Féltékeny vagyok a boldog emberekre. Bánatomban eszem

Újabb levél érkezett a Randiblog inboxába, és a beküldőnek, mint mindenkinek, aki szerepel ebben a rovatban, adtunk egy véletlenszerű álnevet: ezúttal azt, hogy Kreszcencia.

Az eggyel ezelőtti levelet egy olyan fiatalember írta, aki annyira idegennek érezte saját magától a társkeresés valóságát, hogy úgy döntött, inkább szűz marad. Kreszcenciának nincsenek ilyen gondolatai, ő nagyon is részt szeretne venni ebben, de nem megy. Természetesen nem meséljük el helyette, hogy pontosan mi nem és miért nem, érdemes elolvasni Kreszcencia alábbi beszámolóját. Önnek is vannak hasonló gondolatai, hasonló tapasztalatai, lenne tanácsa ilyen helyzetre? Vagy valami másról mesélne szívesen? Mindegyik esetre ugyanazt tudjuk mondani: kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

„22 éves, érzelmileg kiégett nőnek érzem magam.

Irigylem a párokat. Féltékeny vagyok a boldog emberekre. Mert én nem lehetek az. A magam köré húzott 20 méteres betonfalat nem tudom, hogy bonthatnám le.

Önbizalomhiányban szenvedek, mert az elkorcsosult világ azt a képet festi elém, hogy az alakomnak tökéletesnek kell lennie. De nem az, és hiába szeretnék tenni érte, nem megy. Bánatomban eszem… sokat. (A 70 kg-t évek óta tartom.)

Valamiért azt hiszem, ez a gond a párkeresésben is.

Ebből adódóan taszítom magamtól az embereket.

Nem jön magától a kedveskedés, az érzelmeim kimutatása. Amíg más csupán egy érintéssel is éreztetni tudja, hogy fontos neki a másik, én ezt cikinek érzem. Mármint, ha én csinálom.

Minden mondatom megfontolt. Nehezen beszélek az érzéseimről, feszengek, zavarban vagyok.

Találtam végre egy férfit, aki bármit megtenne értem, de úgy érzem, emiatt a hibám miatt le fog lépni. Én pedig már felőrlöm magam, pedig hosszú ideje ő az első, aki lebontott vagy 2 sor téglát a falamból.

Sokszor úgy érzem, hogy jobb nekem egyedül, hogy nem kell mellém senki. De mióta az életembe toppant, ha nincs velem, őrülten hiányzik, ahhoz viszont, hogy keressem, nyuszi vagyok.

Adok-kapok helyett csak kapok van, és nem tudom, mit tegyek, hogy el tudjam magam engedni.

Minden ember előtt feszengve érzem magam, túlságosan érdekel az emberek véleménye.

HELP ME PLEASE!”