Kidobálta a bugyim az utcára, hogy takarodjak

Az én történetem nagyon hosszú lenne…

Fontos ebben a bevezetőben a feltételes mód – hosszú lenne ez a történet, ha a beküldője, Johanna telerakta volna unalmas részletekkel. De szerencsére nem ez a helyzet, ezért nagyon is érdekes olvasmány Johanna levele. Ő egy olyan kapcsolatáról írt nekünk a Randiblog e-mailcímére, ami a beszámoló szerint rendkívül egyoldalú volt: Johanna rengeteg mindent beleadott a kapcsolatba, a férfi viszont fel se vállalta, sőt, alkalmanként szakított is vele. Johanna mégis évekig kitartott.

Ha ön is szívesen mesélne, kérjük, ne habozzon, a fenti címre az ön levelét is várjuk!

„Évekig vártam és harcoltam egy férfiért, aki elhitette velem, amit látni akartam.

Az 5 év küzdelmében annyit értem el, hogy 20 km-rel arrébb költözött a családjától, de elválni nem volt hajlandó. Az elköltözése után az ígérgetések is elmúltak, amivel addig etetett (közös gyerek, házasság)...

Minden férfi arról ír, csak egy lányra vár, akinek nem fontosabbak a barátok, aki nem lusta, akiben megbízhatnak stb., de mikor ilyet kapnak, az nem kell.

2 éve várok egy összeköltözésre, nem akar… Elkezdtem érveket gyártani neki a gyerekek miatt, ezért 2 háztartást kezdtem vezetni, az enyém és az övét, elfogadtam a gyerekeit (akikkel volt néha mit küzdeni, és akik többet vannak nála, mint az anyuknál! Játszottam, tanultam velük.) Egyszer nem fordítottam hátat, próbáltam megértő lenni, a munkájába segítettem, ahol tudtam, mellette csináltam a sajátom! Néha már megszakadtam, annyira próbálkoztam! Egy héten többször próbáltam sütni, főzni neki, de tehetős ember lévén éttermekbe járt, ahova engem soha nem vitt el. Közös helyekre, ahol ismerik, nem vitt.

Csak jó messzire ha utazott, mindig én mentem hozzá, mint egy jól benevelt nő! Soha nem mentem nélküle sehova, nem barátnőztem, buliztam, akkor sem, mikor még nem jött el itthonról. A végén már csak én udvaroltam neki, vettem a maradék aprócska pénzeimből apró dolgokat neki. Minden este masszíroztam, ha vele voltam, ölelgettem, puszilgattam. Csak próbáltam jó lenni és kitartani, megfelelni és a szeretetem maximálisan kimutatni! Ez lett a hála...

Kidobálta az egy darab bugyim, ami nála volt, az utcára, hogy takarodjak (5 eset biztos volt ilyen), napok-hetek múlva jött egy mail, hogy hiányzom. Én gyártottam az indokot, hogy stresszes a munkája, ne hagyjam most magára. Vissza mentem hozzá, ki kell ugye tartani a másik mellett a rosszban is! (Rengetegszer olvasom itt!) Utána megkaptam, ha nem tetszik a rendszer, húzhatok, kap a helyemre másikat!

Hisz nőből annyi van, mint a bicikli.

Rendületlen szeretem! Szeretem a mai napig!

De elfáradtam, hogy egy olyan emberért küzdjek, akinek én nem kellek!

Azóta is minden nap belehalok az érzéseimbe, nyugtatókkal alszom, és csak remélni tudom, hogy a sebek nem maradandóan gyógyulnak majd be egyszer...

A tanulság talán az, hogy nem minden esetben a kitartás a lényeg, hanem a korlátok felismerése és a jelek észrevétele!

Még mielőtt abba a hibába estek, mint én!

Hogy annyira szeretsz valakit önzetlenül, hogy mindent elnézel neki mindenek után, aztán azon kapod magad, hogy egyedül vagy! Nincsenek barátaid, feladtad a munkád, és kezdhetsz mindent elölről.

Csak az éveid nem kapod többet vissza.

Meg a szíved, amit ő tört ripityára!”