horoszkóp
tk3s 1208582

Végre átestem a „tűzkeresztségen”, anélkül, hogy be kellett volna ismernem tapasztalatlanságomat

2018.04.08. 10:51

Rendszeresen látom, hogy leközölnek cikket olyan férfiakról, néha nőkről, akik még mindig nem tudták elveszíteni a szüzességüket. Úgy látszik, hálás a téma, hogy ilyen sokszor írnak róla, bizonyára több embert érint, mint azt elsőre gondolnánk. Amiről viszont soha nincs szó, hogy mi a megoldás. Mindig csak az van, hogy 30+ éves, jól szituált, sportos, egzisztenciával rendelkező férfi (nő) hiába próbálkozik, nem jut egyről a kettőre. Én magam is hasonló cipőben jártam korábban, bár én szerencsére nem vártam meg a 30-at, de 25 már sajnos elmúltam.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Walter álnevű olvasónk levelének bevezető bekezdését olvasta el ön az imént. Amint azt Walter említi, valóban rengeteget volt szó az utóbbi időben itt a Randiblogban a szüzességről, illetve annak elvesztéséről, és ennek fő oka Túlia álnevű olvasónk rendkívüli népszerűségre szert tett levele. Ez az írás még februárban jelent meg, de azóta is folyamatosan érkeznek rá a válaszok, amik közül menet közben jó sokat meg is jelentettünk már

Amint az a bevezetőből is kiderül, Walter szintén hasonló helyzetben volt, szexuális tapasztalat nélkül, relatíve idősen – de felismerte, hogy mivel van a probléma, dolgozott rajta, és megoldotta. Hogy mindezt hogyan, azt részletezi az alábbi, roppant érdekesen megírt levél. Ha úgy érzi, hogy ön is szívesen hozzátenne ehhez a beszélgetéshez, kérjük, küldje be ön is saját történetét és/vagy tapasztalatait a Randiblog e-mailcímére!

Magamról annyit, hogy én is elmondhattam azt magamról, hogy jó munkahelyeim voltak, átlagon felüli fizetésekkel, alkohol- és egyéb problémáktól mentesen és önálló, független élettel. Ám a szerelem rám sem akart találni, pedig csúnya sem vagyok. Csalódottságomban én is a munkába menekültem, ez viszont csak tovább rontott a helyzeten, hiszen egyre jobb munkahelyeim lettek, vagyonkám is egyre jobban gyarapodott, a szabadidőm viszont szinte teljesen megszűnt. Azzal nyugtattam magam, hogy nekem nincs időm ilyenekre, meg amúgy sem kellek senkinek sem. Hiányoztak azok a támogató és őszinte barátok is, akik példát mutathattak volna. Voltak helyettük viszont olyan közeli barátok, akik szintén hasonló helyzetben rekedtek. Egymást nyugtatgattuk esténként, történeteket meséltünk, álmodoztunk néha egy kicsit, de egyikünk se tudott semmi eredményt felmutatni.

Aztán több olyan esemény is történt az életemben, ami kilendített ebből a lagymatag helyzetből. Nem tudnám megmondani, melyik esemény volt a döntő, talán mindegyik egy kicsit segített. Remélem ezzel segítséget tudok nyújtani a hozzám hasonlóaknak.

Egyszer csak befutott egy email egy új munkalehetőségről külföldön, otthonomtól legalább 1000 km-es távolságra. A lehetőséget azonnal, gondolkodás nélkül elfogadtam, nem volt semmi, amiről nehéz lett volna lemondanom a korábbi életemből. Nem voltak közeli barátaim, se barátnőm, se háziállat, se semmi...

Arra gondoltam, hogy ilyen messze, minden ismerőstől, aggódó szülőktől távol végre tiszta lappal kezdhetek és mindent átgondolhatok. Bekerültem egy új csapatba, a munka tetszett, a szabadidőm is több lett. Voltak magyar kollégáim is, az egyikőjük velem egykorú volt és épp az esküvőjét tervezte/szervezte. Ez nagyon elgondolkodtatott, sőt megijesztett, hogy neki, aki véleményem szerint minden tekintetben alattam volt, összejön a házasság. Ekkortól én is belevetettem magam a netes társkeresésbe, most már sokkal-sokkal komolyabban, elszántabban és határozottabban. Az, hogy itt, ilyen távol is helyt álltam, hogy ide kerülhettem, nagy lökést adott az önbizalmamnak is. A távolság azonban gondot okozott, hiszen nem tudtam egyből randit is leszervezni. Bár egyre ügyesebb lettem, mindegyik új kapcsolatom megszakadt a távolság miatt. De éreztem, hogy egyre közelebb kerülök célomhoz.

Idővel a munkahelyen a kollégák is lecserélődtek körülöttem, jöttek újak, fiatalabbak. Mivel sok időt együtt töltöttünk, előbb-utóbb megismertük egymást és minden titok kiderült. Segítségből nem volt hiány, sorban kaptam a jobbnál jobb tanácsokat. Ez is nagyon fontos volt számomra, mert végre nem azt hallgattam, hogy mit hogyan NEM lehet, meg hogy mi miért NEM fog sikerülni, hanem azt, hogy mit kell tenni, hogy sikerüljön. Nem azt mondták, hogy nekem soha nem lesz senkim, hanem hogy hogyan lehetne. Így további önbizalommal felvértezve levelezni kezdtem életem első nagy plátói szerelmével, akivel már évek óta nem találkoztam. Levél levelet követett, megszerveztem a randit, szabadságot vettem ki, megfogadtam pár öltözködési tanácsot, új frizurám lett, a kollégák kitöröltek a fejemből minden régi és hibás berögződésem, és azt a gyakori hibát, amit rajtam kívül szerintem mások is sokan elkövetnek, hogy mindig valamilyen jelre várnak. Nincsenek jelek, nem szabad mindent túlgondolni, helyette cselekedni kell és nem szabad félni a kudarctól!

Az első randi az új barátnőmmel jól sikerült, és a szabadságom alatt még továbbiak követték. Lassan haladtam előre, néhányszor még hazautaztam hozzá és egyszer csak végre én is átestem a „tűzkeresztségen”, anélkül, hogy be kellett volna ismernem előtte a tapasztalatlanságomat. Sajnos azonban nem volt hosszú életű kapcsolatunk, de a következő lánnyal már sokkal gördülékenyebben ment minden. Ő még mindig nem volt az igazi, de mellette már nem aggódtam, és szépen lassan kitanítottuk egymást. Ő jóval rugalmasabban állt a távolsághoz, de a végtelenségig ez sem működött... Néhány újabb munkahelyváltással újra közelebb kerültem szülővárosomhoz és végül megtaláltam azt a nőt, akivel azóta is együtt élek és a közös babánkat várjuk.

Összefoglalva, hogy mit is kell tenni azoknak, akik tovább akarnak lépni:

  • Saját magukkal megbeszélni, hogy akarják a változást, nem halogatni, nem keseregni, nem másokat hibáztatni, nem a csalódásoktól félni;
  • Olyan baráti társaságot kiépíteni, akikkel őszintén meg lehet beszélni a gondjait és akik már elértek valamit, tudnak és akarnak is segíteni, nem pedig velünk együtt keseregnek;
  • Kilépni megszokott és kényelmes komfortzónánkból és más utakon próbálkozni, nem pedig mindig újra és újra ugyanaddig a pontig eljutni, majd ott kudarcot vallani;
  • És a legfontosabb: cselekedni! Minden lehetőséget megragadni, minden követ felfordítani, semmit sem visszautasítani. Soha nem tudhatjuk, hogy milyen új dolgot tanulhatunk, kivel/kikkel ismerkedhetünk össze egy véletlen folytán.

Sokan a szűz férfiaknak a prostitúciót javasolják, én azonban mindenképpen ellenzem ezt a radikális módszert! Egy prostituált csak a szexet tudja megmutatni, azt is szeretné gyorsan letudni, de nem tanít meg férfinek lenni, nem mutatja meg a női szívhez vezető utat. Véleményem szerint ha valaki hagyja magát egy ilyenbe belerángatni, csak ártani fog magának. Hová lesz az önbecsülése és önbizalma, ha csak pénzért kap meg valamit, amit odafigyeléssel, udvarlással, szeretettel kellene elérnie?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!