horoszkóp
shutterstock 287153663

Rendben van, de fizessem ki nekik a taxit

2018.03.10. 14:58

Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem a mondandómat. Szoktam olvasni a blogotokat, voltak és remélhetőleg lesznek is még nagyon megható, vicces, néha perverz történetek, de Túlia története arra sarkallt, hogy „tollat ragadjak”, és írjak nektek.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Kadosa álnevű férfiolvasónk levelének bevezetőjét olvashatta ön fent, maga a levél alább található. Kadosa a Randiblog e-mailcímére írt nekünk, csakúgy, mint korábban Túlia, akit Kadosa a bevezetőben említ. Túlia arról mesélt, hogy 30 éves és szűz, részben mert úgy érzi, hogy nem olyanok a tulajdonságai, mint amit a férfiak elvárnak. Kadosa azt mondja erre reagálva, hogy ő is hasonló helyzetben van: nem talál magának párt. Nem mintha nem próbálkozna: azt meséli, több társkeresőt is kipróbált már, és egy rosszul sikerült randiját is megírta nekünk. Önnek is vannak hasonló tapasztalatai? Írjon ön is! A fent említett, szokásos címünkre várjuk a levelét!

A hölgy, aki írt magáról, nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és itt most nem a szüzességére gondolok, hanem elsősorban az említett tulajdonságaira. Nekem tetszenek a visszafogott nők, és valamilyen szinten a leírt történetben kicsit magamra is ismertem. 33 éves leszek, de sajnos jó ideje nem volt részem tartós párkapcsolatban. Utoljára amikor egyetemista voltam, akkoriban voltak hosszabb-rövidebb távú kapcsolataim, és amióta felköltöztem Budapestre (munka miatt), szinte már csak alkalmi kapcsolatok jöttek össze. De ehhez is jó pár évnek el kellett telnie.

Nehéz megfogalmazni, de az egyetemen, egyetemistaként az ember azt érezheti, hogy a párkapcsolatokból soha nem fogyhat ki. Aztán bekövetkezik a sivár valóság, más dolgok lesznek a fontosabbak, a párkapcsolat kialakítása teljesen háttérbe szorul. Helyt állsz a munkahelyen, felfedezed az új környezeted, élvezed az újdonságokat, tényleg az életed egy új fázisába lép.

De aztán, ahogy a hölgy is írta, eltelik kis idő, és előtérbe kúszik a párkapcsolati téma, a családban folyton érdeklődnek, hogy „van már valami lány a láthatáron?”, „otthon biztos örülnének már egy unokának Anyukádék”. Az ember már stresszel is rá a dologra. Jönnek a cimborák, barátok esküvői, amit úgy képzel el mindenki, mint az Ünneprontók ünnepe című filmben, hogy majd megjelensz ott és „úgyis összejön a dolog”, a valóságban pedig isztok, esztek, újra találkozol rég nem látott ismerősökkel, még többet esztek/isztok, és másnap felkelsz, és egy ugyanolyan nap lesz, mint a többi. Ezek után eljön az a pillanat, amikor ezen barátokhoz jársz babalátogatóba, viszed a gyerekeknek az ajándékokat, apróságokat... Persze mindezek közben jól érzed magad, de legbelül mindig ott van az a kérdés, én mikorra jutok el ide.

Rengeteg párkereső alkalmazást használtam, Tinder (jó ez alapvetően tudom, hogy nem annak készült), Randivonal, még az Elittárskeresőt is, amiről a legtöbben azt írták, hogy lenyúlás, de végső esetben már az is bejátszik. Tartós sikerről egyik estben sem számolhatok be. Talán ezen törekvéseimnek az egyik utolsó találkozó vetett véget, mikor az aktuális lánykával megbeszéltük a helyszínt a randira, és kivételes alkalom volt már az is, hogy ez a lány PONTOS volt. Tényleg ott volt időben a találkahelyen, de nem egyedül jött, hanem a barátnőjével.

Mikor rákérdeztem, hogy most ezt mégis hogy kell érteni, amikor ez egy randi lett volna, csak egy olyan választ kaptam, hogy a barátnője elkísérte, és hogy ez zavar-e engem. Talán megértettem volna abban az esetben, ha egy privát helyen találkozunk, valami zárt térben, és a bizalmatlanság miatt hozza el a barátnőjét, de nem hiszem, hogy ez indokolt lett volna a Deák téri italkimérő helyiségek egyikében, ami ráadásul a szabadban van több ezres tömeggel körülvéve. Ezen is túl tettem magam – lehet, túlságosan is vágytam már a sikerre – és mindkettőjüket meghívtam egy-egy italra, de a beszélgetés döcögős volt, és szinte egyfolytában mindketten a telefonjukat nyomkodták.

Egy idő után elpattant nálam is a cérna és mondtam, hagyjuk ezt, semmi értelme folytatni. Erre jött a meglepő válasz, hogy rendben van, de fizessem ki nekik a taxit, amivel eljöttek ide, és a hazaútra a költségeiket. Annyira leblokkolódtam, mintha egy rossz „kurvázós” történetbe csöppentem volna a Deák tér kellős közepén. Természetesen nem fizettem semmit, de olyan patáliát csapott a két csaj a téren, hogy fülem-farkam behúzva jöttem el onnan, mintha valami bűnt követtem volna el. Rém kellemetlen élmény volt.

Lehetne sorolni még, mivel jár a folytonos egyedüllét (otthon), de szerintem a legkiemelkedőbb dolog az önbizalomhiány kialakulása. Pedig a családi hátterem – saját véleményem alapján – kiemelkedően jó, érzelmi alapra gondolva, jó munkahellyel rendelkezem, rengeteg barátom van, és nagyon szeretek társaságban lenni, de a párkeresés valahogy nem jön össze.

Mostanában, hogy ne stresszeljek rá annyira a dologra, nagyobb külföldi utazásokra járok/szervezek, amik egy kicsit szélesítik a látásmódomat, és nem mellesleg elterelik a figyelmemet a felesleges stresszről.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!