horoszkóp
shutterstock 635555000

Nem vagyok elég csinos, miért nem hordok csipkés bugyit

2018.04.18. 15:52

Lassan letisztázódnak bennem a dolgok, és ezt a levelet Johanna történetére reflektálva írom, mert bizonyos részleteiben mintha az én történetemet olvastam volna. Pontosan megértem, és átérzem, hogy min megy keresztül, de szerencsére én nem évekig, csak hónapokig voltam ebben az egyoldalú kapcsolatban.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti néhány sor Andrea álnevű olvasónk levelének a bevezetője, de még mielőtt belekezdenénk Andrea törtébe, hadd emlékeztessük önt arra, hogy miről írt Johanna. Az ő levele pár héttel ezelőtt jelent meg itt a Randiblog Inbox rovatban, és Johanna arról mesélt, mennyire szeretett egy férfit, aki ezzel szemben egyre durvábban bánt vele. Egy hasonló kapcsolatról számolt be azóta még egy olvasónk, és most Andrea levele újabb bizonyítéka annak, hogy ha az ember szeret valakit, akkor néha nagyon nehéz kiszállni a kapcsolatból annak ellenére, hogy a szeretet nem kölcsönös.

Kívülállóként nem mindig könnyű ezt megérteni, de mi bízunk a Randiblog olvasóinak empátiájában. Sőt, ha ön is átment már hasonlón, talán ön is szívesen mesél, illetve ad tanácsot, ahogy alább Andrea is ad egy-két tippet Johannának és mindenkinek, aki hasonló helyzetben van. Kérjük, küldje be saját történetét a Randiblog e-mailcímére!

Az én történetem egy új iskolába kerüléssel kezdődik, nyelvtanár vagyok. Másfél évvel ezelőtt ismertem meg egy majdnem elvált, ám négy éve külön élő apukát. Sajnálattal indult a szívemben a szeretet, amiből barátság lett, majd egy szörnyen lehúzó párkapcsolat, szakítás, nekem is nyugtatók, altatók szedése. Ezekre szerencsére már nincs szükségem. Ugyan néha még vannak rémálmaim, de többnyire jól alszom.

A helyzet hasonló volt Johannáéhoz, azóta felismertem ennek az embernek a személyiségtípusát, és ugyan érzek még iránta valamit, de semmi esetre sem mennék vissza ebbe a szörnyű helyzetbe.

Október végén kezdődött a történetünk. Nyáron szakított vele a barátnője, arra hivatkozva, hogy nem tudja elfogadni a gyerekeit, ám valójában megcsalta, elhagyta. Ezek a sirámok az én messengeremen landoltak, én meg igyekeztem neki tanácsot és vigaszt nyújtani. Ezután a nagy „szívtörés” után egymás után kétszer lett szerelmes, az egyik nő vele csalta a pasiját. Emberünk meglehetősen szerelmes típus. Lehet, hogy maradi vagyok, de én ezeket szennyes dolgoknak tartom. Én a kölcsönös elfogadásban és szeretetben hiszek, a tiszta utakban, mert a mocsokból nem lehet építkezni.

Abban az illúzióban éltem, hogy az én világlátásommal, nyugodt természetemmel, hűségemmel majd egy kicsit meg tudom váltani azt az életet, amit a különköltözése óta él. Mert ő is társra és tartós párkapcsolatra vágyik, és számtalan nő jött-ment az életében. Szóval törődtem vele, sütit sütöttem, tanultam a gyerekével, online segítséget nyújtottam a bonyolult házihoz, ápoltam, amikor beteg volt, meghallgattam újra és újra, hogy milyen borzasztó a felesége, hogy hiányoznak a gyerekek, milyen sok szar éri a munkahelyén, mennyire utál itt élni, de hát itt vannak a gyerekek, nincs pénze, csak egy panelban lakik, amikor a gimnáziumi barátainak már háza van… és sorolhatnám.

Eleinte ő is sok mindent adott nekem, pl. megszerelt egy csomó mindent a lakásban, meg nagyon kedves karácsonyi ajándékokat kaptam, ápolt, amikor beteg voltam. Igazából jó ember, családcentrikus, szeretetre méltó, de nagyon meg van kötve az érzékei által. Mindig kell valakire támaszkodnia, nem tud egyedül lenni, még egy fogászati röntgennél is szüksége van, hogy elkísérje valaki.

Olyan január felé tudatosult bennem, hogy nem szeret. Szinte belebetegedtem. Mindenki azt mondta, hogy nagyon rosszul festek, nyúzott vagyok, boldogtalan, nem tudok mosolyogni sem. Napi szinten kaptam a sok kritikát: anyum örökölt lakásában élek, és ez milyen, hogy nem tudtam magamnak ennyi év alatt magamnak venni sajátot. (Ő sem tudott, örökölt.) Nem vagyok elég csinos (az vagyok), miért nem hordok csipkés bugyit (már hordok, de nem neki). Vega vagyok, mit ennénk az anyukájánál? Még enni sem lehet velem. Hiszek Istenben, ez milyen kiábrándító! Magatehetetlen vagyok. (Na, ezt kikérem magamnak, többet éltem, többet láttam, többet utaztam, mint ő 5 élet alatt). Plusz, ami Johannánál is megvolt, nem akart magával vinni sehova szinte, és nem akart velem jönni, ha én találtam ki programot. Mert még egy ingyen színház is sokba kerül, mivel az utazás közel háromezer forint. Mindennek a tetejébe ő nem tudja elképzelni, hogy hova tudnánk összeköltözni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nem vagyok elég csinos, miért nem hordok csipkés bugyit

Olvasónk nagyon szeretett egy férfit, de egy idő után már csak kritikát kapott a szerelmétől. Pár hónap után jött el a keserű felismerés.

1 · Apr 18, 2018 03:52pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Egyetlen dolog a lényeg: nem szeretett. De egy ilyen ember ne is szeressen. Engem ne húzzon le senki, hanem emeljen fel a szerelmével, mert mi mindannyian megérdemeljük.

Johanna, ez a pasi sem szeret téged, hanem kihasznál. Még akkor sem, ha azt mondja. Ami nekem sokat segített: elkezdtem sokkal többet társaságba járni, színházba, moziba. Csinosabban öltözni, sminkelni. Az elismerő pillantások, vagy a barátoktól kapott bókok segítenek a rommá tört önbecsülésen. Kerestem új hobbit, elővettem a kreatív oldalamat, újra festek és rajzolok.

Tedd te is ezt, kívánom a legjobbakat!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!