Jópár éve éldegélek. Falun. Egyedül. A férjem pár éve meghalt. Eltemettük, mindegy is már. Azóta próbálok társat keresni. Néha lemegyek a kocsmába, néha Tinder.
A Krisztina álnévvel ajándékozta meg a sors a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldőjét, aki pontosan arról a témáról ír, amiről talán a legtöbben mesélnek a Randiblognak: hogy milyen nehéz társat találni. Krisztina levele mégis nagy ritkaságnak számít náluk két okból. Az egyik ok, hogy Krisztina vidéken, egy kis faluban él, és nem gyakran kapunk olyan levelet, amik az ottani életet írják le. A másik ok pedig Krisztina életkora: hihetetlen, de azt írja, túl van a hetvenen.
Ez itt a Randiblog Inbox
A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!
Hogy ezen meg szabad-e lepődni, azt magunk sem tudjuk, mindenesetre várjuk az ön történetét, tapasztalatait is, akár Krisztina beszámolójára reagálva. Ha szeretné, hogy az ön levele is szerepeljen a Randiblogban, kérjük, írjon nekünk egy mailt a szokásos címünkre, amit az alábbi doboz tartalmaz!
„74 éves vagyok. Tudom, „az én koromban mit akarok még”. De én még vágyok arra, hogy szeressen valaki. Olyan jó érzés. Volt. Amíg a férjem meg nem halt. Előtte mással voltam, de vele valahogy sosem éreztem jól magam. Hideg volt és tanárias. Aztán jött a férjem, harminc évesek voltunk. Egymásba szerettünk. 40 év házasság, de a tűz sosem aludt ki. Aztán ő meghalt, de bennem még olyan sok van.
Kacsintgatok fiatalabbakra is, amikor jönnek a faluba. 40-50 évesek, de szinte soha nem kapok választ. Egy pár éve egy negyvenes sportos fiúval egy éjszakát töltöttünk, de másnap kiderült, hogy mennie kell vissza a feleséghez. És a gyerekekhez.
A kocsmában már szinte mindenkivel bepróbálkoztam a faluból, de érzelemre senkiben sem találtam. Legfeljebb kimentünk egy szalmabála mögé egy tízpercesre, de ennyiben is maradt. Mert ugye az asszony. Meg hogy a többiek meg ne sejtsenek valamit.
Tinderen csak egy éjszakára kaphatók, és csak fiatalabbak. Ha reggel megpróbálok közeledni hozzájuk, mindig találnak valami kifogást, hogy miért kell elmenniük. És ez még a jobb eset, mert volt már, aki azzal jött, hogy „ugyan minek. te vén ****”. Így. Ez rosszul esik, de nem adom fel, egy kis öröm esélyéért el tudom viselni. De ez oly ritkán adatik meg.
Ha tehetném, heti kétszer szexelnék. A póz is mindegy nekem, válassza a férfi, csak valaki legyen velem. Olyan magányos a falu. Néha úgy érzem, ide tényleg a madár se jár.”
Ön is írna?
Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!