikeredett, leírtam MINDEN érzésemet és történést. Minden választ szívesen várok!

Egy egészen különleges levél ez, és úgy jött ki a lépés, hogy a beküldő fiatalembernek is egy különleges álnév jutott: az, hogy Harlám. Harlám lefegyverző részletességgel ír legutóbbi szakításáról, az az érzése az embernek, hogy még nagyon friss lehetett az élmény, amikor Harlám ezt megírta. Megcsalásnak számít ez? Olvassa el a teljes történetet, aztán ha van kedve, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére! Várjuk az ön véleményét is, illetve főként saját tapasztalatait és történetét!

„Nagyon fura érzés ez. Próbálok haragudni az exemre, de állandóan csak a hiánya jut el a szívembe.

Valójában próbálok abba kapaszkodni, hogy ha fizikálisan nem is, de lelkileg igenis megcsalt.

Úgy látom, az utóbbi időszak egy hatalmas hazugságháló volt. Sosem mondta, hogy nem érzi jól magát. Hogy megfojtom. Épp az ellenkezőjét mondta. Decemberben a nálunk lévő bulin mondta, hogy tökéletes a kapcsolatunk és mindenben passzolunk, testileg, lelkileg, szellemileg. 24-én meg milyen ajándékot adott? Hogy terhes... ez is milyen beteg alapból. De azt tudván, hogy nem engem akar magának, hogy tehette, hogy ennyire játszott az érzelmeimmel? Nyilván nem repestem az örömtől, de nyugodt voltam és magabiztos.

Ez csak egy ugratás volt, nem volt terhes, de sokáig készítette elő nekem. Gyakran ugrattuk egymást, de lelkileg ez nekem nagy dolog volt, már elfogadtam, hogy ő anyuka lesz én meg apuka, és lesz egy közös gyerekünk. Nyilván, nem terveztük még, de lassan 1-2 éven belül talán ideje lett volna (ő 29 én 27 vagyok). Valójában nem féltem ettől a történéstől. De ha már itt egy másik sráccal ismerkedett nagyon, akkor miért viccel azzal, hogy teljesen el leszünk kötelezve egymás iránt?

A szilveszteri veszekedésünk is... Azon sértődött meg, mert azt hitte, olyasmit mondok, hogy unatkozok vele (ami nem történt meg, imádtam és vártam azt a napot, amit együtt töltöttünk szabin, és ezt neki is tudnia kell). Aztán elsején úgy keltünk, hogy szakítottam vele (amiért este iszonyat mérges volt, nyilván). És mondta, hogy nem is baj, mert jobb lány illik hozzám, egy szebb, fiatalabb. Mondtam neki, hogy gyönyörű, és a korral sincs gond, ez egy faszság, és most az egyszer legyen szíves önző lenni és nem engem szem előtt tartani. Döntse el, hogy velem akar-e lenni. Erre a kérdésre válaszoljon. Mert nem akarom, hogy mártírkodjon, mondja el, hogy ő mit akar. Mert én vele akarok lenni. Erre ezt mondta: „te vagy a legjobb dolog, ami történhet velem az életben”. Összeölelkeztünk és szeretgettük egymást és szerettük egymást.

1 hétre rá fura hangulatban volt. Kérdeztem tőle, hogy miért, mit olvasgat, mondta, hogy csak hülyeségeket. Nagy nehezen elmondta, hogy a régi blogját olvasgatja. Megint felolvasott belőle, mutogatta, nevetett, hogy nyugodjak meg, nincs rosszkedve, igazából vicces, és szeret. Mutatott egy bejegyzést, kb. ez volt: "Nooowaaaaaaaay, nemnemnemnem nem akarom ezt, utállok vele lenni, nem nem neeeeeem." Mondta, hogy ezt akkor írta, amikor az előző pasijával volt. Hogy fohászkodott, hogy jöjjön egy ember az életébe, kit igazán szeret és az is igazán szereti és boldog legyen. „És fél évre rá jöttél te”, mondta.

A kövi pénteken volt az ominózus céges bulijuk. Éjfélkor írta ezt: „hazataxizok, baba, nem tudom mikor végzek”. Felhívtam, mondtam, hogy nem, inkább elmegyek érte, olcsóbb, kényelmesebb stb.  Mondta, hogy okés. Kérdeztem, milyen a buli, mondta, hogy mindenki részeg, de el van. Csak nem akar elsőként lelépni, hiába volt másnap 8-tól dolgunk. 2-re odarendelt, értementem, kérdezte a kocsiban, hogy haragszok-e rá. Mondtam, hogy nem, csak már fáradt vagyok. Este lefeküdtünk, összebújva. Másnap korán keltünk, aztán aludtunk. Elmentünk este vacsizni, ott mondta, hogy olyan fura vagyok, nem nézek rá, nem érek hozzá, meg se csókolom. Mondtam, hogy csak fáradt vagyok és bambulok, de nagyon szeretem. Valójában a következő esett rosszul: nekem soha nem válaszolt azonnal, nehéz volt telefonálni vele, mert nem vette föl, mondta, hogy munkában nem figyeli a telefonját. Itt meg este végig vagy az ölében volt, vagy az asztalon. És hát hogy neki fontosabb volt előző nap 2-ig bulizni, mint hogy a szombati napot értelmesen együtt tudjuk tölteni. És hogy le akarta mondani a vacsit apukájukkal, mert fáradt volt, csak meggyőztem, hogy ne csináljuk már, ez volt az ajándékuk karácsonyra neki. Este haza, összebújva alvás.

Vasárnap tanultam, ő a szobájában volt, de az egyetem nagyon lehúzott, a fáradtság és a stressz iszonyú rossz kedvet adott nekem. Ő próbált felvidítani, még szexelni is akart, de mondtam, hogy ne haragudjon, iszonyúan rossz a kedvem... Kicsit megsértődött, játszottunk lefeküdtünk aludni. Reggel csak ő ment dolgozni, én otthon maradtam. Mindig azt csináltuk, hogy ha valaki otthon marad, akkor induláskor odamentünk az ágyhoz és megszeretgettük picit, 1-2 puszi és köszönés. Na, hétfőn reggel csak bekiabált, hogy akkor elindul. Megkérdeztem, hogy elvigyem-e, számolgatott, azt mondta, hogy végül is nem kell, mert nem értem volna vissza a reggeli meetingemre. Adott egy puszit, mikor kimentem, megköszöntem, mondta, hogy mit köszönök. Mondtam, hogy a puszit és hogy van nekem. Lépett ki, köszönt, mondtam, hogy szeretlek, ő meg azt válaszolta, hogy tanuljak. Napközben picit beszéltünk, meg mondta 11-kor, hogy átmegy munka után apukájához, mert apukájuk mondta, hogy furi egyedül.

Este 10-kor a tesója felhívta, nem vette föl. Én is hívtam, nekem sem. Felhívta a tesója az apukájukat, mondta, hogy onnan már fél órája elindult. Itt mind a ketten azt hittük, hogy baj van. Én ültem föl a bringára, a tesója hívta apjukat meg az unokatestvérüket. Éjfélkor szólt, hogy él és jön haza. Mondta, hogy csak egyedül akart gondolkozni és megköszönte, hogy így aggódunk érte. Kimentünk a teraszra, a tesója kérdezgette, hogy mi a baja, összevesztek-e apukájukkal, mondta, hogy semmi baj nincs, majd el fogja mondani, de ne nyaggassuk. Bementünk a szobánkba, kérdeztem, hogy mi a baj, és mondta, hogy „térjünk rá vissza pár nap múlva”, de a vissza szónál már sírt. Két órát beszéltünk sírva végig, mondta, hogy elmúlt a szerelme az irányomba, nem kereste, de megtalálta a szerelem egy másik emberben, elmondta, hogy kiben, mondta, hogy nem boldog már itt, nehezen áll föl a munkából. Aztán elment.

Elmúlt a hét, mindennap más vigasztalt, tartották bennem a lelket. Nem tudtam dolgozni, se semmit. Egész héten a fájdalmas szomorúság volt bennem, péntek estére sikerült egy kis haragot beleszőnöm, hogy könnyebb legyen. Erre szombaton találkoztunk. A szobájában voltunk, a földön, a matracán. Az elején elég tárgyilagosak voltunk, aztán mondta, hogy köszöni, hogy ilyen jól viselem, mert nagyon rossz volt hétfőn neki. Aztán picit bekönnyezett a szeme. No, itt megöleltem. Kérdeztem tőle, hogy mi volt rossz a kapcsolatunkban, mondta, hogy nem akar a rosszakról beszélni. Mondtam, hogy pedig tényleg érdekel, és tényleg szeretném tudni. Erre elmondott 3 dolgot (idősebb, fojtóan szeretek és beszürkült mellettem).

(Az, hogy fojtóan szeretem... Pl. amikor átjöttek a kollégáim, mondta, hogy végig fogtam, és ez rossz volt... De mondta egyszer, hogy most úgy megnyalna, annyira szeret (ez egy közös kis játékunk volt), és lássák, hogy az enyém. Most akkor mi...? Aztán mondta, hogy sehova nem jártunk... De akármikor hívtam koncertre, nem akart jönni, mert hogy öregnek érzi magát másokhoz. Most akkor..?) Itt kezdett ideges lenni a témától, mondtam, hogy nem veszekedni jöttem, nyugodjon meg, csak beszélgetünk. És megöleltük egymást.

Elmesélte, hogy rossz otthon lennie, mert hiányzok a szobájából, és nem tud így itt lenni. Albérletre nincs pénze, mondtam, hogy költözzön a sráchoz, mondta, hogy oda nem akar. Úgyhogy ha jön valami ismerős, akkor tud csak elköltözni, de nem keres albit, mert ismerősön keresztül tudja majd csak kifizetni. Mondtam neki, hogy azért arra készüljön, hogy néha lehet, hogy itt leszek, átmegyek a tesójához, mondta, hogy akkor majd olyan lesz mint régen, amikor még nem jártunk (szoktunk nevetgélni, hogy régen csak annyi volt a kapcsolatunk, hogy bekopogtam és bekiabáltam, hogy szia, nem jössz át?). Mondta, hogy terve szerint nem lesz itt sokáig. Nagyjából innentől fogtuk egymás kezét... És egymás kezét fogtuk, ő is fogta az enyémet, török ülésben, térdünk összeérve.

Mondtam, hogy lehet, lesz új munkám, ő meg mondta, hogy lehet, hogy őt meg kirúgják, és egy picit megint elpintyeredett, én meg magamhoz öleltem. Belebújt a nyakamba, simogatta a hátamat, én meg a fejét, haját és a hátát a pólója alatt. Aztán kérdeztem tőle, hogy ez neked így most jó? Elhúzódott és mondta, hogy egész héten nem volt ilyen nyugodt. Kéz a kézben beszélgettünk még, kérdeztem, hogy a rosszak után a jóra is kíváncsi vagyok. Azokat simán elmondta, mondta, hogy hihetetlenül nyugodt mellettem, hatalmas nyugalmat adok neki. Nagyon nagy támasz vagyok és odaadó. És hogy eszméletlen jó volt a szex és valószínűleg sose lesz többé ilyenben része. Mondta, hogy viszont mostmár legalább szabadon tudsz menni mindenhova, én azt válaszoltam, hogy szerintem ezt magadnak mondod. Aztán mondta, hogy legalább megtudtam, hogy így is tudok szeretni... Erre is azt válaszoltam, hogy szerintem ezt magadnak mondod.

Megint ölelkeztünk, aztán térdünk összeérve, kéz a kézben összeérintettük a homlokunk. Némelyik ölelésnél ő adott puszit, némelyiknél én. Aztán mondta, hogy induljunk, felálltunk, összeölelkeztünk, és bocsi, hogy ebbe is beleavatlak, de azt csinálta, hogy az egyik kezével lenyúlt, megfogta csomagom, és kedvesen „megnyunyorgatta”, azzal a szöveggel, hogy te is nagyon fogsz hiányozni, és eddig az enyém voltál, de mostmár elengedlek.

Mondta, hogy nagyon fogok hiányozni az életéből, és hogy ne lepődjek meg, ha mondjuk fél év múlva rámír, hogy mizu. Aztán lementünk, elszívott egy cigit és elváltunk.

Mondtam, hogy ha másfél hónapja szerelemes, miért volt velem, és mondta, hogy azóta ismeri csak, és a szerelem csak később jött. De nem tudom, mikor. De a fentiek fényében és abszolút nem értek semmit.

Én ezt így éltem meg. Én ezt láttam. És úgy érzem, át lettem verve. Nem értem, miért hazudott, nem értem, miért nem mondta, hogy rossz valami, nem értem, hogy szombaton is miért viselkedett így velem.

Írásban semmilyen velem. Tőmondatokat írt csak azóta, olyan mintha haragudna rám. De nem tudom ezt sem, hogy miért.

Borzalmas érzés arra gondolni, hogy már most egy másik csávó karjaiban ölelkezik, fekszik, akit alig ismer. Szinte biztos vagyok benne, hogy 1-2 héten belül odaköltözik. Rosszul vagyok attól, hogy egy hete még szexelni akart velem, de jövő héten mással fog szerelmeskedni (ha már nem történt meg).

Hétfőn úgy vártam haza, hogy beszélgessünk magunkról, hogy elmondjam, hogy sajnálom a viselkedésem, hogy fáradt voltam és kikészült. Hogy van-e bármi, amin javítani tudunk... Egészen más történt.

Komolyan nem akarom zaklatni, elfogadom, hogy így döntött, de szerintem érthető, hogy csak állok és értetlenkedek. És így nagyon nehéz túltenni magam mindenen.

Köszönöm szépen, hogy leírhattam ezt. Remélem, másoknak hamarabb fog felnyílni a szeme, mint nekem...”