Szeretném veletek megosztani egy 32 éves, elvált nő és egyben 1 gyerekes anya sztoriját.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ebben a posztban Ida álnevű olvasónk levelét lehet elolvasni, és Ida legfontosabb adatait a fenti bevezető tartalmazza. Többször volt már szó itt a Randiblogban arról, hogy szülőként mennyivel nehezebb társat keresni, és ezzel összhangban Ida nemcsak a fenti bevezetőben, hanem a társkeresőkön rögtön azzal is kezdte, hogy van gyereke, hátha ezzel megelőzi a kellemetlenségeket. Talán nem lőjük le a poént annyival, ha előre eláruljuk, amit nyilván ön is sejt, ha kicsit is ismeri ezt a rovatot: nem sikerült megelőzni a kellemetlenségeket.

Kérjük, olvassa el Ida beszámolóját, aztán ha van idevágó története vagy tapasztalata, kérjük, küldje be nekünk a Randiblog e-mailcímére! De persze az se baj, ha nem kapcsolódik szorosan az ön levele az Ida által felvetett témához, hiszen mindenkit szívesen meghallgatunk bármiről, aminek párkapcsolatokhoz van köze.

8 hónapja vagyok újra a húspiacon. Az elején nem vágytam kapcsolatra, inkább csak arra, hogy kipihenjem az előzőt. Aztán jött a tél, és kezdtem magam egyedül érezni. Eljárni szórakozni nem az én világom, a pult mellett ülve inni lehet, de ismerkedni szerintem nem.  Mi a legegyszerűbb megoldás? Persze, hogy a netes ismerkedés. Felregisztráltam több oldalra is, fizetős-nem fizetős, lazább kapcsolatot keresős-komolyabb kapcsolatot ígérő és stb. Persze a pasik egyből rám raboltak. 5-10 évvel idősebb, vagy épp fiatalabb férfiak árasztottak el leveleikkel. Én pedig elkezdtem szűrni:

  • jó lenne ha a közelben lakna;
  • legyen hasonló korú és hasonló végzettségű;
  • szebb legyen az ördögnél egy fokkal;
  • ne dohányozzon, és max. alkalomszerűen igyon.

A maradékból választottam.

Volt egy kedves arcú, szép zöld szemű pasi, aki bár mackós testalkatú volt (és ezt a képek is igazolták), szimpatikusnak tűnt. Velem egyidős pasi volt, diplomás, de még anyukával lakott.

Elkezdtünk írogatni, ismerkedni. Kiderült, hogy nekem van gyerekem! Ez nem is volt probléma az első pár levél váltáskor.

Majd egyszer csak jött a hidegzuhany. Ő nem akar előnevelt gyereket, majd egyszer lesz neki saját, de a másét köszi, nem kéri, szóval zárjuk is le ezt itt most!

Én elhűlve olvasom az üzenetét, és értetlenkedek. De hát rajta volt az adatlapomon, nem tagadtam le, az első pillanattól kezdve adott volt ez az információ. Miért kezdett el velem ismerkedni akkor?

32 éves, csinos, feszes testű, értelmes nő vagyok, megteremtett egzisztenciával, vezető pozícióval, saját lakással, saját kocsival, hitel nélkül ...ja, és egy gyerekkel.

Szóval biztos bennem van a hiba, amiért egy „anyámmal élek” pasinak nem kellek, mert gyerekem van! Tiszta szerencse, hogy nem jutottunk el az első randiig, mert akkor elvihettem volna a saját autómmal moziba, majd felvihettem volna a saját lakásomba, hogy megdughasson, amiért fizetett nekem egy mozijegyet! Ennyit a mai pasikról. Nincs semmijük, csak igényeik. És még én érezzem szarul magam, amiért gyerekem van, ugye?

Köszi, hogy meghallgattatok!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Felvihettem volna a saját lakásomba, hogy megdughasson

„32 éves, csinos, feszes testű, értelmes nő vagyok, megteremtett egzisztenciával” – írja magáról olvasónk, aki egy dolog miatt mégsem talál társat.

201 · Apr 13, 2018 03:27pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments