Negyvenes, elvált férfi vagyok, édesanyámmal élek

Az Önző nő vagyok, mert még nem szültem című levélre reagálnék és megvilágítanám a másik oldalt is, csupán a sztereotípiák elkerülése érdekében.

A kérdéses levelet itt lehet elolvasni, ez tartalmaz egy mondatot, amire az alábbi levél beküldője, Géza direktben is reagál:

Egy férfi, aki még a férfiak számára erősen lejtő pályán (munkaerőpiacon, életben, úgy általában majdnem mindenhol) sem képes 35 éves korára lakást és normális karriert, keresetet összehozni, az szerintem inkább szép csendben húzza meg magát, és spóroljon tovább.

Géza úgy érzi, ebből a leírásból van, ami nagyon is illik rá, de nem érzi fairnek ezt a tipizálást. Természetesen megírta, miért van abban a helyzetben, amiben, és hogy miért nem találja igazságosnak a fenti sommás megállapítást. Ha elolvasta Géza érveit, kíváncsiak lennénk az ön tapasztalataira is! Amennyiben van kedve, kérjük, írjon nekünk, levelét a Randiblog e-mailcímén várjuk!

„Jómagam egy negyvenes, elvált férfi vagyok és (lányok, meneküljetek) édesanyámmal élek. Éltem albérletben, amely megszűnt, ott nyolc évig laktam, két éve költöztem vissza a szülői fészekbe. Miért? Egyrészt nem vagyok hajlandó 120 ezer Ft-ot kifizetni egy bútorozatlan lakásért, mert bútoraim vannak, másrészt kényelmi szempontok is vezéreltek. A címben említett levél írója is felrója a hozzám hasonló helyzetben lévő férfiaknak, hogy aki 35 éves korára nem áll az egzisztencia legfelső fokán, az jobb ,ha csendben marad. Nos.

Jómagam még ma is képzem magam, tanulok, jól fizető szakmám van, az informatikai piacon dolgozom. Több szakmával is rendelkezem. Felhívnám a levélíró hölgy figyelmét egy nagyon fontos tényre azonban: az én korosztályomnak, az 1970-76 között született férfiaknak (a nők helyzete kissé más, de ez már evolúciós probléma, mármint az, hogy párt a nő választ, ezért kicsit más helyzetből is indulnak) semmi esélyük nem volt, hogy saját egzisztenciát építsenek fel. A rendszerváltás idején már lakáshoz nem lehetett jutni, hitelt gyakorlatilag alig lehetett felvenni, vagy nagyon előnytelen kondíciókkal, és mire ezek a dolgok megváltoztak, már abból a korból csúsztunk ki, ameddig még felvehettünk volna bármit is.

Én a válásom után mindent otthagytam, ez a jellemző válások esetén, a nők, így levélírónk is, könnyen mondhat bármit, a válások győztesei (vagy kevésbé vesztesei) az esetek túlnyomó többségében ők. De őt sem ítélném el a sztereotípia ilyetén felvetése miatt, hiszen ez az ő tapasztalata és én ezt tiszteletben tartom. Csupán megjegyzem: nem minden az, mint aminek látszik.”